2012. február 9., csütörtök

A 24. hét és az új szerzemények

Ma betöltöttük Kisbóbivala 24. hetet. A 20 hetes ultrahang után valahogy ez a dátum egy amolyan újabb, megugrandó akadály volt számomra, amit nagyon vártam. Tudom, hogy bármikor bármi történhet, akár még az utolsó pillanatban is, ám én erre nem gondolok. Most pedig már pláne nem, mivel ettől a terhességi kortól mondják, hogy jó eséllyel életképes lehet már a baba, különös tekintettel az aprócska tüdejére. Mindenesetre most itt tartunk és tudom, hogy fejlődik szépen és napról napra előrébb vagyunk. A kalkulátorom szerint ma már 30 cm lehet és kb. 600g. Na, ez tuti, hogy nem így van, mivel már a 20 hetes uh-n 450g-ra becsülték a méretei alapján, úgyhogy ha az akkori kalkulátor szerintit összevetem a mostanival, akkor most kb. akár 900 g is lehetne... Meg persze kiskutya is lehetne, meg vörös hajú is, sőt akár fogai is lehetnének... Szóval nem nagyon adok már erre a netes kalkulátorra, úgy lesz tökéletes a bébink, ahogy lesz. Ez mi sem példázza jobban, mint Anyabóbita új, friss pocakfotója, melyet reggel kattantott el. Szerintem megen nőttünk:


Amúgy a bababútor rendelés után a hetem a további,  Csilluval közösen összeállított babaholmi listán szereplő és hiányzó dolgok felkutatása, összevaterázása és beszerzése jegyében telt és ismerve magamat, addig nem is fogok leállni, amíg meg nem lesz minden, amit szeretnék. Már mondtam is Ricsinek, hogy elgondolkodtam, mit fogok csinálni, ha mondjuk április közepére meglesz minden... Rájöttem. Semmit. Végre! Addigra már tényleg nagy eséllyel elvisz a GreenPeace, mint veszélyeztetett példányt, de ha nem, akkor naphosszat elnyúlva fogom kézbe venni végre azokat a babákról és mamákról szóló oktató-nevelő könyveket, amik rendelkezésre állnak már most is ugyan, de nem érek rá olvasni őket. Akkor majd minden nap végigsimítom a szememmel a kész Bóbita-szobát, és elégedett nyugalommal valamint a fejemben rengeteg babagondozási tudással várom, hogy a családunk legifjabb tagja megérkezzék. Szép és idilli kép. És asszem ez az, ami sosem fog bekövetkezni, mert nem hiszem, hogy valaha is elkészülök...
Azért szép lassan haladunk. Először is szerdán sikerült elhoznom a teszveszes kiskádat, nagyon klassz szerintünk, Apabóbita is örvendezett, mikor meglátta. Azonnal engedett is bele vizet, hogy ellenőrizze, nem ereszt-e... Amúgy van benne egy szappan és egy sampon adagoló (ezeket úgysem fogjuk használni), egy hőmérő és ami nálunk szempont volt, hogy leeresztős, nagyon szuper a dugó technikája is. Van hozzá slag és persze frankó állvány, amire majd akár a kis kifogóját is rátehetjük illetve a fürdetőjét is. És akkor íme az eredeti áron cakkumpakk 24 ezer Ft-os szett 5 rongyért :


Aztán szintén szerdán mentem azért a kis csomagért, amit egy győri vaterás anyukától vettem. Nagyon cuki H&M-es kistakarója lett Bóbikánknak és ha már ott voltam, vettem párszáz forintért néhány rugdalózót és body-t is. Az egész volt 3000 Ft, minden mosva-vasalva, a turkálóban nem kaptam volna meg ennyiért...A képen látható kisolló szintén tegnapi szerzemény:


A mai napi termés pedig a kövi képen van: Vaccsúj Aventes sterilizáló kis üveggel, etetőcumival, fogóval, kispohárral (nem tudom, honnan kummantották, de nem is nagyon mozgat, mikor a bolti ár fele volt szinte) - szintén teszveszes. Ezentúl Auchan-os baba-mama hetek jóvoltából 2 db gumislepedő és 2 db (egy fehér és egy beige) csecsemőkesztyű a karmolások ellen... Bár lehet, hogy ilyen fogunk kapni amúgy is, de olyan pofátlanul olcsó volt, hogy nem bírtam otthagyni és Ricsi is csak mosolyog rajta, ha ránéz... A vízhőmérő-kacsát még jómúltkor vettük, hogy azzal mérjem a fürdővizem hőmérsékletét, ugyanis eddig nem mertem fürödni. Nem tudtam, mit jelent a "nem forró" víz. Szóval ilyen dolgok is vannak már:


Ja, elhoztam a Felicitas-os csomagot is a Brendonból, ami a 6. hónaptól dukál a kismamának. Van már ezáltal Mecsek Bébi teamintánk, kis Mam-os cumink (rózsaszín, cuki, de ki tudja...), fogkrém mintánk, Aventes csavaros poharunk és egy csomó szórólapunk is.

Kinéztem magunknak egy szivacsos pelenkázó feltétet is a Kikában és arra vártam, hogy majd ma megvesszük a vásárlók éjszakáján 10% kedvezménnyel. Elmentünk, dörzsöltem vadul a tenyeremet, hogy ezt is kipipálom a listáról, ráadásul nagyon tetszik, mert a drapp-zöld kis készség roppant jól mutat majd a mi kis Cindy bútorcsaládunkon. A Kikalátogatás eredménye: egy nagy büdös semmi!!! Az ott található kb. 24db pelenkázó feltétből egyetlen darab volt az én kis kiszemeltemből, ám hogy-hogy nem, az az egyetlen volt kiszakadva... Először majdnem felrobbantam, hogy mennyire nincs szerencsém, aztán rájöttem, hogy pont leszarom. Valamiért érzem, hogy ez nem hiába volt így és tuti, hogy olcsóbban fogok valahogy hozzájutni! A jövő héten elkezdem a szőnyegmustrát és az ágyneműt, valamint igyekszem lezárni sikeresen ezt a feltét-projektet.
Szóval itt tartunk jelenleg. Kisbóbita nagyon jól viseli a rohangálásaimat és a pörgésemet. Ő a tökéletes gyerek, akivel tökéletesen menetelünk a végcél felé, ami ugye az ő kis fenségesen finom testének bőröm alól történő kibújása május 31-én/tájékán. Nagyon vágyom már szimatolni az illatát, megpuszilgatni a semmihez sem hasonlatosan puha bőrét és megtörölgetni a kakás popsiját. Várom, hogy lebüfizzen, lepisiljen és összekarmoljon, mert az azt jelenti, hogy testközelben van és érzem a kis teste melegét. Szeretném órákon át nézni, óvni, védeni, táplálni és gondoskodni róla. Szeretném még ennél is jobban szeretni, úgy, ahogy senki mást ezen a világon. És ez így is lesz, tudom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése