Anyatigris

ApaBóbita azt mondta,most bukott ki belőlem először, de most aztán nagyon, miután elmeséltem neki, mi történt velünk ma séta közben.

Előre kell bocsájtanom, sosem provokálok vitát, nem szoktam tiszteletlen lenni sem fiatallal, sem időssel szemben, ordenáré pedig pláne nem vagyok. Kivéve ma, mert ezeket mind áthágtam.

Közelítettem a babakocsival a zebra felé, át akartam kelni Dorkával az úttesten. A kereszteződésből erre az útra akart balról rákanyarodni egy hatvan pluszos ürge a kisautójával. Nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy int: menjek nyugodtan, átenged. Azért a meglepődés részemről, mert az a tapasztalatom sajnos, hogy két sofőrfajta van, aki szinte tuti, hogy nem áll meg zebránál: a nyugdíjas (különösen mamával a jobbegyen) illetve a taxisok. Természetesen tisztelet a kivételnek, de saját népi megfigyelésem ez, ők az utak császárai, akik számára mind a kresz, mind a minimális udvariasság érzése ismeretlen fogalmak, a spanyolviasz-szaró típusok. Szóval pasi int, hogy haladjak nyugiban. Olyan fura gyerek vagyok, hogy elnéztem jobbra is a biztonság kedvéért, mégis nem tolom-e valaki más elé a gyerekkel teli babakocsit az útra és láss csodát! Jobbról meg is jött egy fentiekben vázolt taxis. Láttam, hogy eszében sincs még csak az út szélére sem nézni, nemhogy megállni, olyan sebességgel jött és szelte át a zebrát, úgyhogy persze megvártam, hogy elhaladjon. Ekkor azonban balról iszonyú buta hangú dudaszót hallottam. Belenézek az öreg kocsinak nevezett fejőszékébe és látom, hogy vadul mutogat illetve a "hülye p.csa"  tisztán kivehető volt a szájmozgásából. Na ez volt az a pont, amikor elveszítettem a testem és az agyam felett az irányítást és olyat tettem, amit eddig sosem... Hogy honnan vettem azt az elemi erőt, amivel kiszakadt belőlem ez a viselkedés, nem tudom (biztos valami frajdi elfolytott izé), de jó határozottan felmutattam az öregnek a középső ujjamat és odaüvöltöttem neki, hogy az anyukája a testéből él (persze nem így). Erre a pasi kinyitotta a fostalicskája nyamvadék ajtaját és mielőtt bármit mondhatott volna, süvítve közöltem vele, hogy "Azért mert te átengednél (persze tegezve, ahogy kell), csak nem gondolod b.meg, hogy kitolom a gyerekemet az úttestre, amikor látom, hogy a másik autó nem áll meg???!!!!! F.szkalap!!! Erre a tata becsukta az ajtaját... Én pedig füstölgő fejjel átvonultam az úttesten. Mikor átértem, kellett egy kis idő, mire leesett, hogy mennyire ordenáré voltam és csak reméltem, hogy nem hallotta az egész lakótelep, de olyan mérges voltam, mint talán soha. Hát mit képzel, hogy sürget? Vagy ha ennyire nem ért rá, akkor minek akart átengedni minket? 

Sose voltam még ilyen buta senkivel, de valahogy úgy éreztem, mintha Dorka biztonságát vette volna ez az ember semmibe és egy pillanat alatt öntötte ez a vörös köd az agyamat. Mondanám, hogy szégyenlem magam. Kellene, mert ott és akkor persze eszembe sem jutott, hogy én fogom felordítani az alvó lányomat, de érte/miatta tettem. Mert hiszem (Ricsi szerint is így van), hogy ha akkor nem én ordítok először, akkor a pasi kiabál rám a nyitott ajtajából mindent és még én éreztem volna magam rosszul. Nem vagyok híve ennek, de ki álljon ki a gyerekemért, ha nem én?

Nem törekszem arra, hogy naponta kerüljek ilyen helyzetbe, de ha kellene, újra megtenném. Hűűű, azért nagyon aljadék ordenáré voltam...:( A kislányom nem biztos, hogy büszke lesz rám, ha ezt elolvassa...