Ricsi-szülinap

Aranyom kicsit peches ezzel a dátummal, de ezzel él már ide s tova 37 éve, úgyhogy megszokta...

Nem csináltunk semmi különösebb felhajtást, sőt, amikor tortát akartam sütni neki, azt is visszautasította, hogy ne fáradjak vele. Azért majd magamba szállok, hogy mennyire is szar a gyümölcstortát, hátha ennek volt köszönhető az "eszedbenejusson"... Amit viszont kért, az a gesztenyéskifli, ám még ebből sem tudok kóstolóval szolgálni, mert akárhányszor nekiálltam volna, mindig közbejött vmi és most már odáig jutottunk, hogy "Megcsinálod majd az új évben!".

Azért besétáltunk a városba és a könyvesbolti turka után két könyvet is kapott Ricsim ajándékba: Egy Linuxos - programozósat és a Ziziék által is vásárolt Kispapák kézikönyvét, benne egy csomó hasznos okossággal! Aztán Katiékhoz mentünk és a család is megköszöntötte, Andreas pedig kirobbanó formájával ünnepelte a nagybátyját.

Délután aztán a baráti társaság szervezésében vacsorára voltunk hivatalosak, a péri Fehér Akácban volt 10 fő részére asztal foglalva. Nagyon jól sikerült és nagyon vicces este volt, irtó jól éreztük magunkat! Azt hiszem, nekem volt a legviccesebb, mert Tibin kívül (ő is vezetett) mindenki más ivott és ilyenkor nagy király az ember, amikor másnap mondhatni egyedüliként tudja csont nélkül felidézni az estét. Olyan sok-az-egyben party volt ez, szülinapi buli, óév búcsúztató, kicsit amolyan baba-debütáló is talán...

Mindenki nagyon aranyos volt és valóban remekül sikerült az este! Nagyon örülök, hogy ilyen mulatsággal sikerült köszönteni Ricsit a 37. szülinapján! Még egyszer nagyon sok boldog szülinapot Drágám!

A potya-4D

30-án délelőtt elmentünk újra a Bem téri rendelőbe (igazából csak meglestük, van-e már ott valaki, mert konkrét időpontot nem kaptunk az új kukkolásra). Hallgatóztam az ajtón, de semmi sem szűrődött ki. Legnagyobb mázlinkra épp jött egy úriember (valószínűleg ő a vezetője az objektumnak) és miután elmondtuk, hogy miért is jöttünk, ő nagyon kedvesen és gyorsan kinyitotta a naptárját és közölte, hogy a kolléganője 3/4 4-kor kezd az első pacienssel, úgyhogy ha félre odamegyünk, biztosan megnéz minket.

Mondani sem kell talán, hogy még nem volt fél négy, amikor beálltunk az ajtóba... Már volt egy egy pár, úgyhogy még át is villant az agyamon, hogy jó, akkor ezeket meg kell várjuk, de majd aztán besurranunk. Erre kijött a kedves hölgy és megkérdezte a párocskától, hogy hányra jöttek és miért. Kiderült, hogy ő már vár egy párt bébinem-meghatározásra fél négyre egy 10 perces uh keretében... A kedves úr délelőtt nemhogy útba igazított, de elő is jegyzett akkor bennünket, úgyhogy a hölgy a párost hátrabillentette és behívott minket!

Befeküdtem, zselé, uhfej. Bóbikánk azonnal megjelent és nem telt bele fél perc, mikor a hölgy közölte, hogy "Ő bizony egy kislány!" Miután több, mint egy hete szoktam a fiús anyuka mivolt gondolatát, tán nem csoda, ha kicsit meglepődve ugyan, de kellő határozottsággal felordítottam, hogy "KISLÁNY?!?" A hölgy még 10 másodpercig helyeselt, majd mondta, hogy "kispillanat!" Nézte forgatta Angyalkámat, de a pozíciója a múlt keddivel volt megegyező: lábak keresztben, köztük köldökzsinór... A további öt percben többször is látni vélte a herezacskóját, úgyhogy a végére már a kislányból egy viszonylag határozottan állított "Kisfiú ő mégis!" lett. Mivel a hölgy nem beszél hangosan és amit mutogatott, azt is nekem tette és méghozzá Ricsinek háttal, így szegény KisBóbita-Apa leragadt a KISLÁNY! sikolyomnál és miközben mi már keresgettük a baba-kukit a nénivel, Ricsi elkezdte szőni a terveket, hogy milyen módon fogja a lánykája mellől elhajtani a hozzá hasonlatos udvarlókat... A kijózanító utolsó mondat aztán helyretette, vagyis inkább bezavarta, hogy akkor mi is a gyerek? 

A kedves hölgy roppant jószándékkal még egy új fotót is akart nekünk adni, de mire a printelésre került volna sor, sajnos a kép elszállt, pedig nagyon cuki volt rajta a bébi! Lett volna egy szemből-fotónk is róla, de annyira nem sajnáltam, mert így is nagyon kedves volt a "cég", hogy tök ingyen megnéztek minket még egyszer. Pénzt ugyanis valóban nem fogadott el a hölgy. Vittünk azonban erre az esetre egy üveg pezsgőt, amitől nagyon meglepődött és meghatódott és nagy unszolás után elfogadta, miután kérte Bóbi-Apu, hogy a csemeténk egészségére fogyassza majd.

Amikor kijöttünk a rendelőből, úgy éreztem, hogy bár sok volt az inkábbfiú verzió, mégis ugyanott tartunk mint előbb. És most jöttem rá igazán, hogy most már aztán tényleg teljesen mindegy, csak a legnagyobb egészségben jöjjön majd a világra május végén. Mi mindenképpen szeretni fogjuk és most már egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy a szobája krém-barna kombináció lesz, amivel biztosan nem lövünk mellé!!

KisBóbita 18 hetes

Angyalkámmal ma töltjük a 18.hetet. Futszalad az idő, nemde? Még két hét és félidősek leszünk!
Reggel gyorsan meg is néztem a telefonomon levő kalkulátort, mit ír a babáról. Szerinte mára az ülőmagassága 14,2 cm, a súlya pedig 190 g. Ricsi délután súlyzózott is két 100 g-os teavajjal, demonstrálandó a gyereke iszonyat tömegét.
A reggeli szeánsz után ismét készítettem pocakfotót és most, délután is, de csak a más ruházat miatt. Reggel ugyanis lusta voltam divatbemutatózni. A fekete derékmelegítő bandázst azonban mindenképpen meg akartam örökíteni, mivel ezt Csilluéktól kaptam egy szintén kismamáknak szánt "New baby loading..." feliratú pólóval egyetemben.. Nagyon vicces és kedves ajándék!

Nézve a két képet, mintha nem is egy napon készültek volna, pedig esküszöm, hogy de! Mindegy, a lényeg, hogy így nézünk ki Boborjánommal 18 hetesen! 

Kriszti Hannája

Kriszti barátném megkért még az Ünnep előtt, hogy ha lenne egy kis időm, jó lenne az egy hónapos Hanna babájukról pár fotó a családnak ajándékképpen. Igyekeztem összeszervezni a dolgaimat, szakítottam szabadidőt és múlt hétfőn az itthon összekotorgált kis kellékeimmel és a fejemben levő gondolatokkal kimentem hozzájuk.

Elterveztem kb. 6-7 féle beállítást, amiket különböző kellékekkel és hátterekkel szerettem volna megvalósítani, ám a sor itt is közbeszólt (sajnos a harmadik variálás közepette hívott Ricsi, hogy baj van és mennem kellene), így az addig elkészített anyagokból kellett dolgoznom. Mindenesetre így is készült pár jó kép a fotózás alatt nagyrészt alvó édi csöppségről, amiket ezúton megosztok itt is (remélem, az anyukája nem bánja..), mert annyira tünci kiscsaj:

Megbeszéltük, hogy lesz a fotóknak folytatása...

Karácsony - ahogy nem terveztük

Az idei ünnepre nagyon rányomta a bélyegét a győri dédi elszenderedése.

Már 23-án délután mondtam Ricsinek, hogy hozza fel a tavaly vásárolt műfenyőt a pincéből és állítsa össze, hogy körbe tudjam takarítani. Ennek az lett a vége, hogy délután 4-kor már állt a fa és ha már állt, fel is díszítettük. Égőfüzért is bekapcsoltuk, úgyhogy mondtam is Ricsinek, hogy szerintem ha néz bennünket vki a szomszéd házból, azt hiszi, hogy elnéztük a naptárt..

A szentestét Anyósom társaságában töltöttük nálunk. Délután Ricsivel készülődtünk, sütöttünk-főztünk, a menü fokhagymakrémleves, csirkemájjal, gombával és sajttal töltött pulykamellel, barnarizs, görögsaláta és csokis-meggyes muffin volt. Pár dolog maradékát megörökítettem:

A kellemes, visszafogott beszélgetéssel töltött este után másnap Anyósom látta vendégül a családot, Ricsi nővéréék is hamar megérkeztek. Andreas szokás szerint elemében volt, új szót is tanult Ricsitől: "kulissza". Az ünnephez illő, roppant hasznos és gyakran használt szavunkat sikerült elsajátítania a 23 hónapos fiúcskának. Köszönjük Ricsi!

Ebéd és egy kis beszélgetés után fél négy körül indultunk el Anyuékhoz Kanizsára. Az estét már velük töltöttük és másnap mamát is elhoztuk. Csilluék sajnos csak 27-én dél körül tudtak érkezni (25-i dupladefekt - ünnepnapon nem lévén kivonulni is hajlandó gumis), így velük csak pár órát tudtunk legnagyobb sajnálatomra eltölteni, mert aznap este 6 után el kellett induljunk haza Győrbe, tekintettel a másnap délelőtti temetésre. Azért volt így is pár jól sikerült pillanat, Hanna Csibe hozta a szokásos cukorfalat formáját.

Szóval nagyon nem így terveztük az idei karácsonyt, az ajándékok és a kaja kivételével semmi sem olyan volt, mint máskor. Valahogy senkinek sem jutott a teljes, felhőtlen örömből és nem tudott annyi időt tölteni a szeretteivel, mint azt vágyta volna. De nem elégedetlenkedünk, mert annak kell örülnünk, ami megadatott.

Jövőre már remélem másként lesz és immár itthon KisBóbi is velünk lesz a maga kis közel 7 hónapos valójával...

Ui: Mindenkinek tetszett a 4D-s kép és a DVD is...

4D-s ultrahangon KisBóbitával

A sajnálatos események közepette ugyan, de megejtettük azt is, amire már december elején bejelentkeztünk: KisBóbink 4D-s ultrahangon mutizta meg magát nekünk 20-án! Azért csak most írok erről (többek között), mert a családban Csillun kívül senki sem tudta, főként a mamáknak szerettünk volna meglepetést szerezni.

Délután 3 óra 40-re mentünk a Bem téri 4D-s rendelőbe, ahol kis csúszás után ugyan, de befeküdtem. KisBóbitánk nagyon elevennek bizonyult ismét, tekergette magát jobbra-balra, majd egy kis időre még a méhlepénybe is befúrva magát hátat fordított. A közel 20 perc mozizás alatt megnéztük és meghallgattuk a szívét, megszámoltuk mind a húsz ujját, megfigyeltük a teli gyomrát és húgyhólyagját és bár mérési adatot írásban semmiről sem kaptunk, láthattuk, hogy első blikkre mindene remekül szuperál. Amit azonban nagyon nem akart a legnagyobb ficánkolás ellenére sem megmutatni, az a neme... Keresztbe tett lábakkal (lábai közt a köldökzsinórral) kalimpált végig és bár a doktornéni nagyon aranyosan többször is próbálta firtatni a babánk kibenlétét, legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott meggyőző "A"-t vagy "B"-t mondani. Volt ugyan egy pillanat (ezt a részt külön ki is nagyította és hosszan néztük), amire azt mondta, hogy "Az ott mintha egy zacsi lenne", de gyorsan hozzá is tette, hogy nem merne rá mérget venni... A végén kaptunk egy kb. 15 perces DVD-t, egy fotót és egy nagyon kedves lehetőséget, miszerint ha tudunk, menjünk be hozzá esetleg 30-án, újra befekhetek egy-két perc erejéig, bízva abban, hogy KisBóbita betekintést enged a lábacskái közé. Ha nem, az sem baj, így is nagy élmény volt látni a babánkat, aki bár akkor még 16 hetes és 5 napos lévén elég kis csontos volt, ám azzal együtt elfért még teljes valójában a monitoron és egyben meg tudtuk csodálni. Íme, ő az:

Amikor eljöttünk, megint ugyanaz a fura érzésem volt, mint a 12 hetes uh után. Volt a kezemben egy kép és egy DVD, pár perccel korábban néztem egy bazi nagy tv-n a gyerekünket és most, hogy sétálunk az utcán, nem tudom felfogni, hogy ez a kis emberke most is velünk van! Mondtam is Ricsinek, hogy talán azért is nem jut el az agyamig, mert még nem érzem, hogy mocorogna, rugdosna, talán ha már megtapasztalom azt is, akkor majd esetleg. Elgondolkodtam rajta erősen, hogy mennyire is vagyok én szar anya, ha nem tudom felfogni a növekvő hasam és mindenféle ultrahangos felvételek ellenére sem, hogy TÉNYLEG nő egy bébi a pocakomban, TÉNYLEG várandós vagyok és TÉNYLEG születni fog egy gyerekünk! Két dologgal nyugtattam magam, mégpedig 1: ha eddig megnéztem pl. a Dr. House-t a tv-ben, majd a készüléket kikapcsoltam, sosem kellett azt hinnem, hogy Mr. House valójában még mindig ott ül az ágyam szélén és vadul kalimpál. 2: Annyiszor hittem, hogy most sikerült (aztán persze kiderült hamar, hogy nem), hogy amikor pedig tényleg, akkor sem tudom elképzelni, felfogni, hogy mi is zajlik bennem valójában. De nem leszek türelmetlen és bízom benne, hogy ezen kezdeti bizonytalanságok és nehézségek ellenére jó anya leszek és ehhez időre van szükségem.

Mert tudjuk, hogy a szüléskor nemcsak gyermek, anya is születik... Remélem, legkésőbb akkor én is igazi anya leszek, igazi anyai érzésekkel...

A győri dédi

Ricsi mamája az elmúlt három évben már Győrben élt az Evangélikus Szeretetotthonban, mert az állapota nem tette lehetővé, hogy önmagát biztonsággal el tudja látni. Bár mindig volt valamije, ami nem szuperált a legjobban, de azért viszonylag jól elvolt itt. Egészen december 12-ig, amikor is rosszul lett és bekerült a kórházba.

Sajnos kiderült, hogy az agyi embólia, amit elszenvedett, elég súlyos. A bal oldala nem mozdult már, a nap nagy részében pedig semmi mást nem tudott csinálni, mint aludt. Sem felkelni, sem kommunikálni nem tudott érdemben senkivel. Ricsi minden nap ment hozzá, ült az ágyánál, fogta a kezét, de nem tudni, hogy mennyit fogott fel a mama bármiből is, ami körülötte zajlott. Bíztunk benne, hogy nem sokat, annyira méltatlan az ilyen élet egy emberhez...

Aztán 19-én, hétfőn délelőtt bekövetkezett az, ami valahol sajnos várható volt.. A győri dédi örökre elaludt...

A temetés Sobron volt tegnap, 28-án. Ott lett örök nyugvóhelye a családja körében.

85 évet élt. Nyugodjék békében...

