Védőnéninél és doktorbácsinál - immár ötödjére

A tegnapi, friss fogorvosi bejegyzésemmel és egy kis üveg pipikével elmentem délelőtt a védőnénihez.

Megkérdezte, hogy bírom ezt a hideget, mire én közöltem, hogy lubickolok benne! Élvezem, hogy összehúzódnak az ereim, vénáim és minden sejtem, amitől kevésbé leszek bálna. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a lakásban a cipő felhúzása még kellemetlen, mert nagyon szorít bekötéskor, köszönhetően a pufi szendvics-lúdtalpbetétnek és a még pufibb lábfejemnek. Amikor azonban kimegyek az utcára, írd és mondd ötös perc alatt tudhatom magaménak a legtökéletesebb lábbelit. Múlt héten több este is sétáltunk Apabóbitával jó másfél órákat és mikor hazaértünk, szinte lötyögött a cipőm és újra volt bokacsontom, illetve erek és inak a lábaimon. Aztán elnyúltam (mert a kismamának kell a pihenés) és reggelre ismét alig bírtam/om beszuszakolni a lábamat a papucsba. És ez most már mindennapos. Mondhatom, hogy se a fekvés, se a polcolás nem ér semmit a vizesedésre nekem, egyedül a séta a fagyos győri utcákon, de az nagyon fincsi! Mindemellett persze a lakásban úgy érzem, hogy olyan nemolyanjó, kiérve viszont fellélegzek, mintha valaki leszállt volna a tüdőmről. Szuper érzés! Persze az nem olyan cukiság, amikor a mínusz tízben a szél a pofámba hordja a havat, de néha az is jobb, mint a takaró alatt dunsztolódni.

Szóval klassz a hideg, szuperul is vagyok, égek a tettvágytól, hogy mindennap nézzek-kutassak valamit Bobókának. Védőnéni mondta is, hogy örül, hogy ennyire kihasználom az energiáimat, kell is, mert nincs messze az az idő, amikor már akár a mozgás is nehezemre fog esni. Említette, hogy a legközelebbi találkozásunkkor megbeszélünk majd egy időpontot családlátogatásra, amikor is eljön hozzánk (jó, ez evidens, hogy nálunk lesz és nem a Plazában futunk össze) és beszélünk a kórházi előkészületekről, kelengyéről, szülésről, szoptatásról és minden ilyen hasonló fincsiségekről. Nagyon várom már!! Mondtam neki, hogy oké, csak nekem még van egy csomó dolgom, mert jön majd hozzánk Kriszti Szabolcsa festeni március végén, április elején jön a Bóbibútor, aztán jönnek anyuék segíteni rendezkedni... Közölte, hogy nem túloztam, amikor azt mondtam, hogy sokat ügykezelek... 

Megnézte a cukros papíromat, nagyon örült, hogy ilyen jó kis értékeim lettek. Az egyéb véreredményeimet is jónak ítélte, mert az eltérések szerinte olyan minimálisak, amik bőven beleférnek a referencia tartományba, legalábbis a várandós tartományba, merthogy a kórházban kiadott ref.értékek egyszerű halandó emberre vonatkoznak. Mértünk vérnyomást is, súlyos 95/60... Aztán gondoltam jöjjön, aminek jönnie kell, sőt igazából már nem is érdekel ez a hülye súlykontrollálás, úgyhogy egyszer élünk: még a cipőmet sem veszem le a méréshez! Lemondóan ráálltam a mázsára és oda se néztem, csak vártam, mit mond a védőnő. Legnagyobb megdöbbenésemre közölte, hogy teljesen feleslegesen sipárogtam eddig, ugyanis az elmúlt hónap súlygyarapodás mindösszesen 20, azaz betűvel is kiírva húsz dekagramm!! És eddig cipőben mértük, most meg még a félkilós csukám is rajtam volt... Nagyon örültem! Na, ettől még nem gondolom, hogy nádszál vagyok és csudálatos, de azért igazán üdvözítő. Így is 7 kg-nál tartok, ám a védőnéni arra is felhívta a figyelmemet, hogy szerinte ebből kb. 3kg tuti víz... Nagyon aranyos tőle, hogy még ő vígasztal és nem piszkál, hogy mit egyek és mit ne... A vizeletemet is megnézte, minden a legnagyobb rendben vele.

Közben volt egy érdekes momentum is. A rendelő helyiségbe bejött egy gyerekorvos néni és elkezdett mesélni egy sztorit egy kisgyerekkel kapcsolatban. Nagyon aranyosnak találtam, s amikor elment, meg is kérdeztem a védőnőt, hogy ő itt praktizál-e. Erre így válaszolt: "Nem, ő egy másik körzet orvosa, nekünk másik doktornénink lesz!" Nagyon fura volt hallani ezt a mondatot, de közben olyan bensőséges is... Nekünk, doktornénink, Kisbóbinak és nekünk... Örültem, hogy ilyen védőnénink van, aki szinte kicsit utánfutóként a családunk része lesz és a háttérből figyeli a Csemeténk fejlődését.  Ez nem olyan csöpögős dolog akar lenni, hanem olyan igazi segítő szándék és ennek örülök. És én sem akarok csöpögős és érzékeny lenni, de napról napra adódnak olyan egyes momentumok, amik rávilágítanak arra, hogy mekkora változás előtt állunk.

Szóval teljes elégedettséggel távoztam a szeánszról és készültem a délutáni doktorvizitre. Közben elmentem Krisztiért és Hannáért, elvittem őket a szemészetre, ahol kisnyuszinak meggyógyította a doktornéni a bal szemét az elzáródott könnycsatornája miatt. Bár nem tudjuk, mi történt pontosan, mert Krisztit kiküldték(!) a kezelőből, úgyhogy csak Hanna ordítására és a később kapott kezelőlapra hagyatkozhattunk, de hősiesen viselte a lányka a beavatkozást. Aztán hazatranszportáltam őket és egy közös kávé elfogyasztása után hazamentem. Apabóbita hazajötte után átballagtunk a terhesgondozásra.

A doktor kikérdezett, hogy vagyok, vérzés-görcs-folyás nincs-e, aztán mikor mondtam neki, hogy semmi-semmi, bár néha érzek bizonyos méhösszehúzódásokat (szerintem azokat), azt mondta, hogy ez tök természetes, de azért megvizsgál, hogy megnyugodjunk. Bár nem voltam ideges, de örültem azért a vizsgálatnak. Mindent rendben talált, a méhszájam teljesen zárt, simán megkaptam rá a 3000-est, majd felültetett és meghallgattuk kis időre Boborjánt is, ahogy zakatolt a kis szíve. A laboreredményeimet ő is jónak minősítette, s amikor kérdeztem, hogy nem kellene-e vasat szednem, azt mondta, nem szükséges egyenlőre, de azért nyomott egy Femibion vasas papírt, hogy esetleg ezt, de a durva vasnak nem látja még szükségét.

Mindenesetre örvendetes, hogy újra jó hírekkel és egy március 6-i következő időponttal távoztunk. A Kicsinyünk neme megint nem került szóba, így továbbra is a február 24-i 4D-ben bízunk... Szumma: jól vagyunk mindketten, Bóbikánk is és Anyabóbi is!