Nem vagyok az a nagyon babonás fajta, de valahogy jelen helyzetünkben mégis tulajdonítottam neki egy kis jelentőséget és úgy gondoltam, hogy ha már így alakult, hogy bekaptunk egy ilyen dátumot ebben az idegtépő időszakban, akkor majd ez a nap sorsfordító lesz az életünkben.
Reggel felkeltem és szokásomhoz híven azonnal a fürdő felé vettem az irányt gyorsan, ámbár a fejemben mégis kissé tétován. Ricsi szembejött velem és megoldotta a problémát. Sürgetően ránéztem és a reggeli üdvözlés helyett nekiszögeztem a kérdést: "Teszteljek?" Erre ő nyomban: "Ne tesztelj!" Sokkal jobban kellett pisilnem, mintsem hogy ráértem volna vitatkozni... Aztán Ricsi elment dolgozni, én meg a kis porcappucinommal kiültem az erkélyre a nyugszékre és gondolkodtam. Olyan jól sikerült, hogy újra elaludtam. Amikor felébredtem kb. fél óra után, rájöttem újra, hogy péntek 13 van, úgyhogy bármennyire is rettegek, uccu neki, feltépem a tesztet!
Berongyoltam a wc-re, kispohár, tesztcsík, lógatás, várakozás. Semmi. Még kevés idő telt el. Aztán újra semmi. Már biztos letelt a 3 perc. Megőrülök. Szép fokozatosan elöntötte a belsőmet egy olyan mértékű kétségbeesés, amit még nem nagyon éreztem. Mint amikor az ember állt a főiskolán az adott tanszék faliújságja előtt, amire kifüggesztette a tanár a legfontosabb szigorlat eredményeit. Keresi a nevét és megtalálja. És bár sokat készült, a név mellett elégtelen áll. Az a forrázott érzés. Míg meg nem látod, addig bízol. Aztán már nem. Otthagytam a tesztet. Pár perc múlva visszamentem. Kézbe vettem forgattam jobbra-balra. Aztán mintha valamit megláttam volna... Nem is tudom, olyan rossz a szemem ilyenkor... De mintha látnék valamit... Nem tudom... ISTENEM, VALAKI NÉZZE MÁR MEG! MÁS IS LÁTJA, VAGY CSAK ÉN?? Teljes káosz! Mi van, ha csak a tesztmező szélét jelzi az az irgalmatlanul halvány sáv? Indul a bizonytalan pánik... Félig sírva felhívtam Csillut, aki szegénykém épp etetett, de asszem nem ért rá haragudni, mikor meghallotta a kétségbeesés hangját a vonal másik végén. Azt mondta, nyugodjak meg, ha láttam, akkor ott van, de 10 perc után már tényleg ne nagyon nézegessem, mert akár szellemcsík is lehet. Királyság... Aranyos volt, biztatott, letettük. Csak ültem a kis vékony papírdarabbal a kezemben, ami jelenleg az életemet jelentette és csak bámultam rá. Pedig látom a csíkot! Ott van! Vagy nincs? De ott van, igenis!
Ezzel az utolsó gondolattal a fejemben indultam dolgozni. Végig kattogtam, de nem tudtam mit tenni. Örültem, de azért a kisizé ott motoszkált bennem. Hazaérve újra megnéztem a tesztet, pedig ugye 10 perc után... Nincs meg a csík!!! Nem hiszem el! Úristen, mekkora egy barom vagyok!! Hát mitől is lenne! Hogy is képzelhettem, hogy nekem elsőre sikerül vagy hogy sikerül egyáltalán... Mintha ma már a nyálkám sem lenne olyan erős és reggel is csak kb. negyed órára émelygett a gyomrom, azt is csak egyszer. Agyhalott vagyok!! Aztán újra forgatom. Mégis ott van? Nem, az csak valami hülye sávjelző izé... Meghaltam végleg.. Kimentem az erkélyre és mivel akkora fáradtság jött rám, mint a ház, megint elaludtam.
Ricsi hazaért, de csak egy idő után meséltem el neki a nap történéseit. Látta rajtam, hogy teljesen letettem a dologról és kiakadt, majd jól le is teremtett, hogy ő megmondta, meg hogy most mennyivel vagyunk előrébb és hogy ez csak arra volt jó, hogy szétstresszeljem magam és ne csodálkozzunk, ha Málna issza meg a levét.. Persze, igaza van, de hát mégsem adhatok neki teljesen igazat...
Rosszul telt a délután, nagyon rosszul. Hívott Csillu, hogy mi a helyzet, de túl sokat nem tudtam neki mondani. Neki szerencsére volt (számomra) vicces sztorija, amin kat derültem, úgyhogy elterelte a gondolataimat. Anya is felhívott, neki is elmeséltem mi történt, újabb terelés. Ám amint egyedül maradt a fejem, azonnal a szörnyű kattogás.
Aztán leültem a fórum elé, ahol a lányok már bőszen érdeklődtek a tesztelési szándékom felől. Addig le sem mertem írni, mekkora lúzer vagyok. Aztán elpanaszoltam a reggeli, majd a délutáni kavalkádot. Erre Ketlin bedobta, hogy most már akkor ne szórakozzak vele és fotózzam már le azt a nyamvadt tesztet, Sis pedig okosan hozzátette, hogy fotósprogram még segíthet is jobban kivehetővé tenni a dolgokat, illetve hasznos lehet majd egymás mellé tenni a teszteket és jobban látható lesz a különbség. Gondoltam magamban, legyen. Újra előszedtem a tesztet. Közben bejött Ricsi és megkérdezte, mi lesz a program. Mondtam neki, hogy ő is nézze meg ezt a nyamvadt papírdarabot, neki jobb a szeme... Ránézett és azt mondta:" Te mekkora mafla vagy! Hát ez csík! Halvány ugyan, nagyon halvány, de csík!!" Én is megnéztem és megpróbáltam a kételyt eloszlatni, hogy nem zónasáv széle meg ilyesmi, de akkor újra megkaptam a magamét.. Akkor ez csík!! Jézusmária! Azonnal le is fotóztam és úgy döntöttem, hogy elküldöm Csillunak és Anyunak, hogy meózzák le ők is. A választ még nem tudom, mert későn küldtem. Anyut viszont felhívtam a késői időpont ellenére is, aki csak kicsit örült, de okosan óva intett a túlzott örömtől, nehogy csalódjak. Igaza van, de ő nem látta, amit mi...
Boldog voltam, de csak kicsit, óvatosan és furcsán. Még olyan hihetetlen az, ami nem is teljesen nyilvánvaló...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése