ITTVANMEGJÖTT!!!! :)))

Tegnap délelőtt már nagyon paragép voltam, mert Csillu mondogatta, hogy a reggeli vizsgálatnál már egyujjnyi tágulást tapasztalt az orvos, neki pedig már két napja görcsölgetett a hasa. Azért még hazamehetett, de nem volt túl jól. Sejtettem én, hogy nem sokat fog ő már szunyókálni, de azért még elvolt otthon. Háromnegyed hatkor telefonált a Jani, hogy mennek a kórházba, de még ne induljunk, mert lehet, hogy majd őket is hazaküldik, ha csak vaklárma. Negyed 9-kor még mindig semmi, úgyhogy hívtam már anyut, hátha tud vmit. Semmi. Később sikerült beszélnie Csilluval, már nagyon rosszul volt szegény és épp jelentkezett a beöntéséért... Ekkor kocsiba vágtuk magunkat. Az úton kétszer is elpityeredtem magam. Olyan nemistudom milyen érzés ez. Az tuti, hogy ha én látnék valaki így szipogni, mert azt mondják neki, hogy mindjárt szül a húga, biztos lenyálasoznám, illetve gondolnám, hogy mit kell ezen picsogni... Nem tudom megmagyarázni, de most is sírhatnékom van bármikor.

Fél 11-kor értünk Ricsivel a kórházba, ahol az őr aranyosan elénk állt és megkérdezte, hogy hova lesz a séta. Mondtam, hogy a szülészetre megyünk, szül a húgom. Hőőőőőőőő!! Hát csak látogatási időben lehet menni, az meg most ugye nincs! Nanemáááááá!!! Ricsi bevetette, hogy csak kicsit, meg hogy naaaa, úgyhogy pasikám max. fél órát engedélyezett.

Csillu és Jani már a szülőszobán voltak. Annyit tudtak csak megtenni, hogy az ajtóba kiálltak, mert már Janin is steril ruci volt, úgyhogy kijjebb nem jöhettek, mi meg nem mehettünk beljebb. Sajnos a tény tény maradt, nem maradhatunk. Szegény kicsim kb. 5 percig volt kint, de addig kétszer is voltak fájásai, nagyon rossz volt látni, ahogy összegörnyed. Addigra már 3 percesek voltak és 2 és fél ujjnyira volt kitágulva. Igazán azt sem tudtam, mit csináljak, mit kérdezzek, annyira kevés volt az idő. De még mielőtt visszamentek, készítettem róluk két fotót az ajtóban...

Összetörve indultunk haza. Se segíteni nem tudtunk, se megvárni, olyan tehetetlenség volt bennem. Mikor hazaértünk éjjel negyed egykor, annyira fáradt voltam, hogy szédültem, aludni mégsem tudtam. Csak Csillu járt a fejemben, hogy szegényke ne szenvedjen túl sokat.

Aztán 00:54-kor csörgött a telefon....

Hanna baba 2011.04.15-én hajnali fél egykor meglátta a Holdvilágot (éjjel napvilágot ugye nem láthatott) 54 cm-rel és 2950 g súllyal. Van keze, lába, gombóc orra, piros szája és pufi szeme, meg picike sötét pihehaja!!!!

Jani teljesen meg volt hatódva a telefonban, érződött a hangján, hogy teljesen a történtek hatása alatt van. Azt mondta, hogy olyan dolgokat élt át, hogy hülye lett volna, ha kihagyja. Közben, míg beszélt, Hanna olyanokat visongatott a háttérben, hogy alig hallottam az apukája hangját Nem sírt, hanem mintha reklamált volna

Aztán felhívtam gyorsan anyut, hogy elmeséljem neki az első unokája világrajöttének tényét. Szegényem a kanizsai kórház vendégszeretetét élvezi, mivel szívpanaszai voltak és bent tartják kivizsgáláson... Nagyon izgult és nagyon örül ő is és gondolom mindenki. Csillu is jól van, csak fáradt és olyan nagyon ügyes volt és szuperül ment minden, hogy nincs egyetlen varrata sem!! Nem kellett vágni és még nem is repedt! Micsoda mázlista!

Mivel reggel kellett mennem a Kaáliba, így a délelőtti látogatási időben nem tudtam menni, de most már nemsoká indulunk, hogy megnézzem élőben is a kis Csöppemet!! A Kaáliban egyébként elmeséltem a kedves asszisztensnőnek várakozás közben, hogy van egy párórás unokahugim. Erre ő azt mondta, hogy amint lehet, ölelgessem sokat, mert így gyorsan kialakul bennem is az a plusz, ami segíteni fog a lombiknál. Úgyhogy majd megmondom Hanna anyukájának, hogy orvosi utasításra muszáj megölelgetnem ezt a kis golyófejű apókát

Amint hazaértünk a saját magunk által készített fotókkal, azonnal felrakom!