Az első unokahugi-látogatás a kórházban

Mivel háromtól hatig van látogatás az Uzsokiban, így úgy gondoltam, hogy én már majd ott toporgok háromkor az ajtóban, hogy mikómá-mikómá. Aztán győzött a józan ész. Jani és a családja mentek már időben, mi pedig negyed 3 körül indultunk Győrből. Az út nem volt egyszerű. Bár ez így nem teljesen igaz. Mondjuk inkább úgy, hogy az úttal az égegyadta világon semmi baj nem volt, csak velem. Kicsit túl voltam már magamon és annyira izgatott voltam, hogy semmi sem volt jó, sem az időjárás, sem a tempó, sem a forgalom, semmi. Ricsi már felajánlotta, hogy inkább átadja a volánt és vezessek én, mert gondolom kissé idegesítette már, hogy több ízben a km-órára pillantok illetve hogy már Pestre érve az előttünk haladók vezetési stílusát valamint édesanyját méltatom... Mint kiderült, semmiről sem késtünk le.

Amikor odaértünk, Jani és a családja kint ültek a váróban, Csilla és Hanna sehol. Jani elmondta, hogy Hanna annyira bömbizik, hogy Csilla nem tudja beletenni sem abba a kis tologatós tepsibe sem, így egyenlőre nem hozta még ki. Így hát vártunk. Talán negyed óra sem telt bele, mikor Ricsi meglátta, hogy Csilla kikandikált a szobájuk ajtaján, így gyorsan odarongyoltam. Pár perc után azért már bele tudta rakni a kocsikába és kihozta hozzánk a kis rózsaszín csomagot... (Az első képek, amikor először megláttam őket együtt):

És hát kérem szépen, aki bújt, aki nem, Ő az papíron is (dobpergés):

 

Csillu kitolta a kocsikában Hannát a váróba és ott ment tovább a csodáskodás. Megnézegettük minden szögből, eléggé egyben van a kiscsaj .

 

 

 

Egy darabig csak szundikált, közben vágott pár arcot, néha meg-megrándult,

aztán később vmi nem tetszett neki, mert eltört a mécses és éktelen sivítozásba fogott. Sikeresen felébresztette a nemsokkal korábban a közelünkbe tolt ikerpár egyik tagját is, olyan lármát csapott. Szegény Csöppem bizonyára nagyon éhes volt és még tuti, hogy mindig az, mert Csillának még természetesen ennyi idő alatt nem jött meg a teje, így hát várnia kell még a kishölgynek, hogy kinyisson a tejbár... Addig is próbálkoznak Csillával szorgosan, hogy mielőbb beinduljanak a folyamatok és ehessen végre a pici. Addig is próbálgatja a hangját, nem kis kétségbeesésére az anyukájának, aki szegény nagyon rosszul van tőle, hogy nem tud a babócán segíteni.

Elvileg kedden reggel haza is mehetnek, de akár még hétfő is lehet belőle. Addig is jó helyen vannak, a kórház nagyon klassz szerintem, én is szívesen szülnék ilyen helyen...

Készítettünk néhány fotót a kis családról is:

És a post végére két kedves arc, akiket lehet lájkolni:

Bizomány igámigám, ők itt Csilla anyuka és Hanna baba!

Holnap is meglátogatjuk ám őket, ha nem is hosszú időre. Akkor talán lesz pár perc, amikor egy kicsit többet tudok babázni, mert most nagyon sokan voltunk egyszerre...

Ui: Az esetlegesen nem túl jó képminőség annak köszönhető, hogy nem akartam kisütni a 16 órás gyermekcse szemét a vakuval...