Szilveszter, évzárás

Mióta gyerekem van, utálom a Győri Nyár rendezvénysorozat nyitó-és zárónapját, az augusztus huszadikát, a szilvesztert és egyáltalán minden szaros Mária színeváltozása ünnepet, mert most már ha köll, ha nem, megy a tüzijáték. Én pedig - mint jófajta anyuka - ilyenkor ülök az ágy szélén a kezeimet tördelve és himbálózom előre-hátra, közben pedig egyszerre szidom a tüzijáték és mindenféle pirotechnikai eszköz kitalálóját, valamint imádkozom, hogy ne ébredjen fel a gyerekem. Itt jegyezném meg zárójelben, hogy úgyszint utálom az összes buszsofőrt, akik annyira aljasak, hogy mindig épp akkor pisszentik ki a nyomást a buszból, amikor én, mint szerencsétlen kisgyermekes kismama eltolom mellettük sétáltatás céljából a csemetét. Apa szerint ez a leengedő izé automata és kicsit paranoid gondolat szándékosságot feltételezni szegény Kisalföld Volános dolgozókról, de nekem mondhatja. Megfigyeltem, direkt csinálják.

Fentiekből kitűnik, hogy kicsit megszállottja vagyok a bébinek, de nem tudom, egyedül vagyok-e ezzel. Más vagyok, mióta Ő van. 34 és fél évig csak én voltam, az én dolgaim, az én érdekem (meg persze a szeretteimé), most viszont Dorka elöl, de nagyon, anya és bárki más csak utána. Annyira, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy engedték eddig más kisgyerekes anyukák egyáltalán a tüzijáték intézményét idáig fajulni... Szerelem ez a javából és nemcsak, hogy töretlen, de egyre fokozódó. 2012. április 21. nemcsak Dorka, de az én új születésnapom is és persze Apáé is. Tavaly ilyenkor hasonlóan nyugiban telt a szilveszter este, csak akkor a pufi vizes lábaimat felpolcolva néztem a tv-t, most meg laptoppal a kezemben és folyton ugrásra készen, hogy mikor kell Dorkahátat simizni. Aztán persze majd nyugtával ezt az estét-éjszakát, mert az éjféli rakéta-özön és az egykor esedékes tüzijáték még igencsak hátravan... Sebaj, majd jól idehozom magunkhoz és jól megölelgetem...

Fura érzésünk volt a mai fürdetés alatt. Valahogy olyan más volt. Mégsem, de mégis. Kicsit még a könnyem is kijött (már megint). Mert van egy 72cm-nyi és 8360(!)g-nyi lányunk (ma mértük, nagyon durva), aki egész álló nap vigyorog, ficánkol, négykézláb rugózik és tegnap óta már olyat is tud, hogy a térde is a levegőben van, ma pedig már majdnem kiült oldalra. Ilyenünk nagyon nem volt tavaly. Csak egy párszor ficánkoló pocakBóbi, akiről fogalmunk sem volt, hogy micsoda boldogság. A legnagyobb a világon. Másfél óra múlva meg már azt tudjuk mondani, hogy tavaly született... Nagyon durván megy az idő... Milyen igaza van azoknak, akik azt szokták mondani, hogy a gyerekeken látszik meg leginkább, mennyire megy! De tényleg. Meg jó szentimentális is lettem így estére. Aztán meg megint felsírt és nem akart nyugodni, aztán ölbe vettem és bár először szopizni sem akart, annyira sírt, de aztán mégis. És elszundikált közben. Én meg csak tartottam a karomban és néztem a félsötétben. Gyönyörű. Olyan más az arca, amikor alszik... Csak néztem, és azt gondoltam, akár egész éjjel is tartanám ezt a közel nyolcésfélkilónyi boldogságot, ha úgy lenne szükséges és azt is gondoltam, hogy bármikor meghalnék érte, ha kellene. 

Hát ilyen nem volt tavaly. De ennyi hülye piroizé sem szerintem. Szívem szerint mindenkinek alárugnék, aki ilyet alkalmaz. Apa csak vihog rajtam, hogy azért Dorka miatt mégsem szüntethetnék be ezeket a vackokat, de nem értem, miért nem. Most alszik a Csöpp. Most. Mindjárt vége az évnek. Remélem, legalább ilyen szép vár ránk jövőre is. Dorkán nem fog múlni, annyi szent...

BÚÉK MINDANNYIUNKNAK!!

Kicsit új Dorka

Kb. egy hete kezdődtek a változások. Első jel az volt, amit már jeleztem is: dec. 22. óta már csak kétszer alszik napközben, ami most már minden napot jellemez. Éjjel most korábban kel, kettő felé, aztán meg 6 és fél 7 között és aztán még visszaalszik fél 8-8-ig. Onnan aztán már nincs apelláta, kelni kell nekem is. A második ébredésnél (fél 7 körül) szintén szopizik úgy, mint éjjel, így 8 után már nem is nagyon akar tőlem semmit, hiába is kínálom, valószínűleg azt a félhetest fogjuk fel most már reggelinek. Így aztán észrevettem, hogy estére már egyszer nem igazán volt elég a tejem (legalábbis úgy tűnt, hogy szívesen evett volna még), ezért a hét közepétől az étrend is változott: Dorkanyuszi megismerkedett a tejpéppel, amit uzsonnára fogyaszt. Vettem neki a Dm-ben közeli lejáratos féláras nesztlés gyümiset, gondoltam nem veszem meg a drágát, ha szembeköp vele. Hát nem tette. Falja. Ezt is, mint mindent. És ez is kicsit új, legalábbis a kaja mennyiségek.

Délelőtt 10-kor tízóraira simán elfogyaszt 150-180 ml gyümölcsöt keksszel, majd ebédre fél kettőkor akár a 200ml bármilyen (számára adható) főzelék lecsúszik. Fél három- három körül alszik - jó esetben (ha nem zavarja meg semmi) - másfél-két órát, aztán öt körül uzsonnázik tejpépet, amiből szintén betol 150-200 ml-t. Ezt követi a tombolás fürdésig, mert különben nem lehet vele bírni. Igencsak mozgékony lett ez a kis jószág és nagy gondot kell fordítsunk arra, hogy levezesse az energiáit, mert különben az esti alvás igencsak kínlódósra veszi magát. Szóval fürdés után szopizik még jócskán, aztán szundi kettőig, amikor szintén teljesen leszív. Nem mellesleg nagyon jól belejött az ivásba és már mi is kezdjük megszokni, hogy evéskor az ivás is legyen mindig kéznél. Elfogadta a cumisüveget és most már van, hogy kétszer is meg kell töltenem egy nap vízzel, olyan szépen fogyasztja. Ez az irgalmatlan mennyiségű kaja aztán szépen távozik is, mert van, hogy napjában háromszor is találunk csomagot a pelusokban...

Szemmel láthatóan napról napra értelmesebb és jobb a köztünk levő kommunikáció. Egyre többet berreg és beszélget, sok az ededede, rengeteget vigyorog, kuncog és göcögve nevet, egyre okosabb. Iszonyat energiái lettek valahonnan a semmiből, az eddig tök nyugis lányka most folyton pörög és folyton rugózik, az elmúlt napokban pedig egyre ügyesebben halad már előre a kiszemelt tárgy megszerzése céljából. 

Ami pedig tényleg új, hogy kifejezetten látszik az anyaigénye. Kezdte a szentestés fadíszítésnél. Álmomban sem gondoltam, hogy előfordulhat olyan, hogy Apával kettesben nem tudnak majd elmenni sétálni...De lett. Aztán meg látszott másnap is és azóta mindig. Azt valahogy mintha érezné itthon, hogy a lakásban vagyok és ha nem is lát ugyan, de akkor nem olyan vészes a dolog. Idegen helyen azonban muszáj, hogy a látóterében legyek, mert eltörik a mécses. Így volt ez Kati mamánál és első este Kanizsán is. Aztán később enyhült, de pl. otthon is Ricsi kiment Dorkával az udvarra, s míg én csak felrántottam a csukámat és felvettem a kabátomat, hogy megyek utánuk, már nekiállt krokodil könnyeket hullajtani. Mikor kiértem, abbahagyta. Ez most ilyen. Meg az is ilyen, hogy ez eddig egyedül, kiságyában elalvó kislányunk nem akar elaludni egyedül a kiságyában, mert nagyon vágyik a társaságunkra. Az első ilyen este még itthon zajlott, jó egy órán át járkáltam át hozzá, hogy túl van pörögve és lenyugtatom a kiságyban fekve. Aztán rájöttem, hogy nem megy. Már majdnem kipurcant a fáradtságtól, de akkor is csak rugózott a kiságyban és nyüsszögött, de nem akart elaludni. Ekkor feladtam és áthoztam a nappaliba hozzánk, a mi ágyunkba. Mellé feküdtem, Ő letette a buksiját, behúnyta a szemecskéit, megmarkolta az ujjamat, majd még kétszer rám pislantott, hogy tényleg megvagyok-e, aztán elaludt. Egyetlen perc alatt, minden túlzás nélkül. Aztán ez ment a köv. este is, akkor már látszott, hogy itt valami nagyon megváltozott Dorkában, nagyon igényli a jelenlétemet még alváshoz is. Megadtam magam és újra és újra velem aludt, Apa pedig Dorka szobájában szivacson. Elférnénk hárman is a két méteren, de Ricsi fél, hogy benne nem munkál úgy az anyai ösztön és megfeledkezne arról, hogy nem csak ketten vagyunk az ágyban és ráfordulna a lánykára éjjel... Otthon, Kanizsán már szét sem nyitottuk az utazóágyat, mert tudtam, hogy semmi értelme nem lenne letenni a szorongó gyereket szinte padlószintre, akihez aztán körülbelül hétmilliószor belehajolhatnék az ágyba, hogy simizzem a hátát, s végül kivegyem, mert hiábavaló lenne az egész. Így kicsiBóbi ott is mellettem aludt, ApaBóbi pedig külön ágyon, de még külön szobában is (sajnos volt rá lehetőség, mert ugye Csilluék nem jöttek...). Ma van az első este, hogy kihasználtam Dorkanyuszi igencsak fáradtka mivoltát és galád módon betettem a kiságyba szundikálni. El is aludt szépen nyolckor, de azóta már felébredt, s én eddig kb. hétszer vagy nyolcszor voltam bent nála visszaaltatni. Egyenlőre elég a kezem és a hátsimi, meglátjuk mi lesz még az este folyamán, de ha nagyon nem megy, nem erőltetem. Nekem az a jó, ami neki jó. Ezért sem tudtam eddig még egy sort sem írni, mert az egyik kezemet folyton fogta ez a kis Manócska esténként... És persze mindemellett a legkisebb fényforrásra is rugózás és mókázás volt a reakció, úgyhogy csak az utcai lámpa fénye lehetett esténként a szobában, szóval hamar volt pizsilövés minden elmúlt nap...

Rengeteget változott, de ez így is van jól, hiszen nő, fejlődik, okosodik, ügyesedik. Csak valahogy még nekünk is sok egy kicsit, olyan sokáig volt minden statikus körülötte. Szigorúan véve mondhatjuk, hogy a súlyán és a hosszán az elmúlt hónapig nem sok minden változott látványosan, mert folyton csak feküdt és úgy, ahogy letettük. Most meg... De jó ez. Nagyon jó. Mert az élet rendje és olyan büszkék vagyunk rá!!

2012 Karácsonya

Hű, de lemaradtam a bejegyzéssel, mentségemre, sok volt a dolog.

Szenteste napján (Apa szerint így helyes, a Szentnap szerinte kicsit sántikálós) kicsit még rendezkedtem, takarítottam, Dorkát foglalkoztattam délelőtt, míg az apukája felhozta a pinyóból a fát, görögsalátát készített és krumplit pucolt-vagdosott nekem, hogy délután már csak fel kelljen dobni, mialatt megsül a fasírt. A terv az volt, hogy Dorottya és Apa elmennek három felé sétálni (Apa terve még kis pohárka forraltbor ivása is volt), addig Anya feldíszíti a fát, s mikor hazaér a magát jól kialudt kislány, elámul a csodaszép fenyő láttán. Ehhez képest a következő zajlott: Apa összerakta a fát, Anya Dorkát öltöztetett és kisurrant vele a lakásból úgy, hogy a lányka mégcsak a fa sziluettjét se lássa. Anya bepakolta Dorkát a babajárgányba, addig Apa is leért. Anya búcsút intett a távozóknak, majd felsietett fát izélgetni. 5 perc múlva Apa telefonált, de szinte mondania sem kellett semmit, mert Dorka a háttérből túlüvöltötte. Írd és mondd kb. 100m-re jutottak el, addigra Dorkanyuszi már annyira sírt, hogy levegőt is alig kapott. Visszajöttek. Mikor kivettem a kocsiból, még nagyon hüppögött, de megnyugodott hamar. Innentől lett gyanús, hogy elkezd a bébi szorongani, de Dorottya változásai (ami egybeesett immáron az Ünnepekkel) egy másik bejegyzés témáját képezi. Szóval a továbbiakban úgy díszítettem a fát, hogy a gyermek aludt nekem háttal, én meg lábujjhegyen rakosgattam a díszeket meg a többi cullangot. Mikor felébredt, jött a főzelék, aztán a Nyuszipók felöltözött csinos Nyuszipóknak és csengőszóra bebillegett Anya ölében a fás helyiségbe. Tetszett neki a karácsonyfa, de azért ki nem volt dőlve, a játékok érdekesebbek voltak. Megkapta a már három hónapja itthon levő tanulószéket, a járássegítő oroszlánt, a már szintén használatba vett játszószőnyeget (én kiáltottam ki azzá, amúgy egy sima 100x140-es meleg macis takaró - hülye habtapi helyett) és egy formabedobó csigát. Éljen a Vatera. Aztán még pár percig örültünk egymásnak, majd megjött Ricsi anyukája és a továbbiakban már vele együtt töltöttük az estét. Elkészült a vacsora is és még a díszítés nélküli mézeskalácsot is feltálaltuk (nem volt kedvem már díszíteni, na). Aztán még kis játék, beszélgetés, fotózkodás, majd Dorka fürdetése és (hozzá képest) maratoni altatása.

Karácsony első napján délelőtt összecsomagoltam, majd Dorottya alvása után átmentünk Kati mamához ebédre. A lányka már a megérkezés utáni pár percben pityergőre fogta párszor, mikor nem voltam a látómezejében, s csak jóval később oldódott fel. Kapott Katiéktól vásárlási utalványt és egy aranyos rugdalózót, még nagy rá, de az sosem baj. Andreas most is hozta a formáját. Míg állítólag távollétünkben másról sincs szó, csak hogy "Góka" így meg "Góka" úgy, addig persze mikor ott van életnagyságban, le se izéli, sőt, ha a mi kicsi "Gókánk" hozzáér a kezével, Ő fájdalmas sziszegések és "áuáu"-zások közepette húzódik el Angyalkámtól. De hát gyerek. Most lesz három. Ez ilyen. Ebéd után kocsiba szálltunk és elindultunk Kanizsára. Út közben Dorkanyuszi még szopizott egyet, aztán mire Anyuékhoz értünk, már szinte már csak egy kis nyújtózás és fürdés volt hátra a napból. Dorottya nagyon megszeppent Anyuék láttán, többször el is tört kicsit a mécses és újra csak nálam volt jó. Még az este előkerült a Papa által kigondolt és általam már megénekelt ominózus FP tanulókutyus. Először ezt is kicsit óckodva fogadta a Csöppem, de az idő már igazolta azóta, hogy jó barátok lesznek. Aztán következett egy katasztrofális éjszaka, a vége már Nurofen lett, mert nem tudtam mást kitalálni, mint a felső fogacskák érkezését. 10percenként sírt fel keservesen fél egyig, majd a végén elaludt, de kétszer is szopizott éjjel. 

A Karácsony másnapja már simábban zajlott, Dorka jókedvű volt, megjött a Dédike és aztán Adriennék is (csak Ő és Misi, Janka beteg volt), tőlük is kapott body-kat és harisnyát (ezek is nagyok, de az ugyebár sosem baj). Ami viszont nagyon-nagyon rossz volt, hogy mások nem jöttek. Kicsi Hanna nemhogy meggyógyult volna a múlt heti betegségéből, de visszaesett és egész nap lázas volt, köhögött és szörnyen volt, így érthető módon és természetesen mindenki érdekében Pesten maradtak. Elgondolkodtam, hogy az elmúlt 28 évben minden karácsonyt a húgommal töltöttem, ez volt az első, amikor még csak nem is láttam Őt. Azért hála a tudományos vívmányoknak, skype-on de. Meg hallhattuk, hogy hogy köhög ez a kis Csibefej... Kicsit beszélgettünk, Hannával kukucsoltunk, huncutkodtunk, de azért ez így nem volt az igazi. Sőt. Nagyon rossz volt. Nagyon hiányoztak nekünk, és nagyon sajnáltam a kicsi Hannát, de a húgomat majdnem még jobban. Egyrészt tudom már én is, milyen az egy anyának, mikor beteg a gyereke (mind fizikailag, mind lelkileg nehéz megélni), mindemellett azt is tudom, mennyire készült már haza, mennyire szerette volna odaadni anyuéknak az ajándékát, de legfőképpen mennyire szeretett volna velünk lenni. Neki sem könnyű semmi, ezek az együtt eltöltött napok töltik fel Őt is kicsit. Vagyis töltötték volna. Olyanok voltunk így egy kicsit, mint egy féllábú-félkezű akármi, különösen ilyenkor, karácsonykor...

Az otthonlét szombatig, 29-e kora délutánig tartott, Dorkánk addigra bárkivel szívesen elvolt már nélkülem is, Anya kifejezetten nagy haver lett, mindig meg tudta vigyorogtatni Nyulacskámat (bár alapon nem nehéz dolog ez, mert folyton mosolyog), Dédivel és a Papával is jól elvolt. Ettünk finomakat, sétáltunk és játszottunk nagyokat, Dorottyka egy igazi tündér volt, akivel tényleg öröm minden nap.

Jó is volt (otthon voltunk), rossz is volt (Csilláék nélkül), de legfőképpen már megint rövid volt. Olyan telhetetlen tudok lenni, de nagyon hiányzik az anyukám közelsége. Ríni tudnék, hogy miért vagyunk ilyen messze egymástól és miért kell a lányomnak elpityerednie magát a nagymamája láttán, csak mert alig látja és nem ismeri meg... Rossz ez nagyon, de így hozta az élet. De éljen a skype és a webkamera, ezentúl sokkal gyakrabban fogunk beszélni rajta, mert ez így nem járja!!

Szenteste. Dorka nagyon laza :-)

Kati mamával

Most akkor lefotózol a Dédivel, he???

Mamával huncutkodós

Hannát megszerettük a naptáron keresztül

Fütyülök Nektek, oké?

Jóbarát a kutyuli, mond sokmindent meg énekel

Holnap Szenteste

Persze csak este, nappal meg akkor Szentnap? Jó, nem humorizálok ezen. Semmi extra, reggelre behavazott a táj, délelőtt takarítottam, függönyt mostam és vasaltam (végre megvan a nagyszobai is), holnap azért még lesz egy gyors porszívózás, és a suvicka kb. ennyi. Tegnap este kisütöttem a hülye mézeskalácsfigurákat. Lett belőle kb. négyezerötszáz db. Ezeket kellene össze cukordíszíteni. Hát, asszem ez már meghaladja a képességeimet, illetve az erőmet. Meg tán inkább kicsit most lusta vagyok. Mert hajtottam egész héten és különben is, láttam a fészbúkon egy klassz fotót, amin rajta volt, hogy Merry Christmas és voltak rajta mézeskalács fenyőfácskák és egyáltalán nem voltak feldíszítve. És tetszett. Az enyémek is épp így néznek ki amúgy, csak nem fotóztam még le őket. Amúgy olyanok, mint a keksz (ropognak), pedig a recept szerint azonnal puha. Hát ez nem az. Lehet, hogy a hülye tésztába belegyúrtam a hordozó csatjait is? Mindegy, ez ilyen. Most beleszórtam az összeset egy nejlonzacsiba, hátra reggelre vajpuhák lesznek. Japersze... Délután voltunk sétálni az eleinte havas-, majd sima esőben, aminek végére már vizes zokniban értem haza. De azért jó volt, mindenesetre jól derékba vettük a  f... várost. De legalább megvettük az utolsó apró izékét is Ricsi nővérének. Jó lesz. Hazaérve összeállítottam a bacon-fasírt fasírt részét, meg még a tojásokat is megfőztem, holnap már csak bele kell dobni mindent a sütőbe és megsütni. Apa csinálja a görögsalátát, én meg még hagymáskrumplit, meg majd megmosom a hajam. És ha már áll a műfenyőnk is feldíszítve és én még mindig malmozok és halálba unom magam a nyolchónapos mellett, akkor nekiállok mégis a sütidíszítésnek. Aztán lehet, hogy inkább mégsem, mert inkább nézem, ahogy gyerekem mennyire nagyon ügyes... Tegnap még csak úgy tűnt, hogy mintha néha-néha haladna abból a négykézláb rugózásból centiket előrébb, ma pedig már direkt teszteltük is. Kicsit érdekes módja az előre haladásnak, hogy csak egyik-egyik lábát rakja előbbre, majd mivel a mozdulatot a karjával már nem követi le, így rendre hasra esik, de mindig előrébb, mint ahol korábban volt. Így aztán lassan ugyan, de mindenhova odaér, ahova akar. Mondanám, hogy mászik, de ahhoz kar és láb együttes munkájára lenne szükség, neki egyenlőre még csak a lábmunka van meg, de sebaj. Ha belegondolok abba, hogy pár hete még azon ujjongtunk, hogy végre hasra fordult, akkor szavunk sem lehet. Nagyon ügyes és folyton változik. Lásd az elmúlt két napot... Mire leírtam a házi nyolchós státuszába, hogy hármat alszik egy nap, addigra tegnap és ma már csak kétszer szundikált, egyet késő délelőtt, aztán pedig délután egy-másfél órát mindkét alkalommal. Őszintén szólva nem bánnám, ha így maradna (vagy legalább hasonlóképpen) már a jövőben, mert azért így sokkal jobban tervezhető egy nap.

Szóval holnap Szenteste. Várjuk, az biztos, hogy nagyon különleges lesz. Életünk legkülönlegesebbje.

Nyolc hónapos

Mert nyolc hónapja már annak, hogy ez a kis Tündér megszületett. Nem is tudom most már, milyen volt az élet, amikor Ő még nem volt. Más, kevesebb, mert Ő mindennek értelmet ad, még egy hülye mézeskalácsnak is. Nagyon más lesz most a karácsony és épp emiatt is várom már nagyon. 

Tegnap voltunk tanácsadáson, Dorka maga a 72cm és 8200g-nyi Gyönyörűség. A súly textilpelussal mért szám, ma este fürdésnél csinálunk itthoni, hófordulós mérést is csak a statisztikák miatt.