Ortopéd megoldások

Az említett bokasüllyedéses sztori folytatása a Kardirex ortopédiai rendelőjében folytatódott 19-én, hétfőn. Szimpatikus, fiatal és vicces doktorbácsi megnézte a lábamat minden tekintetben, majd közölte, hogy bizony gágog a lábam, de még az utolsó pillanatban jöttem el, tán meg tudjuk előzni a komolyabb bajt így a babavárás eleje-közepén. Orvosi javallatra a köv. 5 hétben szilikonos sarokemelőt kell a cipőmben hordanom, majd ezt követően bizonyos szendvics lúdtalpbetétet. Elmondta, azt is, hogy bár másnak általában javasolják, de nekem tilos mezítláb járnom és otthon is két-három centi magas sarkú papucsot viseljek lehetőleg. Aztán  segített, hogy hol tudom a legegyszerűbben beszerezni ezeket, elköszöntünk és mondta, hogy vár vissza, ha megvan a bébi. A recepción még egészségpéntári kártyával is ki tudtam egyenlíteni a 7ezer Ft-os vizsgálati díjat, úgyhogy csupa boldog voltam, hogy ilyen gyorsan sikerült előrelépni. Másnap reggel aztán el is mentem az ajánlott Rehab Rába üzletbe és beszereztem ezt a bizonyos sarokemelőt.

Először kicsit fura volt, de most már egészen megszoktam és mintha kevésbé is fájna a talpam. A sztori folyománya volt eztán, hogy Ricsitől kaptam egy szuper Dr. Batz papucsot, amit folyton hordok és most már nagyon kényelmes (először bedagadt a lábam és vágott mindenhol), még Kanizsára is levittem Karácsonykor és ott is ez volt rajtam.

Remélem, hogy ez az ügy most egy időre legalább megoldódik!

16. hét is betöltve

Tegnap már a 16.hét betöltése is sikeresen megtörtént. KisBóbitánk a telefonos kalkulátorom szerint ma már közel 12 cm-es ülőmagassággal bír és ha rátennénk a mázsálóra, 106 g-ot nyomna. Jófejség tőle!

A hétfői derékbecsípődés szerencsére sokat javult és bár sokkal óvatosabban hajladozom, asszem rendbejön teljesen. A fincsiségek sora azonban ezzel még nem szakadt meg természetesen! Kedd reggelre cuki kis herpesz-kezdemény kezdett kinézelődni a szám szélén, ám rákenni nem mertem semmit, mert nem tudtam mit lehet. Gondoltam, mekkora mázli, hogy megyünk délután t.gondozásra, majd ott megtudom a megoldást.

Így kedden délután 15+5naposan elmentünk újra B. doktorhoz. Vártuk már, hogy vajon mekkorát nőtt a kis Csipetünk és látni szerettük volna már, ahogy ficánkol. Na hát mindhiába volt a várakozás! Bementünk, a doktor megkérdezte, hogy minden okés-e, nincs-e vérzés, görcs, bármi. Mondtam, hogy előbbi kettő szerencsére nincs, bármi viszont van. Mármint víz a kezemben, lábamban és herpesz az ajkamon. Meséltem neki a védőnő-látogatásról, a sószegény és szénhidrátszegény diétáról, a vérnyomásmérésről, mire ő helyeselt mindenre, mondta, hogy okés, mást úgysem tudom tenni. Herpeszre Zoviraxot javasolt, a többit nem igazán az összetevőik miatt (jelzem, azóta rendszeresen kentem és szinte teljesen gyógyulttá nyilvánítottam magam). Kitöltötte az AFP-s papíromat, beírta, hogy pénteken (16+1 naposan, azaz ma) lesz a vérvétel napja, majd felírta, hogy következőben január 10-én találkozunk. A soron levő nagy és kötelező genetikai ultrahangot ő fogja csinálni a kórházban január 13-án, pénteken. Még kérdezte is, hogy ugye nem vagyunk babonásak... Nos, a Kismálnás történetünk alapján akár lehetnénk is, de nem leszünk! KisBóbi makkegészséges és gyönyörű, úgyhogy nem izélkedünk holmi dátumokon. Miután mindez megvolt, gondoltam rátérhetnénk már a magzatom stírölésére. Erre aszongya, hogy akkor mára ennyit. He? Kérdeztem, hogy nem is akar megvizsgálni? Vagy a babát? Azt mondta, ha nincs panaszom különösebb, akkor csak minden második alkalommal vizsgál, nem nyektet feleslegesen. Nos, számomra nincs felesleges vizsgálat, ami a gyerekem jólétének és biztonságos fejlődésnek igazolására irányul! De hát hiába kérdeztem vissza, hogy akkor bizti, hogy nem? Mondta, hogy nem, így ennyiben maradtunk. Ricsi azért megemlítette, hogy szoktuk figyelgetni a bébit a szívhang figyelővel, amin a doktor kicsit meglepődött szerintünk, mert csodálkozva kérdezte, hogy "És tényleg sikerült megtalálni a szívhangot ilyen korán?" Mi pedig mondtuk, hogy ja, hát már nem ma vettük, hanem egy hete, amikor a Pici 14+5 napos volt és akkor is hallottuk.. Erre azt mondta, hogy ártani nem tudunk azzal, ha hallgatózunk, de nem szeretne egyik éjjel sem arra kelni, hogy sírva hívjuk, hogy nem halljuk a szívverést! Megígértük, hogy nem teszünk ilyet! Kissé csalódott voltam, hogy nem láttuk a babát, de ha nem, hát nem.

Szerdán aztán elindultam munka ügyben egy nagyobb lélegzetvételű kiruccanásra és úgy terveztem, hogy aznap leterítem az ajándékokat Zala megyéig, aztán este anyuéknál végzek, ott alszom, majd másnap irány Pécs. A vége az lett, hogy teljesen véletlenül jól jött ki és mégsem kellett Pécsre mennem, így kicsit többet tudtam otthon lenni. Szerda délutánra mamus csinált nekem jó kis sótlan rántott levest (nem volt annyira szörnyű), majd később elmentünk anyuért a dolgozóba és apuval négyesben töltöttük az estét, míg mamát haza nem dobtuk. Este, lefekvés előtt anya is meghallgatta a legkisebb, még bőr alatt levő unokája szívverését, szerintem örült neki! Majd megmutattam neki a lábamat, hogy megint kicsit pufi a bokámnál. Ő ránézett és közölte, hogy szerinte megint bokasüllyedésem van, mint kiskoromban! Kérdezte, nem szokott-e fájni a talpam, mire leesett minden. Rájöttem, hogy valószínűleg igaza van, és a bucka valószínűleg a megsüllyedt bokámtól van illetve akkor ezért van az, hogy a hosszabb délutáni esti séták után nagyon fájnak a talpaim (különösen a sarkam fölötti talprész). Másnap utánanéztem a neten is és kiderült, hogy nagyon nem vicces dologgal állok szemben, különösen kismamaként, mert kezelés hiányában a közelgő nagyobb súlygyarapodás tovább fog rontani a helyzeten és akár maradandó károkat is elszenvedhetek. Így sietve utánanéztem, mi a leggyorsabb módja annak, hogy megoldásra leljek. A boltban kapható talpbetéteket nem akartam választani, mert nem tudom, milyen mértékű a bokasüllyedés és nem szeretnék rosszabbat tenni, mint a jelenlegi helyzet. Mindenképpen szerettem volna szakorvosi tanácsot kérni, így a legkézenfekvőbb az sztk-s szakrendelés lenne, ám mint kiderült, 3-4 hónapra adnak időpontot... Így megintcsak maradt a fizetős módszer, ami mindig beválik, ha az ember előrejutni vagy gyógyulni szeretne.... Sajnos... Szóval mázlimra sikerült időpontot kapnom már hétfőn este 6 órára a Kardirex ortopédiai szakrendelésére. Igaz, hét rugó a vizsgálat, de asszem égetőbb a probléma, mintsem ki tudnám várni az akár 4 hónapot. Addigra már KisBóbitám majdnem meg is születik (Te jó ég, ebbe még bele sem gondoltam!). Szóval új probléma, új időpont, új doktor, új megoldásra váró feladat. Nem unom el magam, az biztos!! 

Végül, ma voltam csak gépközelben, így készítettem el az aktuális KisBóbis bendő - képet:

Ezt már nem hiszem el...

Ma reggelre egész jól nézett ki a bokám, de a bal kezemet megint alig bírtam ökölbe szorítani. Ez max. 5 percig  volt így, mert addig tornáztattam, amíg teljesen helyrejött. Örülök, hogy úgy néz ki, hogy egyenlőre tán javulni látszik ez a vizesedéses cucc, legalábbis igyekszem kordában tartani. Reggelire készítettem magamnak szendvicset a diéta jegyében: vasárnap délben megsütöttem egy kilónyi pulykamellet egészben úgy, hogy egy kevés olivaolajba tettem fél(!) mokkáskanál sót, egy kevés bazsalikomot, kakukkfüvet és majorannát, majd ezzel az olivás páccal bedörzsöltem a jószágot. Egy óra fólia alatt, 10 perc nélküle. A kész sültet papírvékony szeletekre vagdosom azóta és ő az én pulykás felvágottam... :) Azt hittem rosszabb lesz, de nem is éreztem sótlannak. Pedig máskor kb. egy szelet pulykamellre szoktam annyi sót tenni, mint amennyi most az egy kilóra került!

A klassz vizes zsömis-pulykás-uborkás szendómmal és a nempufi bokámmal elindultam reggel dolgozni. Már induláskor éreztem, hogy valami nem kerek, de nem törődtem vele. Aztán így a nap végére teljesen világossá lett számomra a helyzet: reggel, amikor a zoknimat húztam, becsípődött egy ideg a derekamban és ami akkor csak minimális kellemetlenségnek tűnt, az így estére már egy nagy "aligbírokmenni" probléma. Gondolom, nem sok kismamát gyúrnak át a csontkovácsok és a flektorkenőcs sem lenne most túl nyerő, úgyhogy várok, hogy majd kiakad egyszer, egy hasonlóan hülye mozdulatnál, mint amit reggel tettem. Ha nincs víz, van csípődés. Ezért mondtam, hogy nálunk semmi sem egyszerű...

Genetikai tanácsadás

Itt is voltam.

Bár a kombinált teszt jó eredményt mutatott, a doktorom még a genetikai uh előtt javasolta, hogy eredménytől függetlenül keressük fel a genetikai tanácsadót tekintettel Ricsi betegségére illetve Down szindrómás unokatestvérére.

A kórházban van, minden kedden és csütörtökön, én a csütörtökire estem be. A doktor megkérdezte, miért jöttem. Elmondtam a Downos rokont, ő közölte, hogy az unokatestvér az távoli rokon, úgyhogy lapozzunk. Elmondtam Ricsi betegségét, arra már jobban harapott, de kifejtette, hogy a magzati diagnosztika mennyire is nem tudja ezt szűrni. A legjobb viszont az volt, amikor elmondtam, hogy KisBóbita lombikbébi. Hát ennek nagyon örült, ráadásul még ICSI-s is! Itt aztán lenne mit csemegézni egy amniocentézissel! Elkezdte magyarázni, hogy mennyivel nagyobb a kockázata genetikai betegség kialakulásának ICSI-s babánál,  mire közöltem vele, hogy nem érdekel. Megmutattam a kombinált tesztes papíromat, ami szerint a 3 fő mumus betegségre kevesebb, mint 0,3% esélyünk van ám ő ajánlotta, hogy ennek ellenére is lehetőség van magzatvíz vizsgálatra, köszönettel elutasítottam. Közöltem vele, hogy egyrészt a bendőmben levő gyerek egészséges, tudom, másrészt pedig mennyire jó buli szerinte kockáztatni egy vetélést (aminek amniocentézisnél 1% az esélye) egy lombikosnál, akinek amúgy 0,3% esélye van a Down kórra.... Azért hozzátette, hogy akár később is meggondolhatom magam. Mondtam, jó. Majd szólok. Kaptam két papírt, aztán eljöttem.

Itt is voltam.

A 15.hét finomságai

Vasárnap este, amikor Csilluéktól hazaértünk, éreztem, hogy nehéz a lábam és jócskán elfáradtam. Amikor levettem a zoknimat, észrevettem, hogy eltűnt a bokám... A lábszáram egy vaskos tömbként feszült és mikor megnyomtam, ott maradt az ujjnyomom. Tavaly télen is többször előfordult ilyen, ám akkor még KisBóbi a habokban volt, úgyhogy akkor nem ijedtem meg, mint most.

Gyorsan felpolcoltuk a lábamat és úgy feküdtem az este további részében, bízva abban, hogy csak átmeneti marhaságról van szól és reggelre elmúlik. Márcsak azért is, mert a várandósság alatti vizesedést inkább a 30. hét felett szokták inkább emlegetni, nem pedig 14 hét 3 naposan... Szóval reggel figyeltem, mi a helyzet. Az eredmény szuper volt: már nem csak a bokám volt pufi, az kezemen ujjak helyett kis koktélvirslik figyeltek. Reméltem, hogy ha beindul a nap és mozgok (lásd: beülök az autóba, levezetek 300 km-t és kiszállok az autóból) okés lesz. Délután a lábam még mindig nem olyan volt, mint szerettem volna (bár halkan jegyzem meg, hogy szerintem soha életben nem lesz olyan, de ez most nem ide tartozik). Estére már tényleg megijedtem. Mivel a védőnő-orvos látogatás csak jövő hét kedden lett volna esedékes, újragondoltuk a dolgot a fennálló probléma miatt és a védőnős napot előrehoztam egy héttel.

Kedden fél délben már ott topogtam T-né W.M. ajtaja előtt és hamar be is jutottam. Hamar el is meséltem neki, hogy mi a szívem bánata. Ő is nagyon korainak találta még a vizesedés lehetőségét, de megbeszéltük, hogy igyekszünk tenni ellene és nagyon odafigyelni mostantól erre a csúfságra. Első és legfontosabb, hogy mért vérnyomást és nézett vizeletben fehérjét (ugyanis akkor van gáz, ha a vízhez magas vérnyomás és/vagy fehérje párosul, mert az nagyon toxémia-gyanús), de ezek rendben voltak. Le is fixáltuk, hogy veszek vérnyomásmérőt és reggel-délben-este mérem magam, hogy legyen kontroll, ezen felül pedig ha bármikor bizonytalan vagyok, vigyek pipit és megnézi a fehérjémet is. Nagyon kedves tőle! A tünetek szüntetése és megelőzése érdekében sószegény és szénhidrát-szegény diétát javasolt, melynek átbeszéltük a részleteit, valamint sétát és esetleg úszást javasolt mozgásformaként. A súlymérésnél nem nagyon izgultam, mert a ruháimon (kivéve a pocakom) nem éreztem, hogy híztam volna. Ennek ellenére két és fél kilóval többet mutatott a mérleg, mint elmúlt alkalommal... A védőnő erre azt mondta, hogy ez szerinte mind a víz miatt van sajnos. A találkozó végén kértem tőle csekket a 18-20 hetes uh-kép befizetéséhez és megköszöntem a segítségét.

A rendelőből kilépve be is mentem a terhesgondozóval szemben levő gyógyászati segédeszköz boltba, hogy beszerezzek egy vérnyomásmérőt.  Azt ugyan nem vettem, tekintve, hogy az én egészségpénztári kártyámat itt nem fogadják el, lett azonban helyette más. Mivel az egy-két hét nyugalom után már igazán kellett egy kis para, úgy gondoltam, hogy muszáj beszereznem azt az eszközt, amivel meg tudom magamat/magunkat nyugtatni KisBóbitánk jólléte tekintetében (persze csakis amellett, hogy én is mindent megteszek, hogy Ő jól legyen és egészségesen fejlődjön). Szóval vettem egy magzati szívhang figyelő készüléket. 

Ilyen:

Ezt amolyan évfordulós ajándéknak is szántam KisBóbi apukájának, ugyanis aznap, azaz december 6-án volt egy egy éve, hogy eljegyeztük egymást. Így miután készítettem vacsit és gyertafényben elfogyasztottuk azt, nekiálltunk megkeresni a babánk szívhangját. Elsőre nem jött össze (mert arrafelé kerestük, amerre a boltoscsaj mondta), így majdnem letettünk róla, hogy még korán van, hogy halljuk. Aztán hála a netnek, Ricsi megtalálta képeken a megfelelő szívhang-lelőhelyet (a szeméremcsont fölött), így mikor újra próbálkozott az új ismeretek szerint, gyakorlatilag 10 mp alatt megtalálta. Nagyon jó volt hallgatni! Miután kihallgatóztuk magunkat, Apa keresett hangrögzítő programot a neten és rögzítettük is a lódobogás-szerű kalapálást. Aztán az ultrahangos képhez hozzátársítva feltettek a youtube-ra, hogy könnyebben el tudjuk juttatni a családnak is. 

Ez lett az eredmény:

Itt még Angyalkánk 14 hetes és 5 napos, azóta már betöltöttük a 15 hetet, sőt meg is haladtuk három nappal. A telefonos alkalmazásom szerint ma már csaknem 11 cm az ülőmagassága és kb. 83 g a súlya. Egy igazi óriás! Számunkra legalábbis mindenképpen. A legnagyobb dolog, ami eddigi életünkben történt velünk. Hallgatjuk őt pár naponta, várjuk, hogy érezhetőek legyenek számunka is a mozdulatai és törekszem arra, hogy a legnagyobb egészségben fejlődjön a továbbiakban is. Ennek szellemében kezdtem el a diétát is és kedd óta már többször is sétáltunk nagyokat, illetve tervezzük ezt a továbbiakban is. Megszokom majd a sótlan borsófőzeléket és az íztelen dolgokat (melyek remélhetőleg csak eleinte lesznek íztelenek, mert hozzáedződöm) és eszem a sok uborkát, zöldségeket, kilószám a mandarint (jegyzem meg: ezek maguktól is mennek) és iszom továbbra is naponta literszám az alacsony nátriumos ásványvizet; megteszek bármit, hogy a Csöppünk a legnagyobb egészségben jöjjön a világra.

Mert hát míg meg nem születik, senki más nem felel érte, csakis én! És ez nem semmi nagy felelősség. Kicsit ijesztő is, hogy egy ember ennyire függ tőlem, az élete, egészsége, jövője az én tetteimtől... Ijesztő, de erre vártam mindig. Az eddigi legfontosabb misszió az életemben.

Mikulás újratöltve

A december első hétvégéje a Mikulás jegyében telt és minden a család kicsijeiről szólt. Ricsi újra magára öltötte a tavaly már nagy sikert arató teszkós télapóhacukát és elsőként szombaton Andreast látogatta meg, mint öreg Santa Claus. Érdekes volt látni, hogy Andreas tavaly 11 hónaposan a "nem tudlak hova tenni öreg" nézés illetve szakadatlan bámulás után simán beleült a Miku ölébe, idén viszont már szinte zavarban volt és bár megint csak nem tudta hova tenni a szakállast, most megtartotta vele a három lépés távolságot és mint ahogy a kismajmok kikapkodják az állatkertben a ketrecen át bedugott falatokat, majd elrohannak vele, ő is hasonlóan volt az ajándékaival. Igazi fiús parádét vágott le, majd miután "elment" a Mikulás, és megérkezett Ricsi civilben, nagy bőszen mutogatta neki az ajándékait illetve hevesen mutogatta Ricsinek a könyve elején levő Télapót, hogy Bá-bá (azaz itt volt a bácsi). Nagy boldogan vette már fel a Mikulástól kapott fürdőköntöst is, majd modellfiú módjára billegett benne. Nagyon cuki volt! 

Ezt követően vasárnap délelőtt autóba ültünk és Hannát látogattuk meg. Mivel még nincs 8 hónapos és elég "anyatapasz", csak remélni tudtam, hogy jól fogadja az öreget. Minden várakozásomat felülmúlta és szerintem a szüleiét is! Nagyon édipofa volt és bár egy-egy pillanatban kapaszkodott Csilluba, de közben sem vette le a Mikulásról a szemét. Nagyon lesett, hogy ez meg ki lehet és mit keres itt! Egy idő után még azt sem vette zokon, hogy a Miku az ölébe ültette és még az együtt énekelt Télapós dalokat is jól viselte. Összességében nagyon-nagyon cukorfalat volt és nagyon jól fogadta a piros embert!

A találkozás még maradtunk egy jó darabig, ebédeltünk (Csillu és Jani nagyon finom kacsalevest és sült combokat készítettek) és játszottunk Csibével egy csomót. Azt is remekül bírta (sőt élvezte), ahogy Ricsi hurcolta Őt jobbra-balra.

Nagyon jó napot és nagyon mindezzel együtt nagyon jó hétvégét zártunk! Jövőre már három Kicsihez jön el Ricsi mikulás! Csak azt nem tudom, hogy a mi KisBóbitánk apukája hol lesz, amikor megérkezik a Télapó?!

A 14 hetes KisBóbitával

Aki azért tudjuk, hogy valójában csak 12 hetes, de a kismamiságban és orvosilag ma lettünk 14 hetesek.

A múltkor már készítettem egy fotót a hasam profiljáról és újabbat ma reggel, talán a kéthetenkénti fotó jobban mutat bármit is. Csillu is reggel szokta fotózni magát, mert estére puffadtabb volt, hát ezt én is alátámaszthatom. Én már délben - erre mondjuk erősen rátesz a zsírfóka mivoltom is - olyan vagyok, mint egy mindenórás mami. Így reggel azért mindentől megszabadulva tán jobban mutatja a realitást, bár én nem látok különösebben semmi extrát.

