Hétvégi látogatók

Mivel Karácsonykor jól nem találkoztunk, Csilluék aranyosak voltak és eljöttek hozzánk múlt vasárnap.

Megérkeztek, nekiálltam gyorsan a már bepanírozott husit kisütni, meg rizst készítettem hozzá, meg Apa féle görög sali is volt sülthusival. Míg húgomék ettek, addig ApaBóbi elaltatta Dorkát, aztán mi is asztalhoz ültünk. Hanna az ebéd elköltése után csatlakozott unokatesójához és egy darabig együtt szundikáltak Dorka szobájában. Édik voltak. Miután mindketten felébredtek már, játékba fogtak és úgy tűnt, nagyon élvezik egymást társaságát. Hanna több ízben jól meg is puszilgatta "Dókát", aki nagy örömmel vette és Ő is nagy előszeretettel paskolta Hannát csupa szívszeretetből. Hanna előtt le a kalappal, mert egész jól bírta a húzkodásokat és Dorkanyuszi kissé heves mozdulatait. Még pár hónap és már ez sem lesz gond.

Dorottya kapott egy nagyon klassz szívószálas kulacsot illetve egy mókakockás elefántot (szerintem a mi családunkból él a fiserprájsz-vagy legalábbis azokból, akiktől mi a vaternyán vásárolunk) meg még én is kaptam nagyon helyes kettő kötött bentipapucskát. 

Megint alig tudtunk beszélgetni, mert azért négy óra két gyerek mellett lássuk be, igen csak soványka idő. Minden megint csak akkor jutott eszembe, mikor már elmentek. Nagyon örülök, hogy itt voltak, csak sajnos olyan ritkán vannak ilyen alkalmak. Ez a hülye pénz, meg a hülye távolság... És most már kicsi Hanna hétfőtől már bölcsis is, a húgom pedig februártól dolgozni megy, szóval még kevesebb lesz az idejük mindenre, egymásra, ránk... Nagyon hiányoznak. Hanna a szemem láttára lett egy éves, szerencsére megtehettem, hogy sokat mentem hozzájuk és nagyon hozzám nőtt. Aztán egy héttel a szülinapja után megszületett Dorka és akkor már alig tudtunk találkozni. Talán ennek ellenére nem felejtette el, hogy nagyon minikeként szeretett és nekem pápázott először, mikor álltam a liftre várva. Hogy mikor már akkora volt, sikoltozva vigyorgott és bújkált előlem, mikor megérkeztem hozzájuk és annyira hamiskodott, hogy csak na. Talán nem felejtette el, mennyire szeretem, mert most, mialatt itt voltak, átkéretzkedett hozzám az anyája öléből, belesimult az ölembe, a vállamra hajtotta a buksiját és csak ölelt hosszan. És nem volt semmi előzménye. Nem tudom elmondani, mennyire jól esett, könnyek gyűltek a szemembe...

Készült egy videó is a csajokról, amint épp "ismerkednek", Hanna csókokkal árasztja el Dorka fejét (már amikor sikerül), a háttérben pedig az Apák duruzsolnak és tévéznek:

❤

Mondanám, hogy jó lenne, ha Ők itt vagy mi ott laknánk, meg ha anyáék is közelebb lennének, de mind ők, mind a húgomék ugyanezt szeretnék. Ez pedig úgy tűnik, nem kívánságműsor, így hozta az élet, hogy ennyire szanaszét lettünk. Fősulisként, meg önálló, dolgozó nőként még bulis volt, most már nem annyira az... Nagyon hiányzik a családom minden egyes tagja. Sokszor érzem magam elárvultnak és egyedül, sajnos nincs itt igazán senki, akire száz százalékig támaszkodhatnék, ha bármi komolyabb gondom lenne. Akikre igen, azok szinte fényévnyire vannak tőlem, legalábbis néha ezt érzem. Még jó, hogy van telefon meg net. De az öleléseket ezek nem pótolják... Hannától most kaptam egy jókorát, ami egy időre feltöltött. Már nagyon rámfért... Köszönöm, kicsi bölcsis Csibefej!!! És köszönöm Csilluéknak, hogy eljöttek. Mint egy falat kenyér...