A vasárnap reggel jól indult az újabb pozitív teszttel, és bár csak a most már szokásosnak mondható reggeli-délelőtti, rohamokban rám törő émelygéssel küzdöttem, a délelőttöt ágyban töltöttem. Annál is inkább, mert úgy gondoltam, tartalékolnom kell egy kis erőt a névnapi ebédemre. Arra voltunk ugyanis hivatalosak Ricsi anyukájához.
Egy óra után érkeztünk, és pár perc múlva már meg is kaptam az ajándékokat: egy cserepes orchideát, egy másik növényt, aminek ilyen rózsaszín nagy virág van a közepén (a nevét nem tudom), illetve egy kis korallvirágot, amit maga Andreas adott át személyesen. Mondjuk ez egy kicsit túlzás volt, hogy átadta, úgy kellett elvenni a kezéből a virágot, a kis kaspót pedig összeszedni a földről, ugyanis kétszer földhöz vágta...
Mielőtt nekiláttunk volna az ebédnek, Ricsi elmondta a családjának, hogy pozitív tesztet produkáltam és úgy néz ki, sikerült a beültetés és babát várunk. Nos, őszintén szólva nem számítottam rá, hogy majd össze leszünk dögönyözve és sírva gratulál mindenki, de azért erre sem. Nagykatitól és Kiskatitól is asszem egy-egy nem túl lelkes "Na, jól van akkor, gratulálunk" hangzott el, és ennyi. István nagy mosoly közepette gratulált, nagyon aranyos volt. Gondoltam magamban, hosszú még a délután, lesznek még úgyis kérdések meg latolgatások. Még mi sem fogtuk fel igazán, hogy várhatnánk tőlük, hogy azonnal lelkesek legyenek... Tévedtem.
Az ebéd nagyon finom volt, gombalevest, baconös-sajtos csirkemellet és marhapörköltet készített Nagykati, emellett pedig még epres gyümölcstortát és meggyeslepényt is sütött. Igazán nagyon finom volt minden, nagyon kedves volt tőle, hogy ilyen sok mindennel fáradt. Az ebéd elköltése után (és közben is) volt egy-egy szédülős rohamom, de simán bírható volt. Aztán telt az idő, Ricsi és István a gépen ügyeztek vmit, mi pedig a lányokkal Andreas hajkurászásával voltunk elfoglalva. Édipofa, és bár istentelen egy kölök, meg kell zabálni! Nagyon kedves és barátságos, mindig mosolyog, nagyokat kacarászik és meg nem áll egy percre sem!
Négyóra tájban megszólalt a telefonom, Reni volt az, a pesti lakás albérlője. Valami hatodik érzékkel azonnal rájöttem, hogy baj van. De annyira éreztem, hogy a gyomrom azonnal görcsbe rándult, és éreztem, hogy hamarosan futhatok a wc-re, mert hcg ide vagy oda, de ebből súlyos hasmenés lesz, az az idegi fajta, amivel szerencsére küzdök... Visszahívtam. Megkérdeztem, fel akarják-e mondani az albérletet. Azt mondta, nagyon sajnálja, de igen. Nagyon szerettek ott lakni, de nem találnak még mindig a harmadik szobába lakótársat, a másik lány összeköltözik a barátjával, ő pedig egy barátnője szüleinek lakásában fog lakni. Teljesen összetörtem. Nem sok szörnyűbb hír van ennél. Persze van, de számomra ez volt az egyik legrosszabb, ami jöhetett... Már több, mint két éve laktak a lányok a pesti lakásban, és mondhatom, hogy egy életben csak egyszer lesznek ilyen albérlői az embernek. Tiszta, kedves, pontos és megbízható lakók, sosem kellett őket ellenőrizgetnem. Egy hónap felmondási idő van a szerződésben, azt ki is töltik szerintem, de aztán? Teljesen leblokkoltam, a hasam irgalmatlanul fájt és éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége... Újra albérlőkeresés, Pestre futkosás, mindenféle jöttmentnek