Szóval az első kép 12+3 naposan, a második pedig ma, 14 hetesen készült(legközelebb figyelek, hogy kb. ugyanúgy fotózzak):

Általánosságban elmondható, hogy rólam, hogy kezdem egyre jobban érezni magam. A 12. hetet betöltve jóformán elmúltak a hányingeres napjaim és egyre ritkábban érzem, hogy "rossz a gyomrom". Ez - ha előfordul is - inkább csak estefelé jelentkezik. Az energiám is kezd visszatérni, egy-egy nap azonban nyűgös tud lenni. Ezt nem is igazán írom KisBóbitám számlájára, hisz alapjában is van olyan, hogy az ember fáradtabb, nyűgösebb és ráadásul ez a szutykos időjárás sem ad túlzottan okot arra, hogy kicsattanó formában legyek nap-nap után. Ami kellemetlen volt az utóbbi időben, az a múlt péntek. Már éjjel észrevettem, hogy akárhányszor felébredtem és átfordultam a másik oldalamra, rettentően szédültem. Éjjel, ágyban fekve. Reggel, mikor Ricsi bejött ébreszteni, sem volt másként. Sőt olyannyira nem bírtam magamhoz térni, hogy csak kisebb nehézségek árán vánszorogtam el a toalettre is és ott sem szűnt a szédülés. Úgy döntöttem, jobb lesz minden magyar állampolgárnak, ha nem nagyon ülök így autóba, feltéve, ha letaláltam volna addig... Szóval lefeküdtem, de nem javult. Később gyanakodni kezdtem (és anyuval is beszéltük telefonon), hogy tán annyira alacsony lehet a vérnyomásom, hogy attól vagyok ilyen kába. Feltápászkodtam és elkezdtem átmozgatni magam, még magamhoz képest is igyekeztem sok vizet inni és vártam a hatást. Talán mintha. Annyira összeszedtem magam, hogy elmentem a háziorvoshoz (amúgy is időszerű volt receptet íratnom magamnak) és ott mérettem egy vérnyomást. 110/70! Az eddigi 90/60-hoz képest ez infarktusgyanús, így az alacsonyságra nem foghattam. A mai napig nem tudom, mi miért volt, de szombatra jól lettem. Arra jó volt, hogy kaptam egy újabb lökést vérnyomásmérő vásárláshoz...

A szédülés mellett azért lett két másik új szerzeményünk is: kismamanacit szerváltam!! Már annyira kellett, mint egy falat kenyér! Illetve kettő! Kis szépséghibája volt a dolognak, hogy mindkettő szárát le kellett vágatnom, sőt az egyiknek még be is vetettem a szárából, mert hülye trapézos volt, de nem hagytam a boltban, mert amúgy meg irtó kényelmes. Szóval bár pluszban még költeni kellett, de most van két klassz kényelmes nadrágom, ami nem nyomja a pocakomat és nincs is kint belőlük... A régit már sem cipzárazni, sem begombolni nem tudtam, egy befőttes gumi fogott össze a gomblyukában... Most viszont minden oké!

Múlt pénteken este megkezdődött az Adventi Vásár is Győrben, így akkor is és tegnap este is tettünk egy sétát Ricsivel a belvárosba. Az eddig hagyományos forralt borozásom most vad almabombázásba és forró bio szilva-almalé kombóba csapott át, de nem érzem azt, hogy én most bármiről is lemondanék. Most jut eszembe, hogy még csak meg sem fordult a fejemben, hogy Ricsi borából igyak egy kortyot... A pénteki séta alkalmával fedeztük fel a kiállított mindenséget, többek közt egy olyan standot is, ahol egy férfiember foltvarrós cuccokat kínál. Azóta is naponta jut eszembe és be vagyok szerelmesedve! Nem a pasiba, hanem a portékába! Kiságyba való takaró és párna, hozzá fejvédő... Pillangós, kisvirágos, mackós, mozdonyos... Kislányoknak hátizsák, retikül... Olyan gyönyörűek, hogy beszarás! Alapon eszembe sem jut, hogy magunknak (KisBóbitának) egyenlőre bármit is vásároljunk, de ez nagyon megfogott és szinte bepánikoltam, hogy a vásár végéig meg sem tudjuk, hogy a Csöppünk fiúcska vagy lányka-e és akkor így hogy fogunk neki ilyen szajrét beszerezni? Mert hogy neki ilyen ágybavalója lesz, az biztos. Kifaggattam a biztonság kedvéért az árusembert, elmondta, hogy a neje készíti otthon ezeket a csodákat és az otthon az Zircen van. Lelestük a készítőnéni nevét az egyik cimkéről, itthon pedig kilestük a netről. Még a telefonszáma is megvan! Így már nem pánikolok, lesz a mi babánknak ilyen szettje, ha csak később, de akkor is!

Apropó pánik. Nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de klasszisokkal nyugodtabb vagyok. Teszem ezt annak ellenére, hogy igazán már a baba jelenlétét igazoló öklendezések sincsenek. Egyszerűen elkönyveltem magamban valahogy, hogy minden rendben van és most várom, hogy KisBóbita számomra is érezhetően megmozduljon. Nem is a következő ultrahangot, az Ő újbóli megpillantását, hanem az érzést, mikor ténylegesen tudtomra adja, hogy velünk/bennem van. De már ez a várakozás sem görcsös, inkább olyan "jajdejóleszhamajd" várakozás. Nem sürgető, mert már nem számít, hogy két-három vagy négy hét múlva jön az érzés. És ez azért van talán, mert már nem kételkedem abban, hogy az érzés jönni fog. Miután múlt csütörtökön, a genetikai ultrahangon láttuk, ahogy ficánkol és az ott kapott eredményei egészséges babára utaltak, már az összes kétségem elmúlt.Most már minden rendben van. Örülök, hogy sikerült eljutnom agyban idáig, mert így már valóban kezdek merni örülni, kezdem hinni, hogy nekünk is sikerülhet... Kezdek boldog kismama lenni...