Jól ébredtem, idegesség megszűnt. Míg épp a kispohárba pisiltem, hogy biztos-ami-biztos alapon csináljak egy újabb tesztet, azon gondolkodtam, mennyire áldom az eszemet, hogy legalább emiatt nem kell túráztatnom magamat. Persze, érdekes lesz majd a ßHcg érték, de egyenlőre arra nem vettem a fáradtságot, hogy megnézzem, mennyinek is kellene lennie. Ismerve magamat, még azon is tudnék rugózni, hogy nehogy az alsó értékhez legyen közelebb... A Kaáli felé a kocsiban ez az érzés tovább erősödött bennem és még inkább áldottam az eszemet. Mondtam is Ricsinek, hogy ha tegnap délután még azon is téptem volna magam, hogy van baba vagy sem, biztos eret vágtam volna magam a történtek után... Szóval a ma reggeli teszttel kiegészülve így nézünk ki
:
Gyorsan lezajlott a vérvétel, kaptunk egy kezeléssel kapcsolatos papírt, amit alá kellett írni, valamit egy olyan dokumentot is, amit az esetleges pozitív eredmény esetén kell eltenni. Ezt majd akkor kell kitölteni, ha megszületett a gyermekcse és megkérik a kedves szülőket, hogy visszajelzés és statisztika céljából faxolják el a megadott számra. Okosság.
Az eredményért 10-re kellett visszamennünk. A Kaáli ajtóban ránéztem a telefonomra: 10:00. Mehettünk is a pulthoz: Kedves Anikó mosolyogva elmondta, hogy pozitív lett a teszt, 127 lett a ßHcg, amiből őszerinte látszik, hogy szépen emelkedett. Örültünk nagyon! Majd ezt követően kinyitotta az időpontos albumot és azt mondta: "Akkor nézünk is időpontot TERHES ULTRAHANGRA!!! Jáááááááááájjjjj!!! Eddig mindig csak a nyálkahártyámat és a tüszőmet nézegették ultrahangon, most meg ilyenre megyek! Nem bírom felfogni még most sem, hogy ezt mondta... Az időpont megszületett: június 1. 10:45. Nagyon várjuk!! Aztán még várnunk kellett egy "kicsit" (a Kaáliban szokásos 3/4 óra ), mert kaptam még recepteket az eddigi progipótló támogatást folytatandó. Ahogy ültem a váróban, finoman ugyan, de körülnéztem és figyeltem az ott ülő párokat. Nagyon furcsa érzés volt. Azon gondolkodtam, hogy mennyire más minőségemben ülök most itt, mint akár két héttel korábban. És bizonyára én vagyok a helyiségben az egyetlen, aki babával a pocakjában ücsörög ott... Csak remélem, hogy olyan minőségben, mint amilyenben ők ülnek ott (babára vágyakozva) már csak akkor ülök majd ott újra, amikor Málnus kistestvéréért jelentkezünk...
Hát itt tartunk. Holnap lesz az utolsó menses első napjától számított negyedik hét. Eldöntöttem, hogy az uh-ig azért fogok még tesztet csinálni, de csak egyet-egyet a köv. két hétben, csak megnyugtatólag, hogy Kismálna folyamatosan növekszik a pocakomban. El sem hiszem, hogy eljutottunk idáig... Olyan boldog vagyok, hogy legszívesebben kiabálnék, közben meg azért aggódom is, hogy valóban lehet-e akkora szerencsénk, hogy így elsőre kaphatunk egy egészséges babát, aki meg is fog születni. Tudom, hogy így kell lennie, csak mindenért annyit kell küzdenünk, hogy már a jót sem merem elhinni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése