Dóri megírta Ádámmal való küzdelmes éjszakáit, Napsugár pedig írt egy nagyszerű bejegyzést ennek kommentálása gyanánt. Elgondolkodtam és most ide jegyzetelem a gondolataimat, ha úgy tetszik, egyfajta megvilágosodási folyamat zajlik kicsit bennem.
Nagyon tetszett ez a bejegyzés/megjegyzés és azt hiszem, el kell telnie egy jó pár hónapnak (nálunk pl. 8-nak), hogy rájöjjünk, nem attól vagyunk jó anyák, hogy könyv alapján neveljük a gyerekünket. Nálam is most jött ez el, pedig olyan kislányom van, amilyen Lénus. Nyugodt, mosolygós, jó alvó kislány. Aztán valami megváltozott (hisz mi sem vagyunk egyformák mindig és még mi is fejlődünk, róluk pedig nem is beszélve) és most már nem szeret egyedül aludni/elaludni. Először kicsit küzdöttem, de most már nem. Karácsony óta rengeteget változott Dorka. Nem az ünnep váltotta ki nála, csak így jött ki. Egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen akar az ágyában elaludni és az éjszakát ott tölteni. Eddig nem ez volt. Fél éves volt, amikor kicsit sírva reklamáltam, hogy már nem jó neki, hogy a mellkasomon alszik el, szinte kéretőzött az ágyába, hogy nyugodtan alhasson. Aztán karácsony óta egyre többször fordult elő, hogy mellettem kötött ki este, mert annyira nem bírt a kiságyban megmaradni, folyton csak szólongatott bennünket, én meg - aki eddig mindig következetes voltam - egy idő után már nem bírtam/bírom, hogy kétpercenként bemenjek hozzá fejet és hátat simizni, majd újra kijönni, kiveszem a kiságyból és magamhoz ölelem. Szopizni nem igazán akar, csak nem bírja az egyedüllétet. Átviszem magunkhoz a nappaliba és látszik rajta, hogy milyen boldog tőle. Én persze azért próbálom ráncolni a szemöldökömet és mondom, hogy ejnyebejnyehátszabadilyet, meg hasonlókat, de én magam is imádom, hogy ott van. Tegnap volt a második alkalom, amikor már a délutáni alvása is rendhagyóra sikerült. Húsz perc után megébredt és csak nyöszörgött és sirdogált. Lefeküdtem és a mellkasomra fektettem Dorkát. Azonnal a mellemre hajtotta a fejecskéjét, szájába vette az ujjacskáját és szinte rögtön elaludt. Erre nem is lehet mit mondani. Ez délután fél ötkor volt, én hat órakor sikeresen "kimásztam" alóla, és este 7-kor (!!) Apa már kínjában felkeltette, hogy mégiscsak azért na, nem volt uzsonna sem, meg hát majd fürdeni is kell, meg akkor mikor fog elaludni estére?? Negyed nyolckor "uszonnázott" egy keveset, fél 9-kor fürdött, aztán negyed tízkor szopizás után szépen elaludt a karomban, fejecskéjét a mellkasomra téve... Most ez van újra, de nem bánom, mert látom, hogy így milyen jó neki. Nem a sírást akarom elkerülni, hanem a pánikot nem szeretném látni a szemében. Szeretném, ha tudná, hogy bízhat bennem és ha számára így jó, akkor nekem meg pláne. Közel sincs olyan "rossz" sorom, mint Dórinak, vagy Napsugárnak volt anno Lilivel, mégis belekóstoltam most ebbe,bár az első hónapok azért elég húzósak voltak. ApaBóbi a megmondhatója, hogy volt olyan (KisBóbi kb. két hónapos lehetett), amikor kiszálltam a kocsiból valami orvostól hazafelé jövet és mikor be akartam csukni a kocsi ajtaját egyszerűen nem bírtak el a lábaim és fenékre estem a járdán. Szerencsére Dorka nem volt a kezemben, de a pelustáska lehuppant velem együtt. Szó szerint kicsúszott a talaj a lábam alól a sok átvirrasztott éjszakától és kezdtem közveszélyes lenni. És az a fura szorítás a mellkasomban hajnalfelé... Idő kellett, hogy rájöjjek, azok már mind a tökéletesen kimerült szervezetem segélykiáltásai voltak.
Most újra kellett kalibrálni magamat, alkalmazkodva Dorkám újonnan felmerült igényeihez és nem bánom. Nem nézem már a mozgásfejlődési táblázatokat, sem a ferberizált gyerekek altatási módszerét. Csak Dorkát nézem. Azt hiszem (inkább remélem), ettől lesz valaki jó anya. Olyan jó, amilyenre a babának szüksége van. Olyan jó, mint amilyen Napsugár és Zizike is és olyan, amilyen remélem én is vagyok...
Különben életkori sajátosság is lehet ám ez, mert V-nek si volt átmeneti időszaka, amikor mellettem/velem nem tudott elaludni, csak egyedül. Aztán most meg ott tart a dolog, hogy kb 2-3 hete csak mutatóban van a kiságyunk, szerintem V. már azt sem tudja, hogy mi az :)
VálaszTörlésDe jókat mondasz, őket kell figyelni és nem a különféle modern irányvonalakat ;)
Dorka 8 hónaposan őrült meg, de szerencsére rendeződött a helyzet. Gyengeségemben és is 2 hétig kézbe hurcolásztam, ringattam a seggét, ami már baromi fárasztó volt, de szerencsére az éjszakákat végigaludta. Hozzáteszem, hogy nálunk akkor volt a szopi befejezése. Aztán 2 hét után elegem lett és mivel tudom, hogy képes egyedül elaludni, szépen visszaálltunk rá gyakorlatilag 2-3 nap alatt, de akkor és ott kellett neki a ringatás és igazából arra jöttem rá, hogy nem neki kellett, hanem az én lelkemnek a szopi abbahagyása okán.
VálaszTörlésEgyébként nem zárójelben, nagyon szuper bejegyzés volt!!!
Liz
Szia! A bejegyzésed kapcsán elgondolkodtam ezen a jó anya kérdésen. Mi emberek olyan sokfélék vagyunk. Mást gondol a jó anyasagrol pl. Anya, anyós, unokatestvér, barátnő, okos szomszed, de meg az útépítő munkás is :-) (a fantáziádra bízom, hogy melyik mit). A különféle módszerek arra jók, hogy elolvassuk, aztan ha valami beválik belőle örülünk, ha nem akkor elfelejtjük (esetleg kesobb osztjuk az eszt a baratnonknek...) Egy a lényeg nekem is, hogy a Máté jó anyukájanak tartson es a mi kis családunk jol érezze magát !!! Üdv, Timi
VálaszTörlésKöszönöm szépen nagyon, hogy megosztottad a tapasztalataitokat! Már az blogomban írt megjegyzésed is elgondolkodtatott,és annyira egyetértek azzal is amit most írtál.
VálaszTörlésIstenem az a fenékre esős történetet nem is mondtad... mennyire fáradt lehettél. :(
A bejegyzésed vége nagyon tetszett és örülök, hogy ezt írtad - mármint, hogy az a fontos, hogy a gyermekünknek legyünk jó anyák és neki feleljünk meg, ne a környezetünknek!
Úgy tűnik, mindenkinek van/volt/lesz ilyen időszaka. A lényeg szerintem a türelem, a felismerés és a törődés. Senki és semmi mással, mint a gyerekkel. És akkor talán előbb jóra fordul minden...
VálaszTörlésNagyon köszönöm hogy leírtad.
VálaszTörlés:-)
Nagyon örülók hogy tudtunk erről " beszélni".
Amúgy én már rég tudom hogy Te jó anya vagy, imádtam mikor arról írtl hogy összeér az arcotok amikor sétáltok!
Dóri meg ahogy tartja a diétát! Szóval na, le a kalappal anyukák!
Vhogy kimaradt nekem ez a bejegyzes, pedig milyen jo kis bejegyzes:) Egyenlore mi szerencsesnek mondhatjuk magunkat de ahogy Liz is irta naluk 8 honaposan utott be a krach...ugyhogy ki tudja. Azt hiszem Lily ferferizalt gyerek...vagy csak egyszeruen eddig megusztam?!
VálaszTörlés