2013. január 1., kedd

Újév napja

Újfent megesett az igazi Úgykellnekedhülyegyerek szitu, ugyanis tök fölösleges volt a parám, mint kiderült. Dorka végigaludta mind az éjféli durrogatást, mind pedig a városi tüzijáték zaját. Azért tegyük hozzá, nem hiszem, hogy ettől még a későbbiekben várni fogom ezeket az eseményeket...
Ügyesen fél ötkor ébredt, szopizott, ám most nem aludt vissza, mint szokott. Olyan volt, mint egy kis rugó, amit felhúztak: elkezdett négykézláb rugózni a kiságyban, huncutkodott, folyton elkapta a fejét simító kezemet és a kiságy rácsát kezdte tapizni, illetve már kapaszkodott volna az ágy tetejébe is. Nem hagytam ott egyedül a sötétben, áthoztam magunkhoz az ágyba és ott próbáltam fékezni az indulatait. Negyed hatra sikerült lenyugiznia és onnantól aludt fél 9-ig. Kisangyalka. Aztán reggeli, játék, tízórai, majd séta a szép, ámde hideg és szeles időben, szundikálással egybekötve. Tegnap megsütöttem két tököt is (hiába, nagyüzem van), ezeket kellett most besúvasztani a mélyhűtőbe. És most jött el az a pillanat, amikor már TÉNYLEG nem fért el a sok anyatejtől, amit április végén és május hónapban lefagyasztottam. Most ott tartok, hogy az aventes poharak tartalma egyazegyben kuka lett (jó másfél liter), illetve van még további egy szatyornyi májusi tejem, egyenlőre az erkélyen a mínuszban. Tudom, hogy nem adhatom már oda neki, mert régebbiek, mint hat hónaposak, de egyszerűen annyira sajnálom kidobni, hogy sírva tudnék fakadni. Azt is tudom, hogy örülnöm kellene, hogy nem volt rájuk szükség és ez így is van, de akkor is, jó lenne, ha fel tudnám használni őket valahogyan okosan. Szerintem minimum négy literről beszélünk. Ha esetleg van tippje valakinek, nagyon megköszönném...


Bóbickám most szundikál, jófajta hálás gyerek módjára. Csendesen telik ez a nap, IGEN NAGY SZERENCSÉJÉRE minden agyament piromán gyógyegérnek. Újabb bizonyíték arra, hogy igenis van az embereknek pénze. Legalábbis a hülyeségre mindig van...Remélem, legalább egy évre kipuffogtatták magukat...



3 megjegyzés:

  1. Ha egy kicsit vigasztal:
    amikor kórházban voltam az itthoniak kivették a lefagyasztott tejeket. A Lénának nem kellett mert mint kiderült az anyatej fagyasztás után megkeseredik. A védőnő mondta. Megkóstoltuk, tényleg iszonyú íze van. Brrrrr...
    Próbáltam főzelékbe, úgysem lett jobb íze.
    Szóval ne sajnáld, örülj hogy nyugalmat adott a tudat, hogyha kéne, akkor van! Meg hát hála az égnek, nem kellett.:-)
    Amúgy meg nagy nagy vállveregetést érdemelsz!
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Móni,
    http://lukreciakencei.hu/recept/baba-mama/babaapolas/anyatejes-szappan

    Ha vigasztal, nekem van lefagyasztva 2 db, tavalyelőtt októberi, antibiotikumos tej (én amúgy nem tudtam fagyasztani, akkor meg nem adhattom oda, így kipróbáltam az "érzést" :D) és nincs szívem kidobni. És akkor tudtam a legtöbbet is lefejni :(

    VálaszTörlés
  3. No, ez az utolsó gondolat bennem is megfogalmazódott tegnap... válság van, mi? :)
    Nagyon irigyellek Titeket, hogy Dorkának ilyen jó alvókája van! Mi nem voltunk ily szerencsések.

    VálaszTörlés