Majdnem megtörtént, avagy már nem bír magával...

Szóval majdnem, ami másoknál már megesett és én is nagyon féltem tőle. Dorka lemászott az ágyról. 

Az volt, hogy szombat este Apa meghozta a habtapit (hülye habtapi, pedig már késő délután, mikor a jófogásos eladósrác már kétszer nem vette fel a telefont, megbeszéltük, hogy valaki nagyon nem akarja, hogy nekünk habtapink legyen), én pedig megcsodáltam, hogy milyen jól néz ki. Tényleg szép állapotban van, egyetlen darabjának belsejét javították csak, de semmit sem zavaró. Leültem a földre az ágy mellé és elkezdtem egymás mellé rakni őket, miközben Dorkanyuszi az ágy tetején tevékenykedett. Egyik pillanatban még. A másikban meg felkaptam a fejem, mert láttam, hogy az ágy szélén van és a karjai meg már a levegőben és esik lefelé... Nem tudom, hogyan sikerült azt megcsinálnom, amit, de a pillanat tört része alatt kaptam a zuttyanó gyerek hóna alá és fordítottam egyet rajta a levegőben, hogy ha leér, ne fejjel lefelé tegye, ám a huppanást nem tudtam teljesen kiküszöbölni már. Annyi viszont sikerült, hogy fenékre esett és azt is alig érezhetően, na meg ott meg már volt két hülye habtapi. Őt láthatóan nem zavarta a történés, én viszont megreccsentem. Először magamhoz szorítottam, hogy "semmibajsemmibaj", ami számára így is volt, igazán ez magamnak szólt, aztán csak öleltem, meg puszilgattam. Apa csak a végét látta és kérdezte, mi a helyzet, mondtam leesett, de megfogtam, Ő mondta, hogy jólvanakkor, erre odaadtam neki Dorkát, mert akkor már annyira remegtem és sírni is kezdtem... El sem tudom mondani, mennyire megijedtem... Mekkora közhely, hogy "csak egy pillanat műve", de milyen igaz. És hogy más vége is lehetett volna. Jó kis tanulópénz volt, és örülök, hogy ilyen áron tanulhattam, nagyon szerencsés vagyok!! És a legszebb az egészben, hogy rá sem foghatom senkire, mert ez csakis az én hibám volt, arany Dorka nem tehet semmiről. Nem tudom, lehet-e ilyet kérni, de sosem akarom ezt átélni többé és még jobban fogok vigyázni a Kisbabára, mint eddig... 

Aztán Bóbicka a nagy ijedtségre birtokba vette a habtapit egy szentkirályis palackkal:

Amúgy egy zsonglőr. Már ritkán bír egy helyben megmaradni, folyton meg akar szerezni valamit vagy csak szimplán a fenekét tologatja az ég felé. Ilyenkor négykézlábból felnyomja magát úgy, hogy a talpai a földön vannak és sokszor próbálkozik már azzal is, hogy egyik oldalára kiüljön. Párszor már sikerült is, de ezzel a helyzettel egyenlőre még nem tud mit kezdeni, mert a karjait nem húzza vissza a testéhez, így hát csak kényelmetlenül el van nyúlva ülő helyzetben. Egy idő után nem tud mit csinálni és segítségért rimánkodik. Angyalom... 

Meg még hülye hangot is ad ki magából. Olyan, mintha berregne, de mégsem igazán. Mindemellett guszta is, mert fröcsög a nyála közben szana és szét. Próbáltuk Apával utánozni, nem megy. Ilyet csak Dorka tud. Akár éjjel fél ötkor is és nyomatta reggel negyed nyolcig. Mert Ő azt gondolta, hogy a szombat éjszakáról ennyit, és önfeledten tornászott és szájrotyogtatott (egy idő után már) mellettem az ágyban. Voltam néma, semmiről tudomást sem vevő, aztán kedvesen és kevésbé kedvesen nyugodtságra intő, végül pedig kínjában röhögő AnyaBóbita. Aztán mikor negyed nyolc lett, szabályszerűen elájult a gyermek. Letette a fejét, mint aki jól végezte dolgát, bevette az ujját a szájába (más nem volt, mindkettő cumiját nagy vigyorok közepette behajintotta az ágy mögé) és elaludt. Én meg csak lestem. Így vasárnap reggel igencsak elmúlt 9 óra, mikor mindenki felkelt ténylegesen... 

Ma felvettem egy kis részletet telefonnal ebből a szájprodukcióból, olyan is a felvétel, de a lényeg, hogy látszik, milyen az olyan: 

Guszta. Ő a mi kis Biotraktorunk.

Itt meg csak simán cukorborsó :)