A hozzátáplálás változatlanul remekül zajlik, múltkoriban már egy komplett bébiételnyi (190g) spenótot tolt be, akkor arról épp készítettem is egy videót. Először úgy gondoltam, kritikán aluli, hogy galád módon belecsap a spenótos kanalat tartó kezembe, aztán másodszorra is úgy gondoltam. Harmadszorra meg - mivel láttam, hogy szinte felbecsülhetetlen mértékű károk keletkeztek, szóval már tök mindegy a ruhájának - levettem még az előkét is és nagy mókát csaptunk. Könnyesre nevettem magam, nagyon jó volt, Dorkának is nagyon tetszett! Gyümölcsből is minden jöhet (benne az sk. keksszel), főzelékek továbbra is töretlen sikert aratnak. Újként egyedül csak a paradicsommártást vezettem be neki, majd mostantól kezdek inkább csak a héthósan ajánlott dolgokhoz, biztos ami biztos. Az általam készített paradicsomoskrumli csirkével vagy pulykával nagy sikert aratott, úgyhogy már háromszor is evett ilyet. Az étkezések rendjén kicsit változtattam úgy, hogy délután (uzsonnára) kap Dorka főzeléket, így minden második étkezés napközben szopizás. Ezt azért csináltam így, mert kezdett igencsak rosszul szopizni uzsonnatájt, én pedig kezdtem aggódni, hogy így elég-e a folyadék, amit bevisz. Mert cumisüvegből nem kér semmit (vizet sem), így hát jött a pohár. Már egyre ügyesebben fogyaszt belőle vizet, persze azért még jut a nyakába is egy kicsi. A lényeg, hogy így jobban eloszlanak a szopizások és eszik is mindig mindent rendesen. Doktornő szerint ne erőltessem ezt a szoptatás dolgot, már így is bőven jó, hogy eddig szopott Dorka. Nos, nagyon nem értek egyet és míg így is meghízza a heti kb. száz grammokat, pár hétig így is maradunk. A doktornéni azt mondja, majd jól megszívom, mert egyéves kora körül meg majd megérem leállítani a lánykát... Hát ebben sem értünk egyet, mert tudom, hogy Dorottya nem egy cicibolond gyerek. Maximálisan csak étkezésre "használja" illetve csipkedni és/vagy karmolni (amit imádok!!), sosem áztatott még szét, mert egyszerűen "felül" az ölemben és jelzi, hogy részéről ennyi. Most is állítom, hogy nekem lesz rosszabb az elválasztódás, mert Ő már most mutatja jeleit erre való hajlandóságának.

Mozgásfejlődéssel úgy állunk, hogy teljes természetességgel fordul mindkét irányban hátról hasra, vissza azonban még mindig nem igazán jellemző (bár most egy percen belül kétszer is megtette). A négykézlábra állás és így rugózás szintén nemhogy mindennapos, de kis túlzással szinte mindenperces tevékenység, mert reggel így kel és este a kiságyban is ezzel zár. Hirtelen irtó sok energiája lett, minden érdekes (ez korábban is így volt, de nem a "tettlegességig") és szegénykémet szinte már sajnálom az utóbbi napokban esténként, mert lefekvéskor is folyton jár a keze-lába, látszik, hogy fáradt, de nem bír leállni és Őt magát is zavarja. Kis kezeivel kb. egy hete elkezdett már nem csak nyúlni, hanem püfölni is mindent, ami tetszik neki és élvezi, hogy csattog. Így van az, hogy csupa önfejlesztés okán és nem kevésbé szívszeretetből kioszt nekünk is pár maflást, szívesen csapkodja a karomat és a mellkasomat. A rágás továbbra is favorit, sokszor minden úszik a nyálban, legyen az hordozó vagy rágóka illetve minden, amit Dorka rágásra alkalmasnak ítél. És valójában nem nagyon van olyan, amit nem annak ítél, úgyhogy nagyon kell figyelni, mit adunk a kezébe vagy annak ügyébe. A fürdés kezd egyre nehezebb lenni, mert folyton fel akar ülni, és mivel az egyedül csücsizés még nem megy, így nem kis móka segíteni az Ő kis mozdulatait a vízben töltött időben, és még kényelmetlen is. Nem neki, nekünk...

Az alvás normál körülmények között jól megy, bár az elmúlt napokban az esti elalvás a fenti okokból kicsit nehezebben ment, ám rendre fél6-6 óra körül ébredt először, majd szopizás után visszaaludt még fél 9-ig. Nappal két rövidebb, 20 perces, majd egy hosszabb, kb. másfél órás alvás jellemzi. A tegnapi nap este aztán még extrémebbre sikerült, olyannyira, hogy kis is kellett vegyem kétszer is Dorkát a kiságyból, olyan keservesen sírt, majd második alkalommal már a nagyszobába is átvittem magunkhoz. Ott azért megnyugodott és a vége az lett, hogy megint együtt aludtunk (Dorottya és én). Az éjszaka szörnyű volt, fél egy és három óra között fél óránként sírt fel keservesen, nagyon nehezen tudtam csak visszaaltatni, és csak legutoljára tudott rendesen szopizni, mert a korábbi kísérletek során pár korty után fájdalmasan sírt fel újra. Nagyon-nagyon sajnáltam szegényt és csak reméltem, hogy nem betegség bújkál benne megint. Aztán felötlött a fogacska gondolata is, minekután az előző két hete jelent meg, így az is időszerűnek tűnt. Ma délután aztán megláttuk és ki is tapintottuk Apával, úgyhogy most már tényleg ki merem jelenteni, hogy kibújt Dorkánk második fogacskája is, így a hóforduló örömére:

Sokat beszélget, egyre többet, ma délután már igazi halandzsát nyomott le olyan komolysággal, hogy csak lestem. Tényleg hiszem, hogy mesélt nekem valamit, csak Anya nem olyan okos, mint Dorka, úgyhogy nem értettem egyenlőre. Apropó okos. Annyira értelmes a tekintete és olyan figyelmes minden iránt, hogy nem győzöm csodálni, milyen érdeklődő kislány. És persze imádnivaló, mint ahogy eddig is és gyanítom, ez egyhamar nem fog változni...

Karácsonyi készülődés

Emelje fel a kezét, aki gyúrt már egy kézzel mézeskalácstésztát úgy, hogy közben a gyereke rajta lógott elaludva hordozóban a mellkasán. Senki? Akkor én nyertem. Nem vicces. Később biztosan az lesz, de most még nem bírok röhögni rajta, mert annyira kész voltam... De ne szaladjunk ennyire előre.

Asszem rajtam kívül mindenkit időben elkapott már a karácsonyi készülődés heve. Annyira nem bírtam most erre ráhangolódni, hogy nagyon. Aztán a hét elején engem is elért és ennek rendje-módja szerint át is villant az agyamon, hogy mennyi mindent kell még csinálni, hogy minden jó legyen azon a bizonyos jövő hét elején...

A hetem egy rohanás, természetesen Dorka, mint hű segítőm és fegyverhordozóm jött velem mindenhová és tevékenyen részt vett a nagy dolgokban. Legtöbbször az Ő legáldásosabb tevékenysége az alvás volt számomra, mert akkor tudtam haladni, persze a séták alkalmával is mindig sikerült valami okosságra szert tennünk.

Az eddig általam eltervezett dolgokkal úgy állok, hogy az ablakokat már megpucoltam. Minden húszperces alvás egy-egy ablak volt, gondolom a szemben levő házból - amennyiben figyelt valaki -, nem igazán tudta mire vélni a luftos időket. Na azok voltak az evések, játékok, séták. Mert ezeket is kell és ezeket kell leginkább. Másképp sajnos nem ment. Három helyiség függönyei kimosva-kivasalva-fellógatva, a nagyszoba függöny még várakozik. Ajándékok beszerezve, kivéve Ricsi nővérének a tökmindegycsakvalamiaprójelképes, ami ugye az egyik legnehezebb kategória. És most agyam sincs már gondolkodni a mai délelőtt után. Biztosan meglesz ez is, mert mindig így van, hogy utolsó pillanatban valami bevillan, de most még ez is várat magára. A szenteste menüjét nagyjából kigondoltam, Évi blogjából vettem az ötletet a baconbe tekert muffinfasirtokról, úgyhogy azt készítek, lesz görög saláta és talán hagymáskrumli. Levest nem csinálok, úgyis csak én enném. Aztán a legjobb, a már fent említett mézeskalács. Majd meglátjuk, mi hogyan sikerül. Dorka szobájának ablakaira vettem vízzel felnyalhatós dekort. Nem nagyon vagyok híve a túl színes és majdhogynem csicsás dolgoknak, de már rég rájöttem, hogy a gyerekek nagy ívben tojnak a homokszínre meg a bézsre, minél feltűnőbb, annál jobb. S mivel ezeket nagyon kis bájosnak találtam, megvettem. Szerda délelőtt, míg aludt, feltettem őket az ablakra, aztán ébredéskor ölbe vettem Dorkát és az ablakhoz vittem. Az a látvány minden pénzt megért, ahogy kikerekedtek a kis szemei, rácsodálkozott a figurákra, majd nekiállt elképesztő módon vigyorogni és fickándozni, majdnem kiugrott a kezemből. Kicsit kijött a könnyem is, nem gondoltam, hogy kétszer 490Ft-nyi figurával ekkora örömet tudok Neki szerezni, pedig de. És azóta is minden matrica-vizit alkalmával rájuk csodálkozik és levágja ezt a műsort. Imádatos!

Ezek:

És hát a már fent említett mai délelőtt... Tízórai után gondoltam, hogy "gyorsan összedobom" az anyu által küldött mézeskalács recept szerint a tésztát, úgyis 12 órát állnia kell, aztán megyünk sétálni. Meg én mekkorát tévedtem... Dorka csücsizett szépen a konyhában az etetőszékben, molyolt a kis játékaival, míg nekem egyszerre járt a kezem és a szám, a kisdednek magyarázandó az épp zajló eseményeket. Robotgéppel kevertünk, mérlegen méregettünk ki mindenfélét, lisztet szitáltunk, mindezt kiválóan lekísérte némi gagyogással. Aztán mikor az következett, hogy "a meleg mézzel jól kidolgozzuk" (értsd, nekiálltam gyúrni), Dorka nekiállt kicsit méltatlankodni. Akkor úgy gondoltam, hogy pár énekkel megoldom ezt a kérdést, különben is MINDJÁRT végzek, meg hát úgy ragadnak a kezeim, hogy nem is látszanak a masszától, szóval muszáj lesz abbahagynia. De nem tette. Sőt. Egyetlen perc alatt olyan krokodilkönnyeket kezdett már potyogtatni, hogy nem bírtam tovább nézni. A dzsuvás kezeimet lemostam (ezzel az akkori állag miatt a tészta kb. tizedétől meg is szabadultam sitty-sutty) és felvettem a síró gyereket. Kicsit dajkáltam, majd bevittem a szobába, mondván unja már a konyhában létet, játszon kicsit fekve, úgyis MINDJÁRT végzek... Legyen elég annyi, hogy több, mint egy órán át gyúrtam a tésztát, ezalatt négyszer mostam le a kezeimet és vettem fel az újra és újra síró Dorkát, majd a jó fél óra elteltével nem láttam más megoldást, mint a Manduca. A mellkasomra kötöttem a lánykámat, aki azonnal megnyugodott, majd kiballagtam a konyhába és hol jobb, hol bal kézzel próbáltam azt az irgalmatlan nyúlós kulimászt "jól kidolgozni". Bizonyára a pokol tüzén fogok elégni az idők végezetéig meg még tovább is, de én, aki sosem szoktam Dorka előtt csúnyán beszélni, most több ízben is elküldtem a tésztát és annak egyáltalán kitalálóját is különböző nem illatos női nemi szervekbe, volt méltatva a kedves édesanyja és a nemlétező férfitagomat is többször szóba hoztam. Mentségemre tettem mindezt akkor, amikor ad1: Dorka még a szobában volt, én pedig a konyhában, ad2: amikor már elaludt rajtam. Mert igen, míg én úgy dögönyöztem egy kézzel ezt a sz@art, hogy már merev görcsben voltak a mellső végtagjaim, a hasamon a rajta vevő gyerek, a hátamon pedig az erőfeszítések okán folyt a víz, Dorottya négy egész perc alatt elaludt. Bizonyára tetszett neki az ütemes rángatózás, amit végbe vittem gyúrás címén. Kínomban már eszembe jutott, hogy lefotózom azt a csatateret, ami a konyhában uralkodott, de nem akartam, hogy még az igencsak nemolcsó fotómasina kulimászos legyen. Merthogy volt káosz, nem kicsi. Dorka két cumija, a járólap, a konyhapult, a lisztes doboz (ahogy kétségbeesetten próbáltam javítani a tésztán)  telis tele voltak tésztacafatokkal. Mikor Angyalkám felébredt, még mindig gyúrtam. Hiába, egy kézzel nem lehet csodákat várni. Így is fogalmam sincs, hogy használható lett-e egyáltalán a tészta, mert hogy nem lett még mindig szép cipó, az tuti. De már nem is érdekel. Lepucoltam a kezemen maradt mézeskalács-alapot, bevittem a szobába a lánykát, majd átpakoltam a hátamra (mert már az is megy csont nélkül) és újra a tetthelyre mentünk, ezúttal romeltakarítani. Volt táncikálás, éneklés, közben pedig suvickolás és mosogatás. Dorka mindezt kiválóan viselte, később láttam meg, hogy miért is ennyire kiválóan. A hordozó jobb pántja, de még a Nyuszi válla is csupa nyál volt... Már gondoltam rá, de most már végképp tudom, hogy ha a Jézuska esetleg nem tudja, mit szeretnék, akkor pántvédőt a Dorka Manducájára, vagy valami okos és használható ötletet, hogy mit csináljak vele, mert állandóan azt rágja. És a pántvédő viszont négyezer, úgyhogy nem volna baj vmi olcsóbb megoldás. Annyira rágta, hogy megmaradt a kis arcán a hordozó nyoma is:

Most alszik. Dorka is és a hülye tészta is. Gondoltam rá, hogy miért is nem állt le a légzésem, amikor ezt a hülye mézeskalácsot kitaláltam, de aztán rájöttem, hogy akkor a kislányomnak nem lenne anyukája és akkor nagyon rossz lenne neki. Nem azért, mert mekkora ász vagyok, csak mindig belegondolok abba, hogy mennyire jó, hogy még ennyi idősen is van anyukám és bízom benne, hogy még sokáig-sokáig lesz is, és sajnálom, hogy az én kislányomnak nem lesz ilyen szerencséje, mert én majdnem kétszer annyi idős voltam, mint anyu, amikor az én kicsinyem megszületett. Ezért IS muszáj sokáig élnem, hogy ha felnő, akkor is ott legyek, ha szüksége lesz rám és én is tudjak esetleg küldeni neki mézeskalács receptet...

Most meg a habtapi...

Annyi szerencsém van, mint a rosszéletű lánynak a jámbor élethez...  Rettenetesen dühít a dolog és muszáj leírnom, ha tetszik, akár ezt is okulásképp másoknak is.

Vettem ügyesen fixáron kétezerért 33db 33x33-as méretű habtapit a teszveszen. Írtam a csajnak, hogy én vagyok, küldjön számlaszámot és utalom a lóvét. Csaj írt múlt csüt. délután kettőkor, hogy itt a számlaszám, amint odaér a pénz, már adja is fel. Én fél óra múlva már át is toltam a pénzt, majd megírtam neki, hogy már el is küldtem, nemsokára nála lesz és köszi, hogy ilyen gyorsan le tudjuk bonyolítani.

Kedd délelőttig hiába vártam a postást. Délben aztán írtam az eladónak, hogy nézzen utána legyen szíves a csomagnak, mert még mindig nem érkezett meg, pedig én már csütörtökön elküldtem az ellenértékét. Erre visszaír éjjel, hogy az lehet, hogy én elküldtem, de neki azt csak HÉTFŐN írták jóvá, bár azt is csak kedden látta, mert neki nem jön sms a banktól. Már itt nem volt világos, hogy ha nekem szól valaki, hogy paraszt, megy a pénz, akkor miért csak öt nap múlva nézem meg, holott ígértem, hogy azonnal postázok. Másrészt pedig hogy függ össze a jóváírás az sms szolgáltatással... Írta, hogy szerda délelőtt küldi a csomagot. Addig nem akartam közölni vele, hogy mekkora furkó, amíg nem kaptam kézhez hibátlanul a habtapikat, gondoltam, még a végén összefirkálja őket vagy mittudoménmi. Gondoltam, elmesélem majd neki, hogy ha ő esetleg barlangban él, hogy ma már a bankoknak törvényben előírt kötelezettsége 4 órán belül az átutalásokat végrehajtani (kivéve persze banki órákon kívül) és amúgy is az "azonnal postázom"-tól kicsit messze voltunk már...

Ma egykor ideért a csomag. Azt hittem felrobbanok! Egyrészt, mikor kinyitottam a dobozt, azonnal irgalmatlan cigiszag csapta meg az orromat, még egy pillanatra át is futott az agyamon, hogy ezt hogy a fenébe fogom kiszedni belőle. Aztán mikor jobban átnéztem, meghűlt bennem a vér. Csak a tisztánlátás érdekében ezek a fotók voltak fent az oldalon és az alábbi szöveg:

Most egy 33 db-os,33x33-as méretű habszivacs csomagra licitálhatsz,a képen látható állapotban.Gyerekek nagy kedvence,kreatív játék,hiszen kockaként is  összeépíthető,mivel sok darabból áll a csomi!!! :)

Személyesen Csepregen vehető át!