lakásmutogatás, ha egyáltalán lesz érdeklődő... Iszonyú rossz időszak ez és idegtépő. Jó lenne, ha megtehetnénk, hogy nem adjuk ki a lakást és csak az alapszámlákat fizetnénk, de ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hiszen még úgy is legalább 80-90ezer Ft-ban lenne a lakástörlesztéssel együtt. Ezt meg sem korábban nem tehettük meg, most pedig pláne, amikor minden fillérre szükség lesz a baba miatt. Nem számít semmi, csak hogy nekünk ne kerüljön semmibe annak a lakásnak a fenntartása, eddig sem nyerészkedésből volt kiadva... Biztosan lenne olyan ember, aki most azt gondolná: Istenem, hogy irigylem a problémáidat! Most pisiltél zebrásat és van egy lakásod Pesten és az az egyetlen gondod, hogy kinek add ki... Igen, teljesen jogos lenne és ezt így is kellene nézni, de ez igenis nagy probléma, bérlőt találni egy háromszobás lakásra, aki ráadásul normális és megbízható is. Sajnos nem kevés pénzünk bánta már a gerinctelen bérlőkkel való kapcsolatot, akik számlákat hátrahagyva leléptek, úgyhogy nem egyszerű..
Teljes katatónia, lefagytam. Rám jellemzően azonban kb. 10 perc múlva már nagyon nem tudtam magammal mit kezdeni. Csak ültem ott csendben, Ricsin kívül más nem nagyon tudta átérezni a dolog súlyát, de nem is várható el senkitől. Aztán már zavart, hogy csak ültem és akkor már kattogott az agyam, hogy minél előbb hirdetést kell feladni. Átgondoltam, mely oldalakra teszem fel újra, melyik meghajtón lehetnek a lakásról készült képek és már tervezni kezdtem. Közben az idő csak telt számomra roppant hasztalanul és egyre rosszabbul voltam testileg és lelkileg egyáltalán. Ami egyrészt az albis dolognak volt köszönhető, másrészt pedig annak, hogy bár már lassan 6-ot ütött az óra, azon kívül, hogy "Holnap akkor mikor lesz a vérvétel?", egyetlen kérdés vagy megjegyzés sem hangzott el a babát, Ricsit, engem vagy akár az eddigi fáradtságos küzdelmünket illetően. Semmi. Egy büdös szó sem. Megmondom őszintén, nagyon de nagyon rosszul esett és nem is szeretném ezt bővebben kifejteni. Ricsi látta már a pillantásomból, hogy most van itt az ideje a hazamenetelnek, úgyhogy asztalt bontott és hazajöttünk.
Itthon aztán azonnal megírtam a hirdetéseket több oldalra is, ahogy már átgondoltam. Efelől egy kicsit kezdtem megnyugodni, de a másik dolog még mindig bántott. El is sírtam magam, Ricsi pedig próbált vigasztalni, ami többé kevésbé sikerült is neki. Igyekeztem tudatosan nyugtatni magam, mert az elég súlyos idegi alapú hasmenés után még mindig nagyon feszített a hasam. Nagyon féltem, hogy baja lesz a babának és azt nem bocsátanám meg magamnak! Mert eldöntöttem: Az, hogy mások hogyan viselkednek velem, az az ő dolguk. Az, hogy én ezt hogy veszem fel, az pedig az én felelősségem. És itt kezdődik el az Anya, az én felelősségem!! Nem foglalkozom senkivel és semmivel, csak Kismálna a legfontosabb és senki más! Az a fontos, hogy ő jól legyen, szépen és egészségben fejlődjön, hogy az apukája kiálljon mellettünk és szeressen bennünket, valamint az, hogy az én családom támogat és szeret minket. Minden és mindenki más pedig le van sz@rva!!
Ennek tudatában feküdtünk le és már kissé megnyugodva, de még tennivalókkal és megoldandó problémákkal tele vártam a reggelt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése