Hasonmás

Esténként nagyon ráérek. Nem kell azon fáradnom, hogy lefeküdjek aludni, mert úgysincs semmi értelme, Dorka átlag negyed óránként keservesen felsír, úgyhogy mindig megyek nyugtatni, ringatni (igen, leginkább ölben alszik csak el), aztán kicsit leülök a gép elé. Nézegettem képeket. Találtam egyet, ami Dorka féléves korában készült és nem is tudom, akkor hogy nem tűnt fel a kísérteties hasonlóság...

Azt hiszem, nagyon fáradt vagyok már... :)

Falvédő

Míg Dorka szobája a mi hálónk volt, nem tűnt fel, most viszont nagyon. Az ablak alatti falszakasz csak úgy ontja magából a hideget és ez nagyon nem jó, kiváltképp, ha Dorka a szőnyegen játszik. Meg egyáltalán.

Már többször eszembe jutott, hogy ki kellene oda találni valamit, aztán mindig volt más az eszemben. A napokban viszont már tényleg nagyon lehetett érezni, hogy szinte szívja el a meleget a fal, úgyhogy kitaláltam. Legyen egy méretre szabott patchwork falvédő, de olyan, amin legyenek jópofa zsebek, így ötvözzük a zsebes tárolóval. Elkezdtem nézegetni a neten tegnap este és nagyjából kikalkuláltam, hogy ami nagyjából egyezne az elképzelésemmel, az olyan jó húszezerbe fájna meg minimum három hétbe... De hát jövőre is lesz tél, meg akkor ki is kéne találni, hogy tényleg milyet, meg hát azért húszezer forint...

Apának felvázoltam a dilemmámat, aki hümmögött egy sort, majd a fogott három darab habtapit a nappaliban és bevitte a gyerekszobába és beszorította a párkány alá és megkérdezte: "Ez nem jó? Ebből kell még pár, aztán annyi." 

Ilyen lett:

Nem tudom, Apának nem Einstein-e a vezetékneve... :) Dorkának kevesebb habtapija lett mászkálni, meg ez nem is zsebes, de ingyen van és már ma délutántól, meg még fúrni-ragasztani sem kellett. Ha majd jobb idő lesz, levesszük. Vagy nem. De már most érezhető a különbség hőmérsékletileg... Apa okos. 

Ez is eljött

Péntek este (úgy látszik egyenlőre állandósulni látszik ez a dolog) szintén elég nehézkesen ment az elalvás a kishölgynek. Szopizás után elaludt az ölemben, én pedig letettem az ágyába. Fél perc után persze már meg is fordult az ágyban és könyörgőn nyüsszögött kifelé, hogy "annnnnnnnnnnnn"!!! Aztán volt már olyan is, hogy "aninini"!!!, mindezt roppant fájdalmasan bírja előadni. (nem mondom, hogy azt mondja "anya", de nagyon hasonlít és egyértelmű, hogy nekem szánja ezeket a "szavakat") Szóval visszamentem hozzá és közöltem vele, hogy oké, most ide leülök az ágya mellé és fogom a kezecskéjét a rácson keresztül, de nem veszem ki. Miután leültem, ki(le)nézett a rácsok között, majd egyetlen pillanat alatt az addig négykézláb levő Dorka két mozdulattal a rács mellett termett, megfogta két kézzel a kiságy peremét és előbb térdelésbe húzta magát, majd kinyújtotta a lábait is fel is állt (nyilván nem nyújtott testtel, hisz egy harminc cm-ről beszélünk). Ez az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá válik az ember számára, hogy ebből a pozitúrából tud seperc alatt a gyerek fejjel a padlón landolni... Miután Apa is megcsodálta ügyes lányát, lévén már este negyed kilenc, megágyazott gyorsan a mi ágyunkban Dorkának is, mert közölte, hogy ezek után Dorkanyuszi számára a kiságy a jelen formájában nem használható, úgyhogy a gyermek velem alszik éjjel. 

Tegnap késő délután aztán, miután megjöttünk Ausztriából, nekiveselkedtünk és lejjebb engedtük a Kisbaba ágyát. Nem tudom most még megmondani, hogy hogy szuperált neki az éjszaka, ugyanis tegnap éjjel fél 12-kor újra mellettem kötött ki, miután az előbb húsz-, később tíz-, majd ötpercenkénti fájdalmas, rettegős, krokodilkönnyes felsírásai tarthatatlanok voltak. 

Szóval egyenlőre van egy db közepesen leengedett kiságyunk, egyenlőre dísznek. Eddigi haszon, hogy szépen kitakarítottuk ott is, ahogy már rég nem értem el, kapott új lepedőt (amúgy is szokott) és újfent mosásba került a rácsvédő és a baldahin. A lényeg azonban tényleg az, hogy újabb könnycseppmorzsoló esemény következett be az életemben (persze ez is csak engem indít meg), mert valahogy ez olyan... olyan izé dolog. Valami más lett, ez a kiságy már nem lesz olyan, mint mikor Dorkát hazahoztuk. 

Ez a kiságy már kezd egy nagylány ágya lenni...

Andreas szülinapja

Bár ma van ténylegesen, de tegnap voltunk kint Schwadorfon, hogy Andreast megköszöntsük harmadik szülinapja alkalmából. 

Dorka nagyon jól viselte mind az utat, mind pedig az ottlétet. Csupa mosoly volt, szívesen elvolt mindenkivel, Kati nagynénje továbbra is nagyon tetszik neki. Andreas nem kevésbé, akit folyamatosan figyelt, amerre futkosott és a lányka többször is próbált volna közelebb férkőzni hozzá, de Andreas ezt valamiért nem igazán díjazza. Persze, mikor nem vagyunk a közelben, akkor folyton azt hajtogatja a családjának, hogy majd ezt meg azt fog a Dorkának megmutatni, meg játszik majd vele, meg majd Ő fog az unokatestvérére vigyázni... Na, ezekből semmi nem valósul meg, inkább a felnőtt társaságot, elsősorban Ricsiét keresi ilyenkor.

Ebéd után kapott egy autó formájú tortát, dvd-ket, pár játékot és a mamájától pénzt is. Ügyesen aludt is mindkét csimota, aztán ébredés után volt még egy kis játék, Dorka elköltötte a kis uzsonnáját (Katitól kapott első üveges gyümölcsös joghurtját - természetesen becsókolta az összeset...), aztán hazaindultunk. Hazafelé is elbólintott és akkor ébredt, amikor lejöttünk az autópályáról. Ügyes gyerek.

Képek a zsúrról, avagy egy jól sikerült nap emlékei:

Mászik, tapsizik és...

Úgy tűnik, ez a hét az újdonságok hete, bár lehet, hogy mostantól már ez lesz a trend. Kedden kezdett el ténylegesen mászni, szerdán a keddi távot már megduplázta és elkezdett tapsizni. Ma pedig szintén sikerült előrukkolni újdonsággal.

Az este megint kicsit gyalázatos volt, többszöri felsírás, kiságyból kivétel, ölben visszaalvás, kelés éjjel egykor, majd háromkor, majd háromnegyed 6-kor, ami után már úgy tűnt, vissza sem akar aludni. Átvittem magamhoz a nagyágyra és egy óra vihogás, pörgés-forgás után ott  is ájult el. Fél 9-kor sikerült felkelnie és elkezdte újra a mászkálást. Miután szopizott, az ágyra tettem. Hátamat a falnak támasztva ültem, amikor felém mászott felrakta a kezecskét a lábamra, felhúzta magát és először feltérdelt, aztán pedig kicsit reszketegen ugyan, de felállt belém kapaszkodva... Aztán miután "megunta az állást", leült és úgy is maradt jó pár másodpercig, közben vigyorgott és éltette magát, hogy mekkora császár, majd hasra dobta magát és tovahaladt. Én meg csak lestem és tolmácsoltam anyunak a sztorit, aki épp vonalban volt telefonon. Persze, hogy erről sincs dokument még, de már volt egy délutáni hasonló mozdulata a tanulószéknél, ám az nem volt annyira fix, mint a reggeli dolog, de így is nagyon bravó a lánykánk :)

Meg van még egy csücsülős videó is (elmenekült pelusozás közben, azért a mezítelen alsótest), ám azt pont nem tudtam megörökíteni, amikor olyan szépen felült, hogy tényleg ült, ahogy kell, nyújtott háttal, hosszú másodpercekig támaszkodás nélkül. 

Egyszerűen nagyon durva, hogy egy-egy nap mennyit jelent nála/náluk...

Ma voltunk tanácsadáson, doktornő azt mondta (miután kérdésére elmondtam, hol tart Dorka mozgás tekintetében), hogy teljesen a korának megfelelő a fejlettsége, ha meg a korrigáltat vennénk, akkor meg még ügyesebb. Bárhogy is van, nekünk Ő így tökéletes, ahogy van! Megint csak azt tudom mondani, hogy nagyon büszkék vagyunk Rád Bóbicka!! :)

Dorkanyuszi mászik és tapsizik

Ma sikerült pár mozdulatot videóra rögzítenem, ahogy arany Kisbabám megtesz pár praclinyomást. Olyan kis ingatag Angyalkám, mint egy tíz perce született kisboci, de akkora bír lenni benne az igyekezet (és egyáltalán ezekben a kicsikben akkora van!), mint sok felnőttben sem.

Aztán ma új dolog is történt, amit szintén sikerült rögzíteni: ügyesen tapsi-tapsizott! Igaz, csak sokadik kérésre és akkor, amikor felfigyelt a kamera felé kifordított kijelzőjére, ahol meglátta a "babát". Neki már kunszt volt megmutatni, nekem nem...:) Nagy produkciós iroda a leány, az biztos! Nem baj, ez a dolog már beérett legalább. Mármint a tapsizás. 

Pápát még nem int, pedig azt is mutogatjuk neki sokat, de nem baj, majd annak is eljön az ideje. Olyan nagyon büszkék vagyunk rá! :)

Anyatigris

ApaBóbita azt mondta,most bukott ki belőlem először, de most aztán nagyon, miután elmeséltem neki, mi történt velünk ma séta közben.

Előre kell bocsájtanom, sosem provokálok vitát, nem szoktam tiszteletlen lenni sem fiatallal, sem időssel szemben, ordenáré pedig pláne nem vagyok. Kivéve ma, mert ezeket mind áthágtam.

Közelítettem a babakocsival a zebra felé, át akartam kelni Dorkával az úttesten. A kereszteződésből erre az útra akart balról rákanyarodni egy hatvan pluszos ürge a kisautójával. Nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy int: menjek nyugodtan, átenged. Azért a meglepődés részemről, mert az a tapasztalatom sajnos, hogy két sofőrfajta van, aki szinte tuti, hogy nem áll meg zebránál: a nyugdíjas (különösen mamával a jobbegyen) illetve a taxisok. Természetesen tisztelet a kivételnek, de saját népi megfigyelésem ez, ők az utak császárai, akik számára mind a kresz, mind a minimális udvariasság érzése ismeretlen fogalmak, a spanyolviasz-szaró típusok. Szóval pasi int, hogy haladjak nyugiban. Olyan fura gyerek vagyok, hogy elnéztem jobbra is a biztonság kedvéért, mégis nem tolom-e valaki más elé a gyerekkel teli babakocsit az útra és láss csodát! Jobbról meg is jött egy fentiekben vázolt taxis. Láttam, hogy eszében sincs még csak az út szélére sem nézni, nemhogy megállni, olyan sebességgel jött és szelte át a zebrát, úgyhogy persze megvártam, hogy elhaladjon. Ekkor azonban balról iszonyú buta hangú dudaszót hallottam. Belenézek az öreg kocsinak nevezett fejőszékébe és látom, hogy vadul mutogat illetve a "hülye p.csa"  tisztán kivehető volt a szájmozgásából. Na ez volt az a pont, amikor elveszítettem a testem és az agyam felett az irányítást és olyat tettem, amit eddig sosem... Hogy honnan vettem azt az elemi erőt, amivel kiszakadt belőlem ez a viselkedés, nem tudom (biztos valami frajdi elfolytott izé), de jó határozottan felmutattam az öregnek a középső ujjamat és odaüvöltöttem neki, hogy az anyukája a testéből él (persze nem így). Erre a pasi kinyitotta a fostalicskája nyamvadék ajtaját és mielőtt bármit mondhatott volna, süvítve közöltem vele, hogy "Azért mert te átengednél (persze tegezve, ahogy kell), csak nem gondolod b.meg, hogy kitolom a gyerekemet az úttestre, amikor látom, hogy a másik autó nem áll meg???!!!!! F.szkalap!!! Erre a tata becsukta az ajtaját... Én pedig füstölgő fejjel átvonultam az úttesten. Mikor átértem, kellett egy kis idő, mire leesett, hogy mennyire ordenáré voltam és csak reméltem, hogy nem hallotta az egész lakótelep, de olyan mérges voltam, mint talán soha. Hát mit képzel, hogy sürget? Vagy ha ennyire nem ért rá, akkor minek akart átengedni minket? 

Sose voltam még ilyen buta senkivel, de valahogy úgy éreztem, mintha Dorka biztonságát vette volna ez az ember semmibe és egy pillanat alatt öntötte ez a vörös köd az agyamat. Mondanám, hogy szégyenlem magam. Kellene, mert ott és akkor persze eszembe sem jutott, hogy én fogom felordítani az alvó lányomat, de érte/miatta tettem. Mert hiszem (Ricsi szerint is így van), hogy ha akkor nem én ordítok először, akkor a pasi kiabál rám a nyitott ajtajából mindent és még én éreztem volna magam rosszul. Nem vagyok híve ennek, de ki álljon ki a gyerekemért, ha nem én?

Nem törekszem arra, hogy naponta kerüljek ilyen helyzetbe, de ha kellene, újra megtenném. Hűűű, azért nagyon aljadék ordenáré voltam...:( A kislányom nem biztos, hogy büszke lesz rám, ha ezt elolvassa...

Fürdetőkarika meg HK-s szőnyeg

Mert nagyon nem volt könnyű a hóna alatt tartani, hogy ne csússzon el (a csúszásgátló ellenére). Megint vatera, brendonban kilencezer, ez kettőezer volt. Nincs rajta virág, mint a brendonoson, de Dorka még életben van így is. Ultracuki benne. Felfedezi a testét. Csücsül a karikában meztelenül (ő így fürdik) és nézi pocakját meg combjait, hogy ezek mik. Meg kell zabálni :D Persze, ezeket az alkatrészeket ebből az aspektusból még nem látta és most izgi.

Meg fészbúkon találtam egy (nekem) új használtcikkes boltot és ma elmentünk a lánykával. Ő elaludt, én meg vettem neki egy ilyen szőnyeget. Új, senkise használta még. Csak mert narancssárga és zöld, mint a szobája is... Nagyon tetszik neki a cica...:)

Felső képen megszámolja az összes ábrát, aztán az alsónál gondolkodik kicsit és megmondja  a végeredményt. És ezt is tudja... :)

Rájött!

Dorottya szépen kivárta, hogy biztos ami ziher, tényleg 9 hónapos legyen és azt is kivárta, hogy megírjam az összefoglalóban, hogy nem mászik, csak három végtaggal. Aztán ma rájött, hogy van bal karja is és azt is előre lehet tenni. Először csak egy szabályos mászó taktust vitt véghez (jobb kéz-bal-láb-jobb láb-bal kéz), aztán később már ebből kettőt egymás után, pl. így kaparintotta meg a földön Füles farkát.

Ez a mozgásforma így, ebben a formában még elég bizonytalanul megy neki és lassan is műveli, de majd belejön. Olyan nagyon büszkék vagyunk rá! Elképesztő, hogy az elmúlt két hónap alatt a puszta fekvéstől eljutottunk a forgásokon és négykézlábbra álláson át a mászásig... Képes dokumentumot még nem sikerült készítenem, de majd igyekszem pótolni. Olyan nagyon ügyes vagy Bóbicka!! ♥

9 hónap kint...

..., hét és fél bent. Olyan sok helyen olvastam ezt a jópofa kis gondolatot, hogy "9 hónap bent, 9 hónap kint", de ugye Dorkára ezt nem igen tudnánk ráhúzni. Hétésfél hósan kellett volna erről írni egy frappánsat, de akkor - őszintén - eszembe sem jutott. Majd legközelebb :)

A tény viszont tény marad: Gyermekcse 9 hónapos ma háromnegyed kettőtől. Édes KisbabaDorka... Bár most annyira nem vicces vele az élet, mert pl. tegnap este nyolctól (amikor is felvette a szundipozíciót az ágyában) fél 12-ig írd és mondd 8 alkalommal mentem be hozzá, mert iszonyú keserves sírással ébredt és csak egyszer volt hatásos a hátsimi, a többi hétszer ölben aludt vissza. Aztán féléjfél után már mellettem volt az ágyban és negyed egy után már az ölemben is rítt keservesen. Ekkor jött az Apája a fájdalomcsillapítóval, mert egyértelmű volt, hogy másként nem bír a lányka aludni. Az epres Nurofen finom. Meg kicsit hatékony is, mert fél egykor elaludt és egész negyed négyig így maradt. Akkor szopizott, majd újra csak ringatva tudott elaludni. Tette ezt hét óráig, de fél 11-kor már elaludt, a sétát sem várta meg és még a tízórai sem kellett neki, mert majdnem kiájult az etetőszékből. És ez megy lassan egy hete, szóval nem vicces, meg kicsit fáradt is vagyok már. Jó, nagyon. Pedig most már többször szundikálok vele délután, mert a Vekerdy Tamás (okos pszichológus) is mondta, hogy sírva kéri az anyukákat, hogy ne vasaljanak, inkább szunnyadjanak a bébivel, mert a bébinek kipihent, jófej anyura van szüksége. Hát legyen. Szóval most már létrán mászunk fel a vasalnivaló ruhakupac tetejére és azon alszunk délutánonként...

Fenti sirámokat leszámítva azonban Dorka még mindig egy igazi vidám, mosolygós cukorfalat gyöngyvirág, aki eddig is volt. A mászással nem haladtunk tovább egyenlőre, továbbra is elfelejti, hogy van bal karja, mert csak a többi végtagját pakolja szép egymásutánban előre, aztán hasra esik. De felmegy újra négykézlábba és így halad tovább. Ami kell neki, azt megszerzi, de továbbra is el bír bíbelődni egy kis akármivel akár húsz percet is. Roppant akkurátusan forgatja, csavargatja, erősen koncentrálva szemügyre veszi minden apró részletét, közben pedig szuszog. Mert a koncentrálás fárasztó. Mini dolgokat is képes felcsippenteni és mindent csapkod, ami tetszik neki, közben pedig rendkívüli módon vigyorog. A legújabb most az, hogy négykézlábból teljesen a talpára áll, aztán leguggol, majd vissza, szinte bokafogásba. Továbbfejlesztett verziója ennek az, hogy négykézláb-bokafogás-oldalra kiülés. 

Még egyenes háttal egyedül nem tud ülni, de így is nagyszerű :)

Tegnap már egész ügyesen megült így támaszkodva, ma pedig már egy pillanat alatt kapta maga alá a lábait és csinálta meg ugyanezt. Persze ilyenkor (mint minden ügyes mozdulatnál) felnéz, megnézi, hogy láttuk-e és irgalmatlanul elkezd vigyorogni, mert hogy büszke magára, teszem hozzá joggal. Akárcsak mi Őrá. Istenem, ha elgondolom, hogy másfél hónapja még ujjongtunk, hogy megfordul egyedül, most meg ahhoz képest milyen kunsztokat csinál... Ó, és tegnap este már felmászott a lábamra is, amikor ültem. Ha pedig a térdemen ül és megfogom a hónalját, akkor feláll és teli talpon ácsorog (meg persze büszkén vigyorog közben). Nem tudom (remélem), hogy most a fogacska előbújása okán-e, de rengeteget szopizza az ujját. Nagyon ujjszopizós, sokszor még a helyettesítésnek szájába dugott cumit is kiszedi és beteszi helyette az ujját. Nem örülök, de meg nem verhetem.  Próbáljuk lekötni a figyelmét mindennel, hogy ne a szájában matasson.

Az elmúlt pár napot nem nézve mindent megeszik, amit elé teszek, legyen az borsó, spenót, sütőtök vagy akár karfiolfőzelék, szereti a tejpépeket, az összes gyümölcsöt és most már a joghurtot is. Villám gyorsan eszik, nagyon kell igyekezni, hogy nehogy "éhezzen" két falat között... Nagyon nem szereti, ha törlöm a száját és már egyedül leveszi az előkét. Ez utóbbit akkor is, ha nem szeretném...

A múlt héten már 8450g-ot mértünk itthon, ma újra mérünk, bár most azon sem csodálkoznék, ha kevesebb lenne, amennyire nem ment szegénykémnek az evés a héten...Zömmel 74-es ruhákat hord, bár akad még pár nagyobb 68-as is és 4-es pelusba pipil és kakil. Szerencsére az emésztése és a kiválasztása nagyon jól működik, minden nap minimum egyszer van kakás pelusa, ideje utóbbi időben változó. Most már tényleg csak kétszer alszik naponta és az időbeosztás a reggeli kelés függvénye, de kb. ilyen egy nap:

• Ébredés fél 8 körül, majd reggeli (szopizás)
• Öltözködés, Dorka matat-játszik, AnyaBóbi pakol - reggelizik és Dorkával játszik
• 10-fél11-kor tízórai (gyümölcs keksszel)
• 11-re harcidísz felöltés és irány a séta legtöbbször babakocsival a sétaidő hossza és bevásárlás miatt, de sokszor (pláne ebben a rossz havas útban) Manducával a ringatózás, bújás és más típusú bevásárlások miatt. Séta vége kb. egy óra körül, közben Dorka megejti első alvását fél12-12-től fél 1-1-ig. A hordozóban ugyanolyan nagyokat alszik, mint a kocsiban, nagyon szeretem.
• Fél 2-kettő körül ebéd (kevés szopi - fenntartandó az anyatejtermelést, aztán főzelék, min. 150ml)
• Fél3-3-tól kb. 5-ig alvás. Ez elég változó, sajnos olyan is volt már, hogy csak fél 5-kor aludt el és nyomatta fél 7-ig. Nyilván nem vittük hétkor fürdeni...
• Ébredés után uzsonna (tejpép, joghurt gyümölccsel), majd indul a gyermek fárasztása mindenféle brutál játékokkal: lovagoltatás, hancúrozás, csikizés, olvasás, játékok megszerzése kúszva-mászva stb.
• Negyed 8 körül fürdés, majd 8-kor vacsora (szopizás) és alvás 

Fenti napirend idealizált. Pár nappal ezelőttig ment így, szó szerint, most már a reggeli ébredést nagyban befolyásolja az éjszaki műsor.

Nagyon szereti, ha éneklek és mondókázom neki (szinte folyton ezt teszem), Apa mesét szokott olvasni és bár elsőre megijedt, most már azt is szereti és figyeli, ha furulyázok neki. Még karácsonykor előkereste Kanizsán a papa a régi, általánosban használt furulyámat (jaja, ilyen faintos vagyok, hogy jártam szolfézsra meg furulyázni) és annyira nem is estem ki a gyakorlatból. Arra még nem volt érkezésem, hogy pár kottát lekoppintsak a netről, de fogok, mert most csak pár dalt fújok Angyalkámnak hallás után, mondjuk Ő ezt sem bánja. Persze az ilyen zenei foglalkozások alkalmával Ő sem akar kimaradni a tutiból és egy idő után már Ő akarja fújni a hangszert, de hát nem megy neki. Azért nincs elkeseredve, marad a jó öreg rágcsálás... Amúgy szinte mindent odaadok neki rágcsálás céljából (nyilván itt nem a Domestos-os flakonra és a konyhakésre gondolok, sem a szennyesre), mert hiszem, hogy ez is egy igen fontos módja a tárgyak megismerésének. Dorkának pedig végképp, hisz mindene a rágás. Szerintem a kis testén belül valami kis rágcsáló lakozik, mert embertelen, mit bír napjában véghez vinni rágás címén... Ha mindent tilatanék, szegény már tök depi lenne és elveszítené az érdeklődését. Mostanában már minden nap rövid időre bekapcsoljuk neki a tv-t is (eddig ez nem volt, szándékosan), ilyenkor megnézünk egy-két mesét az M2-n. Főleg Apa és én. Mert Dorkát nem köti le annyira, teszem hozzá szerencsére. Ő ilyenkor a távkapcsolót rágcsálja. Persze fel-felpillant, de inkább rág. Meg szuszog. Édes. Szeretjük a Tesz-Vesz várost, meg Eszes Jess-t, a macskát. Aranyosak. Mondom, Apának és Nekem... 

A szeparációs szorongása hol erősebb, hol enyhébb. Sokszor kéretőzik az ölembe akár játék közben is, ez korábban nem volt. Új továbbá, hogy éjjel sokszor és zaklatottan ébred, ilyenkor ki kell vennem az ágyából és a bal karomba fúrja a fejét. Én pedig átölelem és kicsit ringatom is, mint minibaba korában. Csak most nyolcésfél kiló... Már nagyon jól megedződtem. Nem bánom, mert így szinte azonnal elalszik. Azt gondoltam, hogy Dorka kicsit "hidegebb", nem annyira ragaszkodó baba, de tévedtem. Kezd már most Anyatapasz lenni. Itt jegyzem meg, hogy azért elég jól tudom tenni a dolgomat, ha arról van szó, mert simán eljátszik a szobájában akár nélkülem is, ha olyanja van.

És még valami: ma ebédnél katasztrófa volt. Szabályszerűen hisztizett, pedig evett közben, de csak visított minden kanálnál, persze könnyek nélkül. Én meg visítottam vissza, hogy mi a bánata, meg hogy hagyja abba igen gyorsan ezt, meg hogy köpje ki a kislányomat, akit megevett, mert Ő biztosan nem az, mert az én Dorkám sosem vinnyog ennyire. Aztán jó mérges voltam már és kivettem a székből, hogy akkor kész, ennyi. Akkor láttam meg, hogy tiszta víz volt arany kicsi Csillagom... Egyszerűen melege volt, én meg azt hittem, hisztizik... Nagyon elszégyeltem magam. Letettem a szobájába, Ő pedig elfordult és két perc múlva elaludt. Azóta is alszik. Én meg már várom, hogy felébredjen, mert meg akarom puszilni még százszor, hogy ne haragudjon rám, hogy türelmetlen voltam és amiért nem értettem, miben kéri a segítségemet...Meg hát azért is, mert tényleg a legnagyobb boldogság Ő az életünkben immáron 9 hónapja...

Ma kaptam. Illetve Apa, hogy ne fájjon a dereka fürdetés közben. Anya vaterázta ezt is. Milyen egy Anya?!

Van méhecském. Szép, ugye?

Figyu, Mackó Úr! Te tudsz ilyet? Nem, mi? Na, ugye!!

Hehe, már megint fényképezel?

Szépen néz balra

9 hónap(os) Gyönyörűségünk

Joghurt

Mondtam is Apjának, mikor 9 (értsd: hónapos) lesz a gyerek (hétfő), megpróbáljuk neki a joghurtot és a túrót, addig nem. Apja mondta, oké.

Na, ma úgy alakult, hogy már reggel is csak pár kortyot szopizott, aztán a napközbeni szopik sem mentek, főzelékből minimálisat evett és uzsonnára a tejpép is necces volt. Pár kanál után elkezdett sírni és nem akart többet enni. Az jutott ekkor eszembe, hogy mi van, ha a meleg dolgok irritálják a fogínyét és emiatt nem eszik. Így hát két nappal az ígért előtt elfutottam a kisboltba és hoztam KisBóbinak új uzsit. Cserpes natúrjoghurtot kapott, amibe körtét turmixoltam. Apja odaadta neki (nem mindet persze, jó 100ml-re sikerült és persze új kajából nem is kellene ennyit) és belaffantotta, közben pedig csendes volt és kizárólag az evéssel foglalkozott, méltatlankodással nem. Arany kis pofikám... Remélem nem ez lesz az egyetlen étel, amit a napokban hajlandó lesz fogyasztani (bár semmi kivetnivaló nincs a joghurtban), de kicsit aggaszt azért ez a kevés evés. Szomjazni biztosan nem szomjazik, mert vizet szépen iszik egész nap, meg a védőnő azt mondta, ebben a korban még nem is "tudnak" sem éhezni, sem szomjazni, mert a szervezet jeleit azonnal továbbítják a babák és sírnak. Egyenlőre ételért nem reklamál (csak minden másért), meg azért nem is egy csenevész gyerek, de kicsit fura, hogy alig eszik. 

Majd túl leszünk ezen is és remélem, a joghurttal is minden rendben lesz. Ha már így két nappal korábban bevezetődött... :) 

Extranyűg

Ilyen Dorka már két napja. Hogy mitől pontosan, még nem tudom. 

Egyrészt lehet akár az idő (óriási hó, hidegfront), ennek folyományaként tegnap alig, ma egyáltalán nem voltunk kint és lehet akár fogacska is. Látni nem látok semmit a fogínyén, de neki a múltkor sem látszott semmi, aztán egyszer csak két nap nyüsszögés után egyfogú, aztán meg kétfogú lett. 

Annyira nyűgös, hogy bár reggel még jól kel, de kb. 20 perc múlva már semmi sem jó. Nem akar reggelizni (vagy csak alig), ha játszunk, azért nyüsszög, majd nyújtózik, hogy vegyem fel. Felveszem, megölelgetem, hát ne ölelgessem, tegyem le, mert más dolga van. Kitalálom, mi dolga lehet, kicsit azt csinálja, majd újra nyíg. Egyszerűen nem jó semmi. Pedig Ő nagyon nem ilyen. Kicsi Angyalka... Éjszaka többször felsír, csak ölben nyugszik meg, úgyhogy tegnap este már megint velem aludt. Negyed ötig... Akkor megint előadta a rugós, mindenvicces számát, de most szerencsém volt, mert már hatkor elájult, nem csak negyed nyolckor, szóval ismét fél 9-kor keltünk. Apa szerint őt Dorka kifejezetten utálja, mert még csak rá sem mosolyog. Hiába mondom neki, hogy velem se valami kedves a napokban, csak azt látja, hogy ha Ő cuppog, akkor Dorka rá sem hederít, ha én, akkor meg vigyorog. Mondtam, hogy ilyenje van most, nem kell ebből messzemenő következtetéseket levonni, de mondhatom. Apa most kicsit besértődött Dorkára. A fürdés utáni öltözéskor is inkább csak magának forgatta a szélforgót, Dorkanyuszinak alig akarta megmutatni. Ő így áll bosszút, mert most annyira mégsem hálás ez a gyerek... :)

Meg hóhelyzet is van, nem kicsi. Tegnap reggel erre keltünk, akkor volt egy kis szünet, de ma megint szakadatlanul havazott és még a szél is hordta, úgyhogy ma tényleg idebent rekedtünk (tegnap is csak jó délután tettünk egy-két kört hordozóval a ház körül). Holnap már talán nem esik és akkor irány a szánkózás meg a friss levegő, mert nem ehhez vagyunk mi hozzászokva Dorkanyuszkával, hogy idebent punnyadjunk...

Szóval ilyen:

Most meg már megint felsírt (másodjára és nagyon keservesen), úgyhogy ennyi. Ha ölbe veszem, azonnal bújik és szinte azonnal elalszik. Nem tudom, ha foga mozgolódna, akkor is fájna neki szerintem, ha felveszem... Talán csak megint nagyon szeparációsszorong... Kicsi Angyalkám :(

Havas nap és szánkózás

Vasárnap kezdett esni és bár idén télen már volt hó, ám mindig csak olyan mini, hogy nem volt érdemes megemelni a szánkót. Na pláne, Apa meg mindig csak négykor vagy később ér haza, a vaksötétbe meg ugye hova már...

Na de most!! Lett jó nagy hó, ami délelőtt kettesben még nem volt vicces (mármint Dorkának és nekem), vagyis Dorkának vicces volt a sok zötykölődés, csak nekem nem. Pedig muszáj volt elmenni a házidoktoromhoz hétfőn tíz és egy között, mert akkor osztják az influenza elleni bökit, így hát végigkínlódtam magunkat a belvárosig meg vissza. A végére már vizek vertek, de tökre lenyugodtam, mert rájöttem, jobban járok, ha bohóckodom a lánykámmal útközben, minthogy a hülye hókupacokat szidjam. (Hordozó is eszembe jutott még reggel, de aztán gyorsan elvetettem, mert féltem, hogy ha esetleg megcsúszok, akkor mindketten zakózunk, az meg nem bulis.) Szóval a babakocsi a végére már vicces volt, pláne, hogy az utolsó negyven percet már nem hóban, hanem esőben tettük meg...

Dorka jó nagyot aludt délután (fél négytől negyed hatig), aztán uzsonnázott. ApaBóbi ekkor felvetette, hogy itt az ideje a szánkózásnak és bár sötét van, de köszönhetően a nagyon kiváló polgármester-helyettesünknek (aki közlevele szerint személyesen gondoskodott a lakóházak közti világítótestek cseréjéről), most már látni is lehet az utca felénk eső részén is (áldott jó ember, nemde? Kár, hogy csak most jutott eszébe a harmincéves rozsdás kandelábereket kicserélni, hogy jövőre választások lesznek...), szóval jó lesz nekünk itt a házak között huzigálni a bébit. A szánkót ugye még valamikor októberben vagy novemberben vettük a teszkóban egy leárazás alkalmával, amit aztán Ricsi még elvitt a céges szomszéd asztalosokhoz, hogy erősítsék meg mindenféle csavarokkal, úgyhogy már épp ideje volt bevetni ezt a spéci járgányt. Itthon nagyon gondosan megterveztünk mindent, hogy ne a hóban-hidegben kelljen bénázni azzal, hogyan is rakjuk a pokrócot meg a gyereket, sőt még overál nélküli próbaülést is csináltunk a hulla laza próbabébivel:

Aztán lementünk és irány a szűz hó! És bár annyira nem volt jó (mármint a hó frissessége), mert méterenként besüppedt Dorka alatt, ám én hülyére röhögtem magam a szánkó után menve. Ekkor apa megfogta a szánkót Dorkástól és elkezdte kézzel tologatni egy jó 10-15 méteren oda vissza, amivel klasszul ledöngölte a havat. Ezután már kicsit csúszós is lett ez a rész, úgyhogy egy igazi frankó kis szánkózó terepet készített a lánykának. Itt már megkaptam én is a húzózsinórt és róttuk a köröket fel s alá. Arra emlékeztem, hogy Hanna nem igazán jött lázba tavaly az első szánkózásától, úgyhogy hasonlóan merev és bambuló arcra számítottam én is, ám Dorkanyuszi még annak ellenére is vigyorgott, hogy az arcába csöpögött az ónos eső. Édes kisbabám! Nagyon cuki volt és nagyon kis vidám. Látszott rajta, hogy tetszik neki, persze még pluszban bohóckodtunk is. Jókat kuncogott és nagyon lazán elfeküdt a szánkójában. Csak a telefonom volt nálam, az is két kép után lemerült, úgyhogy ennyit sikerült megörökíteni a kisgyermekből:

Jó húsz perc után szedtük ki a szánkóból, majd ölbe vettem és mielőtt felmentünk volna, felvettem egy marék havat és megmutattam neki, mi is ez a sok fehér izé. Roppantul érdekelte... Csak nézett rám és vigyorgott ismét, úgyhogy szerintem ha egy marék homokot mutattam volna neki, az is hasonló reakciót váltott volna ki belőle. Szóval elkönyveltem, hogy a mi gyerekünk mindennek örül, mert mint már említettem vala, hálás gyerek.. :)

Hát így. Megyünk mi még majd nagyobbat is szánkózni, de egyenlőre ez is bőven jó, hisz még ülni sem tud Dorka rendesen. Mindenesetre újfent nagyon köszönjük a drága jó Dédikének a szánkót! ♥

Majdnem megtörtént, avagy már nem bír magával...

Szóval majdnem, ami másoknál már megesett és én is nagyon féltem tőle. Dorka lemászott az ágyról. 

Az volt, hogy szombat este Apa meghozta a habtapit (hülye habtapi, pedig már késő délután, mikor a jófogásos eladósrác már kétszer nem vette fel a telefont, megbeszéltük, hogy valaki nagyon nem akarja, hogy nekünk habtapink legyen), én pedig megcsodáltam, hogy milyen jól néz ki. Tényleg szép állapotban van, egyetlen darabjának belsejét javították csak, de semmit sem zavaró. Leültem a földre az ágy mellé és elkezdtem egymás mellé rakni őket, miközben Dorkanyuszi az ágy tetején tevékenykedett. Egyik pillanatban még. A másikban meg felkaptam a fejem, mert láttam, hogy az ágy szélén van és a karjai meg már a levegőben és esik lefelé... Nem tudom, hogyan sikerült azt megcsinálnom, amit, de a pillanat tört része alatt kaptam a zuttyanó gyerek hóna alá és fordítottam egyet rajta a levegőben, hogy ha leér, ne fejjel lefelé tegye, ám a huppanást nem tudtam teljesen kiküszöbölni már. Annyi viszont sikerült, hogy fenékre esett és azt is alig érezhetően, na meg ott meg már volt két hülye habtapi. Őt láthatóan nem zavarta a történés, én viszont megreccsentem. Először magamhoz szorítottam, hogy "semmibajsemmibaj", ami számára így is volt, igazán ez magamnak szólt, aztán csak öleltem, meg puszilgattam. Apa csak a végét látta és kérdezte, mi a helyzet, mondtam leesett, de megfogtam, Ő mondta, hogy jólvanakkor, erre odaadtam neki Dorkát, mert akkor már annyira remegtem és sírni is kezdtem... El sem tudom mondani, mennyire megijedtem... Mekkora közhely, hogy "csak egy pillanat műve", de milyen igaz. És hogy más vége is lehetett volna. Jó kis tanulópénz volt, és örülök, hogy ilyen áron tanulhattam, nagyon szerencsés vagyok!! És a legszebb az egészben, hogy rá sem foghatom senkire, mert ez csakis az én hibám volt, arany Dorka nem tehet semmiről. Nem tudom, lehet-e ilyet kérni, de sosem akarom ezt átélni többé és még jobban fogok vigyázni a Kisbabára, mint eddig... 

Aztán Bóbicka a nagy ijedtségre birtokba vette a habtapit egy szentkirályis palackkal:

Amúgy egy zsonglőr. Már ritkán bír egy helyben megmaradni, folyton meg akar szerezni valamit vagy csak szimplán a fenekét tologatja az ég felé. Ilyenkor négykézlábból felnyomja magát úgy, hogy a talpai a földön vannak és sokszor próbálkozik már azzal is, hogy egyik oldalára kiüljön. Párszor már sikerült is, de ezzel a helyzettel egyenlőre még nem tud mit kezdeni, mert a karjait nem húzza vissza a testéhez, így hát csak kényelmetlenül el van nyúlva ülő helyzetben. Egy idő után nem tud mit csinálni és segítségért rimánkodik. Angyalom... 

Meg még hülye hangot is ad ki magából. Olyan, mintha berregne, de mégsem igazán. Mindemellett guszta is, mert fröcsög a nyála közben szana és szét. Próbáltuk Apával utánozni, nem megy. Ilyet csak Dorka tud. Akár éjjel fél ötkor is és nyomatta reggel negyed nyolcig. Mert Ő azt gondolta, hogy a szombat éjszakáról ennyit, és önfeledten tornászott és szájrotyogtatott (egy idő után már) mellettem az ágyban. Voltam néma, semmiről tudomást sem vevő, aztán kedvesen és kevésbé kedvesen nyugodtságra intő, végül pedig kínjában röhögő AnyaBóbita. Aztán mikor negyed nyolc lett, szabályszerűen elájult a gyermek. Letette a fejét, mint aki jól végezte dolgát, bevette az ujját a szájába (más nem volt, mindkettő cumiját nagy vigyorok közepette behajintotta az ágy mögé) és elaludt. Én meg csak lestem. Így vasárnap reggel igencsak elmúlt 9 óra, mikor mindenki felkelt ténylegesen... 

Ma felvettem egy kis részletet telefonnal ebből a szájprodukcióból, olyan is a felvétel, de a lényeg, hogy látszik, milyen az olyan: 

Guszta. Ő a mi kis Biotraktorunk.

Itt meg csak simán cukorborsó :)

Hétvégi látogatók

Mivel Karácsonykor jól nem találkoztunk, Csilluék aranyosak voltak és eljöttek hozzánk múlt vasárnap.

Megérkeztek, nekiálltam gyorsan a már bepanírozott husit kisütni, meg rizst készítettem hozzá, meg Apa féle görög sali is volt sülthusival. Míg húgomék ettek, addig ApaBóbi elaltatta Dorkát, aztán mi is asztalhoz ültünk. Hanna az ebéd elköltése után csatlakozott unokatesójához és egy darabig együtt szundikáltak Dorka szobájában. Édik voltak. Miután mindketten felébredtek már, játékba fogtak és úgy tűnt, nagyon élvezik egymást társaságát. Hanna több ízben jól meg is puszilgatta "Dókát", aki nagy örömmel vette és Ő is nagy előszeretettel paskolta Hannát csupa szívszeretetből. Hanna előtt le a kalappal, mert egész jól bírta a húzkodásokat és Dorkanyuszi kissé heves mozdulatait. Még pár hónap és már ez sem lesz gond.

Dorottya kapott egy nagyon klassz szívószálas kulacsot illetve egy mókakockás elefántot (szerintem a mi családunkból él a fiserprájsz-vagy legalábbis azokból, akiktől mi a vaternyán vásárolunk) meg még én is kaptam nagyon helyes kettő kötött bentipapucskát. 

Megint alig tudtunk beszélgetni, mert azért négy óra két gyerek mellett lássuk be, igen csak soványka idő. Minden megint csak akkor jutott eszembe, mikor már elmentek. Nagyon örülök, hogy itt voltak, csak sajnos olyan ritkán vannak ilyen alkalmak. Ez a hülye pénz, meg a hülye távolság... És most már kicsi Hanna hétfőtől már bölcsis is, a húgom pedig februártól dolgozni megy, szóval még kevesebb lesz az idejük mindenre, egymásra, ránk... Nagyon hiányoznak. Hanna a szemem láttára lett egy éves, szerencsére megtehettem, hogy sokat mentem hozzájuk és nagyon hozzám nőtt. Aztán egy héttel a szülinapja után megszületett Dorka és akkor már alig tudtunk találkozni. Talán ennek ellenére nem felejtette el, hogy nagyon minikeként szeretett és nekem pápázott először, mikor álltam a liftre várva. Hogy mikor már akkora volt, sikoltozva vigyorgott és bújkált előlem, mikor megérkeztem hozzájuk és annyira hamiskodott, hogy csak na. Talán nem felejtette el, mennyire szeretem, mert most, mialatt itt voltak, átkéretzkedett hozzám az anyája öléből, belesimult az ölembe, a vállamra hajtotta a buksiját és csak ölelt hosszan. És nem volt semmi előzménye. Nem tudom elmondani, mennyire jól esett, könnyek gyűltek a szemembe...

Készült egy videó is a csajokról, amint épp "ismerkednek", Hanna csókokkal árasztja el Dorka fejét (már amikor sikerül), a háttérben pedig az Apák duruzsolnak és tévéznek:

❤

Mondanám, hogy jó lenne, ha Ők itt vagy mi ott laknánk, meg ha anyáék is közelebb lennének, de mind ők, mind a húgomék ugyanezt szeretnék. Ez pedig úgy tűnik, nem kívánságműsor, így hozta az élet, hogy ennyire szanaszét lettünk. Fősulisként, meg önálló, dolgozó nőként még bulis volt, most már nem annyira az... Nagyon hiányzik a családom minden egyes tagja. Sokszor érzem magam elárvultnak és egyedül, sajnos nincs itt igazán senki, akire száz százalékig támaszkodhatnék, ha bármi komolyabb gondom lenne. Akikre igen, azok szinte fényévnyire vannak tőlem, legalábbis néha ezt érzem. Még jó, hogy van telefon meg net. De az öleléseket ezek nem pótolják... Hannától most kaptam egy jókorát, ami egy időre feltöltött. Már nagyon rámfért... Köszönöm, kicsi bölcsis Csibefej!!! És köszönöm Csilluéknak, hogy eljöttek. Mint egy falat kenyér...

Gondolataim Napsugárnak és Zizikének az alvásról

Dóri megírta Ádámmal való küzdelmes éjszakáit, Napsugár pedig írt egy nagyszerű bejegyzést ennek kommentálása gyanánt. Elgondolkodtam és most ide jegyzetelem a gondolataimat, ha úgy tetszik, egyfajta megvilágosodási folyamat zajlik kicsit bennem.

Nagyon tetszett ez a bejegyzés/megjegyzés és azt hiszem, el kell telnie egy jó pár hónapnak (nálunk pl. 8-nak), hogy rájöjjünk, nem attól vagyunk jó anyák, hogy könyv alapján neveljük a gyerekünket. Nálam is most jött ez el, pedig olyan kislányom van, amilyen Lénus. Nyugodt, mosolygós, jó alvó kislány. Aztán valami megváltozott (hisz mi sem vagyunk egyformák mindig és még mi is fejlődünk, róluk pedig nem is beszélve) és most már nem szeret egyedül aludni/elaludni. Először kicsit küzdöttem, de most már nem. Karácsony óta rengeteget változott Dorka. Nem az ünnep váltotta ki nála, csak így jött ki. Egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen akar az ágyában elaludni és az éjszakát ott tölteni. Eddig nem ez volt. Fél éves volt, amikor kicsit sírva reklamáltam, hogy már nem jó neki, hogy a mellkasomon alszik el, szinte kéretőzött az ágyába, hogy nyugodtan alhasson. Aztán karácsony óta egyre többször fordult elő, hogy mellettem kötött  ki este, mert annyira nem bírt a kiságyban megmaradni, folyton csak szólongatott bennünket, én meg - aki eddig mindig következetes voltam - egy idő után már nem bírtam/bírom, hogy kétpercenként bemenjek hozzá fejet és hátat simizni, majd újra kijönni, kiveszem a kiságyból és magamhoz ölelem. Szopizni nem igazán akar, csak nem bírja az egyedüllétet. Átviszem magunkhoz a nappaliba és látszik rajta, hogy milyen boldog tőle. Én persze azért próbálom ráncolni a szemöldökömet és mondom, hogy ejnyebejnyehátszabadilyet, meg hasonlókat, de én magam is imádom, hogy ott van. Tegnap volt a második alkalom, amikor már a délutáni alvása is rendhagyóra sikerült. Húsz perc után megébredt és csak nyöszörgött és sirdogált. Lefeküdtem és a mellkasomra fektettem Dorkát. Azonnal a mellemre hajtotta a fejecskéjét, szájába vette az ujjacskáját és szinte rögtön elaludt. Erre nem is lehet mit mondani. Ez délután fél ötkor volt, én hat órakor sikeresen "kimásztam" alóla, és este 7-kor (!!) Apa már kínjában felkeltette, hogy mégiscsak azért na, nem volt uzsonna sem, meg hát majd fürdeni is kell, meg akkor mikor fog elaludni estére?? Negyed nyolckor "uszonnázott" egy keveset, fél 9-kor fürdött, aztán negyed tízkor szopizás után szépen elaludt a karomban, fejecskéjét a mellkasomra téve... Most ez van újra, de nem bánom, mert látom, hogy így milyen jó neki. Nem a sírást akarom elkerülni, hanem a pánikot nem szeretném látni a szemében. Szeretném, ha tudná, hogy bízhat bennem és ha számára így jó, akkor nekem meg pláne. Közel sincs olyan "rossz" sorom, mint Dórinak, vagy Napsugárnak volt anno Lilivel, mégis belekóstoltam most ebbe,bár az első hónapok azért elég húzósak voltak. ApaBóbi a megmondhatója, hogy volt olyan (KisBóbi kb. két hónapos lehetett), amikor kiszálltam a kocsiból valami orvostól hazafelé jövet és mikor be akartam csukni a kocsi ajtaját egyszerűen nem bírtak el a lábaim és fenékre estem a járdán. Szerencsére Dorka nem volt a kezemben, de a pelustáska lehuppant velem együtt. Szó szerint kicsúszott a talaj a lábam alól a sok átvirrasztott éjszakától és kezdtem közveszélyes lenni. És az a fura szorítás a mellkasomban hajnalfelé... Idő kellett, hogy rájöjjek, azok már mind a tökéletesen kimerült szervezetem segélykiáltásai voltak.

Most újra kellett kalibrálni magamat, alkalmazkodva Dorkám újonnan felmerült igényeihez és nem bánom. Nem nézem már a mozgásfejlődési táblázatokat, sem a ferberizált gyerekek altatási módszerét. Csak Dorkát nézem. Azt hiszem (inkább remélem), ettől lesz valaki jó anya. Olyan jó, amilyenre a babának szüksége van. Olyan jó, mint amilyen Napsugár és Zizike is és olyan, amilyen remélem én is vagyok...

Újév napja

Újfent megesett az igazi Úgykellnekedhülyegyerek szitu, ugyanis tök fölösleges volt a parám, mint kiderült. Dorka végigaludta mind az éjféli durrogatást, mind pedig a városi tüzijáték zaját. Azért tegyük hozzá, nem hiszem, hogy ettől még a későbbiekben várni fogom ezeket az eseményeket...

Ügyesen fél ötkor ébredt, szopizott, ám most nem aludt vissza, mint szokott. Olyan volt, mint egy kis rugó, amit felhúztak: elkezdett négykézláb rugózni a kiságyban, huncutkodott, folyton elkapta a fejét simító kezemet és a kiságy rácsát kezdte tapizni, illetve már kapaszkodott volna az ágy tetejébe is. Nem hagytam ott egyedül a sötétben, áthoztam magunkhoz az ágyba és ott próbáltam fékezni az indulatait. Negyed hatra sikerült lenyugiznia és onnantól aludt fél 9-ig. Kisangyalka. Aztán reggeli, játék, tízórai, majd séta a szép, ámde hideg és szeles időben, szundikálással egybekötve. Tegnap megsütöttem két tököt is (hiába, nagyüzem van), ezeket kellett most besúvasztani a mélyhűtőbe. És most jött el az a pillanat, amikor már TÉNYLEG nem fért el a sok anyatejtől, amit április végén és május hónapban lefagyasztottam. Most ott tartok, hogy az aventes poharak tartalma egyazegyben kuka lett (jó másfél liter), illetve van még további egy szatyornyi májusi tejem, egyenlőre az erkélyen a mínuszban. Tudom, hogy nem adhatom már oda neki, mert régebbiek, mint hat hónaposak, de egyszerűen annyira sajnálom kidobni, hogy sírva tudnék fakadni. Azt is tudom, hogy örülnöm kellene, hogy nem volt rájuk szükség és ez így is van, de akkor is, jó lenne, ha fel tudnám használni őket valahogyan okosan. Szerintem minimum négy literről beszélünk. Ha esetleg van tippje valakinek, nagyon megköszönném...

Bóbickám most szundikál, jófajta hálás gyerek módjára. Csendesen telik ez a nap, IGEN NAGY SZERENCSÉJÉRE minden agyament piromán gyógyegérnek. Újabb bizonyíték arra, hogy igenis van az embereknek pénze. Legalábbis a hülyeségre mindig van...Remélem, legalább egy évre kipuffogtatták magukat...