Nézz szét nálam,hátha találsz kedvedre valót!

A dobozban valóban benne volt mind a 33 db habtapi, ám csak a képen is látható ötösnek volt meg a közepe, a többi mind lyukas... A képek alapján nekem teljesen egyértelmű volt, hogy a csomag tetején levő ötös egy "minta" és a képen látható állapot azt jelenti, hogy a kupacban levő összes ilyen, illetve hasonló. Ehelyett ez a szemétláda (most már okkal nevezem így a kedves hölgyet, mert jócskán rászolgált) előre tette az egyetlen jó darabot és arról mélyen hallgatott, hogy a többi hiányos. Pedig ezt mindig mindenki fel szokta tüntetni épp a hülye helyzetek elkerülése végett.

Írtam a nőnek, hogy megjött a csomag, de nem kicsit gázos a szitu, lesszives küldeni a hiányzó darabokat. Erre benyögi, hogy FIGYELMETLEN VOLTAM, nem kérdeztem, hogy mind megvan-e és amúgy sem szokták mások sem kiírni, ha valami hibás, csak ha rákérdeznek. Állítása szerint a szövegbe beleírta azt is, hogy kérdezzek nyugodtan (fent látható a szöveg, nincs benne), de én nem tettem, úgyhogy ÍGY JÁRTAM és ezek szerint nekem EZ VOLT A TANULÓPÉNZ!!! Ekkora görényt!! Írtam, hogy küldje vissza a pénzemet, én visszaküldöm a szarjait és felejtsük el egymást, erre közölte, hogy neki ugyan nem kell, tartsam meg és ne zaklassam tovább levelekkel... 

Negyvenezer volt a vérnyomásom. Nem zavartam tovább, de írtam egy kedves negatív értékelést a tesz-re, amitől ő teljesen felháborodott és nem értette, hogy miért pocskondiázom (pedig nagyon távol állt a leírt szöveg a tényleges gondolataimtól, nem mellesleg figyelnem is kellett a szavaimra, mert nem is szabad obszcén kifejezéseket használni). Persze nekem volt még egy viszontválasz lehetőségem, amiben még egy kicsit visszavágtam neki, de hát sajnos ettől még Dorkámnak még mindig nincs habtapija (van, de büdös és hiányos), nekem meg elúszott a pénzem. Mehetnék polgári peres eljárást indítani ellene, de hát 3115Ft-ért?

Sosenem jártam még így sem kuponos, sem aukciós oldalon, nagyon-nagyon dühös vagyok!! Nem a rendszerre, mert az továbbra is állítom, hogy jó és eddig csak hasznomra vált. Csak az ég mentsen meg mindenkit az ilyen gerinctelen bunkóktól! Ezután még körültekintőbb leszek. 

Mindig tanul az ember, de úgy tűnik, az utóbbi időben nekünk más se jut, mint a tanulnivaló...

A tanulókutya sztori

Ezzel még adós vagyok, s bár már sikeres befejezést könyvelhettünk el, mégis le kell írjam, későbbiekre, okulásul.

Mint ismeretes, a nagy kék-piros üzletben (más tollával ékeskedve egyszerűen csak "kutyaboltban" - köszi Szandra) akciózták nagyon erősen (félár) a fiserprájszos tanulókutyát. Dorka nagypapája is meglátta a hirdetést és elhatározta, hogy márpedig az unokája ilyet fog kapni karácsonyra, úgyhogy a mamával elszaladtak a Kanizsán levő "kutyaboltba" és zsákmányoltak egy ilyet. A helyszínen persze ki is próbálták, hogy működik-e és működött. Otthon aztán közelről is szemügyre vették és elkezdték nyomágálni, hogy miket is tud ez a kis jószág a maga kis valójában. Mondta is, énekelte is a kutyus a mondókákat, énekeket, de mindent csak félig... Mindenbe belekezdett, a produkció tartott kb. 10 mp-ig, aztán megállt. Pedig a mama még új elemet is szerezett bele, de a kutyus beszélőkéje nem javult meg. Így aztán visszavitték a kék-piros áruházba a jószágot, hogy kicseréljék. Az aktuális készlet akkorra már csak 6 db volt. A mama kipróbálta a helyszínen mind a hatot (most már persze jól végighallgatva) és uramfia! Mindegyik selejtes volt. Ekkor a kedves nagyszülők visszakérték a pénzt az ügyfélszolgálaton (szerencsére sikerült) és bánatosan hazabandukoltak.

Annyira szerettek volna Dorkának egy ilyen kutyust, hogy még Csillával is beszéltek, aki elment kutyát nézni a kispesti boltba, hátha. De nem. Elfogyott mind egy szálig. Azt hiszem, ha rajtaütésszerűen elmennénk tíz kisgyermekes háztartás otthonába szenteste, kilencnél tutira beszélő-éneklő kutyát nyomogató gyereket találnánk... A fenti eset egy darabig nem volt előttem ismeretes, illetve a dolog állása. Azt tudtam ugyanis, hogy kutya készül, azt is, hogy már otthon van, de azt nem, hogy visszament a boltba és most nyomozás van másik után. A húgom árulta el. 

A vége az lett, hogy odaültem a Vatera elé (már megint) és bár összesen egy ezressel többe került, de vásároltunk egy alig használt, kétnyelvű, szuper állapotban levő és minden dalt végigéneklő kutyát. A keresés fő kritériuma most kivételes módon az volt, hogy ne legyen új... Érdekes, de észrevehetően elárasztották a Vaterát és a TeszVeszt az új kutyusok és a teszkós árra egy ezres, kettőt rápakolva próbálták őket elnyomni. Hiába, vannak élelmes emberek, akik meglátták az akcióban a lehetőséget...

A jószág Kanizsán várja már (oda kértem a postát) az új kis gazdáját. Papa és mama gondosan letesztelték és elégedetten nyugtázták, hogy tökéletesen működik, szép is és aranyos is. Mama szerint még aranyosabb is, mint amit a kék-pirosban vettek... :) Biztos vagyok benne, hogy Dorkának mindenképpen tetszeni fog.

Minden jó, ha jó a vége! :)

A hordozásról

Tény, hogy talán nem a tél a legjobb időszak arra, hogy az ember a gyerekének a hordozás szépségeit bizonygassa, mert azért gondolhatnánk, hogy nem egy szupertuti dolog a metsző szélben és mínuszban a bébivel, aki overállba van szuszakolva, elügetni kerekíteni, majd piacon vásárolni, pékségbe menni és csak eztán hazajönni. Pedig de. Mert mikor hazaérünk, neki a hülyebuta idő ellenére meleg minden kis alkatrésze és nohdácu alszik. Nekem ez utóbbi az elmondója mindennek. Állítom, hogy ha nem lenne jó neki a hordozóban, akkor nem aludna el. És nem nyüglődve-vergődve, hanem szép csendben, miközben bandukolok haza és a kabátom gallérját együvé teszem az Ő kis kapucnijával, kicselezvén a szelet. Sokszor még az arcunk is összeér, érzem a meleg leheletét és a babaillatát. Ő pedig csak pislant pár laposat és elalszik. Hamarosan hangosan szuszog, majdhogynem horkol... Édes kis Angyal... 

Jó dolog ez nagyon. Még így is, hogy macerás a sok gúnya rajtunk. Merthogy egyenlőre nekem még nyitva van a kabátom és úgy teszem magamra, de muszáj lesz begombolkoznom hamarosan. Hordis kabát? Nem volna rossz... 

Azért is jegyeztem le a fentieket, mert múltkor olvastam Mia írását a jó hordozóval kapcsolatban és nem hagyott nyugodni a dolog. Szóval Ő a bűnös. De nem árulom el, hogy miben. Sose fogom senkinek elmondani, hogy vettem egy Manducát (mentségemre: ezrekkel a bolti ár alatt) és hogy Miának tökéletesen igaza volt. Kettős dolog ez: jó ez nemcsak kettőnknek (Dorka és én), de hármunknak (Apával együtt) is, mert mindenki örömét leli benne, viszont Dorka a köv. néhány hétben kenyéren és vízen fog tengődni velem együtt. Jó nem. Kenyeret amúgy sem eszik. Mindegy, akkor is megszorítások következnek számára, mert hát mégis az Ő fenséges foghagymagerezdjei vannak ebben a szuperszonikus cuccban hulimálva. Az amúgy biztos, hogy az árát megéri. Tökéletesen kivitelezett ssc, nincs mit szépíteni. És a legjobb dolog az egészben, hogy Dorkának is bejön. Nekem pedig ez a legfontosabb, mert akkor már megérte...

A ma délelőtti túra után:

Fogstornó

Az van, hogy nincs. Mármint második fogacska. Eskü, hogy Apával mindketten láttuk Dorottya fogínyén a fehér izékét... Másnap is ott volt, de nem jött kijjebb. Meg harmadnap is. Aztán most meg már nincs meg a fehér izéke. Most csak azt nem tudom, hogy mi lehetett, mert nem fogcsücsök, az biztos. Apa szerint túrórudidarabka. Hihi.

Szóval asszem ilyen sem volt még, hogy valaki negatív fogcsártot tett fel a gyerekéről (kivéve persze a potyogó tejfogú kiscsókákat). Vicces, de most megint ez a helyzet:

Igen, magamba szálltam. Igen, legközelebb majd csak akkor frissítem a képet, ha már önállóan szotyizik és pókokat harapdál ki a sarokból. És igen, azt azért észre fogjuk venni, ha menstruál és azt is, ha elköltözik itthonról...

Hétvége, turbógyerekkel

A hétvége nagyon családi lett. Voltak beszerzős tervek, aztán meg... 

Pénteken Tescoba mentünk késő délután. Ügyesen, ahogy kell. Fizetésnapon, hétvége és karácsony előtt. Odaértünk, megláttuk a kígyózó kocsisort, tettünk egy kört a parkolóban, aztán hazajöttünk. Még jó, hogy nem vettem kisestélyit. A vasárnap dettó, csak az Árkáddal. Itt azért próbálkoztunk, két kör volt a parkolóban. Aztán kicsi, halk, mutogatással egybekötött anyázás Apa részéről (mégiscsak gyerek is ül az autóban), aztán irány máshova. Persze, a máshol levő drogériába végre eljutsz, akkor meg nincs olyan pelus, ami neked kell. Kisnő mondja: holnap lesz. Akciós kupon meddig érvényes? Máig. Akkor holnap már nem kell a pelenkád. Nekem se a hangyák hordják össze... Másik bolt? Biztos nem! Jó, hogy idén csak a Kicsinyek kapnak ajándékot, mert befonnám a szemöldököm, az tuti!

Dorka mindezt persze kiválóan viseli. A héten bár nem voltunk igazán sehol, mégis izgalmasan töltötte. Leginkább orrszívással, amit már mesterfokra fejlesztettem, melyhez természetesen KisBóbita is ügyesen hozzáedződött. Ahelyett, hogy sírva menekülne, a hétvégére már odáig jutottunk, hogy a Sterimar láttán felszegi a kis fejét és tartja az orrlukait, hogy "Jöhet, fújhatod!", aztán pedig az orrszívás is sírás nélkül zajlik. Ma már csak kétszer kellett és köhögni sem köhög már, tán egyszer tette a nap során. Azért még adom neki a Sinupretet és a Stodalt felváltva, Angyalkám ügyesen nyitja mindig a száját, ha meglátja az orvosságos kanalat, s már nem is fintorog. Ügyes fajta... Aztán ugye a gyógyulási folyamatba besúvasztotta a Mikulás fogadását és megtekintését, ám ez annyira nem kavarta fel. Kinövesztett két fogat és rengeteget fejlődött mozgás terén. Az elmúlt héten még azt kellett mondjam a pénteki csoportos foglalkozáson Gabi néninek, hogy Dorka jobbra már elég szépen elfordul a hátáról a hasára, balra azonban képtelen. Hasról hátra pedig nem is igazán próbálkozik. És egy gyereknél ennyit tesz egy hét... Szinte hihetetlen, még nekünk is, akik nap mint nap látjuk... A hétvégére már kismilliószor fordult mindkét irányba a hátáról és hasról és átgördült jópárszor hátra, ha épp kedve szottyant. De ehhez nem igen szottyan kedve, mert neki az úgy igencsak jó. Kiváltképp azért, mert (ma délutánra már) négykézlábra lehet a hasalásból állni és vigyorogva nagyokat lehet előre-hátra rugózni!! Aztán meg lehet közben az arcát felfújni és berregni, pukizós hangot imitálni és ezen nevetni. Annyira édes és annyira hirtelen csinált most mindent, hogy nem bírunk betelni vele. Szó szerint csak kapkodjuk a fejünket. 

Tényleg minden egyes nap mutatott a héten valami újat és ez szinte rémisztő. Kicsit olyan, mintha nem is ismerném a saját kislányomat... Pedig de, csak újra és újra meg kell ismerjem az új attrakciójával együtt és meg kell tanuljam/tanuljuk, hogy most már ezt is tudja, és persze egyre óvatosabbnak és körültekintőnek kell lennünk. Mert hát úgy tűnik, hogy a mi kis majdnemmindenmindegy Dorkánk kezd turbóra kapcsolni és az eddig csak elfekvő és nézelődő babából egy folytonjárakezelába lányka lett. Még fura, de nagyon szeretem! Erre vártunk, ezért segítettük... :)

Életveszélyes lett a pelenkázás, a pillanat tört része alatt fordul meg...

Okos feje Apa sapijában

Leleplezve

Egy újabb középsz@r éjszaka és eredménye

A péntek este sem volt egyszerű az elalvás, Dorka többször is felsírt lefekvés után, az éjszaka folyamán viszont jól aludt. Tegnap este mindez megismétlődött, ám most éjjel is a szokásos fél 4-es szopizáson kívül még két ízben mentem be hozzá hátat simizni, kicsit vígasztalni. Olyan volt, mintha rosszat álmodott volna, nagyon hamar meg tudtam nyugtatni. 

Ma reggelre aztán megláttam a "tettest"... Dorkanyuszinak kibújt a bal alsó egyes fogának csücske is. Ahogy a jövendölések is szóltak illetve ahogy lenni szokott máshol is, hamar eljutottunk ide, mindössze négy nap már két fogacska darabjai vannak az ínyén kívül. Furcsa is neki, azt látjuk, mert nagyon fura arcokat vág,  felfújja a pofiját, beszívogatja az alsó ajkát és láthatóan birizgálja a nyelvével. Tündérpofa! És elkezdett fújtatni is, néha már berreg is hozzá. És olyankor is szép.

Hát így vagyunk most. ☺

Itthoni mikulásünnepség

Amolyan jófajta, házi mikulásozás volt tegnap este minálunk. Átgondoltam és bátran leírom, hogy ApaBóbita volt az, aki újra magára öltötte a jelmezt. Azért mondom, hogy átgondoltam és bátran leírom, mert mire Te, kicsi Dorottyánk ezt el tudod olvasni, már bizonyára nem fog számodra lelki törést okozni, hogy Apád volt a fehérszakállú egy-két évig idehaza...

Szóval este hat után átjött hozzánk Kati mama is, Ricsi pedig beöltözött. Annak rendje-módja szerint kiment még a lépcsőházba is, szépen becsengetett és jött befelé a nagy puttyonyával. Dorka nagyon figyelte (mint ahogy mindent), de nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mi zajlik a fejecskéjében. Mert hát akármennyire is próbálta ApaBóbi elváltoztatni (még mélyebbre venni) a hangszínét, akkor is megmaradt a rendkívül jellegzetes mély orgánuma. Mindegy, a gyerek nem reklamált, max. gondolta magában, hogy a fater mi a bánatnak marháskodik ebben a cuccban... 

A kedves Mikulás hozott mindenkinek ajándékot: Kati mama kapott egy tonicot és egy doboz energiaitalt (az egészséges életmód jegyében), AnyaBóbitának finom baracklevet és Cserpes joghurtokat dobott ez a jóember, az osztogatás végére pedig a KisBóbitafajta Dorottya maradt, aki egy csomó mindenben részesült. Kapott egy kis csomag pelust, hozzá a majdan belepakolandó finom és különleges bébiételeket, egy minike hóember- és egy mikulás figurát csokiból (csak nézni) és egy zenélő rágókát. Utóbbit Apa vette frissiben a Müllerben. Nagyon klassz darab és Dorkanyuszi igggenhamar rávetette magát. Középen megnyomta a gombot és már zenélt is, miközben Ő tömte volna a szájába. (Lemostam gyorsan, aztán tömhette.) Meg is állapítottuk, hogy milyen kellemes kis dallamot játszik.Aztán úgy jó 10 perc után már ezek a dallamok nem voltak annyira kellemesek... Nagyon hamar megnéztük, hogy hol kell majd alkalomadtán az elemeket eltávolítani... 

Volt kis éneklés, fotózkodás meg kamerázás (ez utóbbit még nem néztem vissza), kellemesen telt az este. Majd a kedves öreg Mikulás búcsút intett nekünk, mert várta még a többi gyerek...

:)

Dorka nem volt megilletődve. Hamar rámart a pasi szakállára és meg is akarta enni. Szerintem megismerte az apáját...

Apa itt már civilben, Dorka pedig az új szajréval. Középen pedig az utálatos zöld gomb, amitől zenél a rágóka!

Az első fogacska

Amikor ApaBóbi hazaért tegnapelőtt és mondtam neki, hogy Dorottyka szájában valami bökős van, akkor tök jogosan megjegyezte, hogy ő minden kétséget kizárna annak tekintetében, hogy fogacskáról van szó, kivéve akkor, ha halat adtam a gyereknek ebédre. Mert akkor még szóba jöhetne egy fogínyből kiálló szálka... 

Aztán elkezdődött a vadászat. Az este folyamán többször is kísérletet tettünk a szóban forgó izéke megtekintésére, vajmi kevés sikerrel. Ha valaki eljött volna hallgatózni hozzánk, egy csomószor ebben lett volna része: "Naaaaaaaaaa, Dorkaaaaaaa, mutiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, nemáááááááááááááá, húzd vissza a nyelveeeeeeeeeeed, naaaaaaaaa, háteztnemhiszem....!!!"  Mert hogy tényleg ez ment. Aztán fürdéskor végre egy jófajta fejhátrahajtás közben megláttuk... Az alsó jobb egyes teljes vízszintes teteje kint volt... Arany Kisbabám... Lehet, hogy tényleg ezért volt az elmúlt hétvége nyűgje, amire meg még a nátha is rátett egy lapáttal. Ha a kettő együtt, akkor viszont egy hős, mert lehet, hogy ennél borzasztóbb is lehetett volna. Így hát megnyitom a kis képünket, ami innentől kísér majd minket egy darabig, avagy imígyen állunk:

Várjuk a folytatást...

Dorkamiku

A mi kis TündérMikulásunk

Bök

Ma délután benyúltam Dorka szájába. Nem hobbim, csak belehúzta a kezemet. Valami megkarcolta az ujjamat az alsó ínyén... Mivel folyton kint van a nyelve, mint egy kiskutyusnak és mindig vigyorog, amikor meg akarom nézni, így nem látom, mi a helyzet. De ha már látom, megmondom, télleg. Ha fogacska, úgy is jó, de akkor sem bánkódom, ha nem. Sőt. Minél később, annál jobb (és egészségesebb). 

Hétvége, fotózás, betegség

Ez így, a három együtt. És az utolsóból következik, hogy az első kettő sem volt a legjobb...

Az úgy volt, hogy tervben volt Csilluékhoz menni Pestre szombaton délelőtt és ott tölteni a hétvégét, közben pedig lefotózni a kiscsajokat úgy cuzámmen, mert nem nagyon van közös képük, meg hát jön a karácsony is, no. Dorottya már itthon annyit vinnyogott (az a semmi sem jó nyühögés), hogy el nem bírtam képzelni, mi lelte. Így csak kora délután tudtunk indulni, de a nyígást folytatta a Nagyfaluban is, az éjszaka pedig (Csilla és Jani legnagyobb sajnálatos boldogítására) egyenesen katasztrófafilmbe illő volt. Túlzás nélkül alig aludtunk, rengetegszer felsírt Angyalkám, így Ricsi a földön, Dorka pedig velem aludt a nagy ágyban, pedig ez az opció nagyon nem az én stílusom. De szükség törvényt bont alapon hamar ráálltam a dologra, mert nem bírtam volna 46 alkalommal felkelni és behajolgatni az utazóágyba a bébihez, majd kétóránként ki is venni és mellre tenni nyugtató célzattal. 

Szombat délután közben azért jött a Miku is, de Hannát előbb megrémítette a látvány (pedig komolyan nem volt szörnyű, tök olyan volt, mint tavaly, mert nem hízott egy dekát sem, annak ellenére, hogy apuka lett), aztán mikor már megkapta az ajándékokat, konkrétan le se sz@rta. Eközben Dorka bőszen rágcsálta a könyvecskéjét... Neki azért bejött az ipse, reméljük nem azért, mert felismerte, hogy ez a muki fürdeti esténként, csak szakáll nélkül és rövidgatyában...

A vasárnap délelőtt megintcsak érdekes lett. Szóval amikor van két kiskorú, ám az egyik még kisebb és még napi hármat alszik, a nagyobbik pedig csak délben, akkor nehéz összhangolni egy kétórásra tervezett fotózást. Mert mire Dorka felébredt, evett, aztán kicsit nézegetett és (köszönhetően a kiváló éjszakának) újra hamar elájult, majd ébredés után gyorsan tízóraizott és készen állt kamera elé állni, addigra Hanna álmosodott el. Így aztán négy, azaz 4 db képet sikerült kattintani. És ez nem azt jelenti, hogy négy lett jó, hanem úgy, ahogy mondom. Szó szerint. A vége az lett, hogy Dorka lett valójában fotózva félig a húgom, aztán félig általam (mikor Csillu már Hannát ebédeltette és altatta). Nagyon nem így terveztük. Aztán persze mire Hanna felébredt, addigra Dorka újra bealudt. Szép is ez! Aztán jöttünk haza, mert Apa hétfő reggel nagyon korán indult a labancokhoz dolgozás céljából. Annyira sajnáltam, hogy így lett az egész, úgy minden miatt. Tudom, hogy a húgom mennyire várta, hogy menjünk, mennyire készült és mennyire minden szarul jött ki...Azért lett egy-két jó kép, de hát közös a legkevésbé.

A Dorka féle nyüszi aztán itthon tovább folytatódott, úgyhogy vasárnap éjjel is mellettem aludt. Vagyis inkább egymás mellett feküdtünk és amikor épp próbált aludni, akkor én néztem Őt és hallgattam, hogy mennyire tortyog az orra. Szegénykém csak forgatta jobbra-balra a fejét és csak szenvedett meg fel-felsírt. Ekkor jött aztán a társasház-barát éjszakai orrszívás, az éjjel során kétszer is. Ezt persze a kislányka megfejelte egy kis üvöltéssel is, de ez ilyen... Azóta már jobb kicsit. A hangulata rendben van, hétfő és kedd éjjel kakaón ment a szobájában az ultrahangos párásító és csak egyszer kelt éjjel, akkor is szopizni. Bár tegnap éjjel nemcsak szopi volt, hanem mindkettőnknek öltözés is, mert sikerült a jól telezabbantott pocakjával egy velőtrázót köhögnie, minek következtében valahogy telibe hányt mindkettőnket. Úgy sajnáltam szegénykémet, hogy csak na... De azért visszaaludt, nekem volt nagyobb a trauma. 

Most itt tartunk. Szerda délelőtt, hurutos szörcsögések száma mintha csökkenne, szorgos orrszívás mellett adom neki önállóan a napi háromszor 6-8 csepp Sinupret-et, ami oldja a nyákot mindenhonnan elvileg és játszunk. A héten se Kerekítő, se uszi, se gézengúzás. Ez van. Ellenben rugózik hétfő óta. Meg kell zabálni! És forog mindkét irányba és vissza is. Nálunk így hat a nátha. ☺