Szenteste 2014

új Peppás felsőben és Minnie-s zokniban

az év legnagyobb Ajándéka a pihenőszékben csücsül

egyenpólósok, avagy még akik szeretik egymást :)

csibész Nagylány, megszeppent (beteg) Kicsi

homályos, összevissza, de látszik mindenki :)

A hófordulós lányok

Dorka 32 hónapos lett tegnap. Sok új nincs Vele kapcsolatban, hol egy angyal, hol meg egy igazi hisztiparádé, borzasztóan akaratos és közben meg imádnivaló is (néha). Olyan, mint az ember szerelme, hol a nevetéstől folyik a könnyem miatta, hol pedig a sírástól, mert bizony ki tud annyira borítani, hogy elsírjam magam. Dumaláda, egyre inkább, meg egyre nagyobb szerepjátékos, komplett telefonbeszélgetéseket folytat le az általa kiválasztott személlyel, elbeszélget magában, megszemélyesíti a játékait, de már azt is tudja mondani, hogy ha valami nem "igazi" és imígyen tisztában is van annak tulajdonságaival. Pl. mondja is, hogy először viccesen a plüss mikulásról, hogy "Jaaaaj, csak nehogy megszólaljon!!", mire mondom, hogy "de Dorka, ez nem szólal meg tutira", mire Ő: "Jaaaj, hát tudom Anya, ez nem tud beszélni, mert ez csak egy játékmikuláááás!!" Mintha hülye lennék... Szerencsére az a kis minimál nátha, ami volt neki, már távozott is, kb. hatszor szívtam az orrát négy nap alatt, orrspay sem kellett és nem is folyt az orra, csak dugult, vagy nem is tudom, hogy mi volt ez, de valami fojtott dolog a vitaminok által. Az biztos, hogy náthából sose keveredett még ki ilyen simán és gyorsan, megy is neki továbbra is az immunerősítés. Okos, mint a fene, pár napja előállt azzal, hogy "Tisztelt vásárlóink, megnyitjuk a hetes kasszát, megvásárolni kívánt árucikkeiket kérjük helyezzék a kasszaszalagra." Így. Pedig már kb. egy hónapja nem voltunk tán a Lidl-ben úgy vásárolni, hogy ezt vagy ilyet halljon. Szivacsagy. Meg persze a mindennapi boldogulásához ez a fenti bővített mondat roppant módon elengedhetetlen lesz.. Versel, számol, betűket tanul, kedvence a B, mint Bori :), mindenhol kiszúrja. Nagy spíler, garantálom, hogy most már tudatosan nem hagyja el a pelust sem. Azért néha rá-rákérdezek, hogy nem akar-e inkább bugyit felvenni, de nem. Sose. És már az se hatja meg, hogy Minnie-s bugyit kapna. Na mindegy, most már azt gondolom, nem fogunk előrébb lépni, majd csak akkor ha mástól látja majd.

horror árú (majdnem sírtam) joghurttal az Árkádban

Minnie függés: Dorka-kar és Anya-kar

Nagytesóként

Adventi Dorka

32

Borinyuszi ma 5 hónapos. Súlya egyenlőre x, hosszát holnap reggel megmérem, mert elmaradt. 68-as ruhákat visel már, pelusa továbbra is hármas. A hét mozgásfejlődés terén nagy változásokat hozott, produkálta mind a hasról hátra, mind a hátról hasra átfordulást, forog hason körbe is. Ha akar. Egyenlőre úgy tűnik, hogy a Kiskisasszony megcsillantotta számunkra tudományát, aztán hanyagolja, főként a forgásokat, mert ma pl. nem csinált semmit. Nem baj, ha már megcsinálta, tudja és ez a lényeg, csinálja majd, ha szüksége lesz rá. Dorkát folyton figyelni, sokszor összehúzott szemekkel, mert a nővére elég hangos és szeles, szóval néha kicsit sok is az impulzus. Apát imádja, akkorákat mosolyog rá, hogy még, én meg szimplán csak az anyja vagyok. Nagyon kedves, barátságos kislány, nem győzünk betelni Vele, Dorka nem mosolygott ennyit ilyenkor még. Sőt, aprókat kacagni is tud már, főként ha beleberregek a pocakjába vagy a nyakába illetve nagy gesztusokkal bohóckodok neki. Éjjel viszonylag jól alszik, nappal viszont mostanában csak kicsiket, nagyon látszik, hogy mikor van hétvége és mikor hétköznap, valahogy Apa itthonlétével mindig borul kissé valami és a nagyon max. az az egyszer-egyszer negyven percnyi alvás, de sok a húszperces is. Így általában négyszer alszik ilyen kicsit. Babakocsival megbékélt, még mindig a mózesben fekszik, de gondolkodtam már, hogy esetleg jól megdöntve beteszem a sportrészbe is, nagyon szeretne már nézelődni, alapon is roppant figyelmes kislány. Kezecskéit egyre ügyesebben használja, egyre biztosabban nyúl a tárgyakért, ritka a mellényúlás vagy tévesztés. Folyton rág, tengernyi nyála van, sokszor be is gurul rágás közben, de azért ráérnek még azok a fogacskák...Még mindig kizárólag anyatejet fogyaszt, naponta iszom alkoholmentes sört, eddig ez a leghatékonyabb tejszaporító számomra, bár mintha a hátsóm is gyarapodna tőle (nem csodálnám, csak mondom). Egy igazi kis ajándék számunkra ez a kisebbik ivadék, tényleg csak mosolyogni tud az ember, ha ránéz. Imádatos. 

mámegin ez a vakuzás

a huncut nővérem és én

megjött Apa!!! ♥♥♥

Hátról hasra

A statisztika kedvéért és mert megérdemli igenis a külön bejegyzést. Bori ma este egymás után többször is átfordult ügyesen egyedül a hasára a hátáról. Olyan édes, ahogy kis gombóc módjára átgurul a másik pozícióba... És képes volt újra és újra megcsinálni, mikor vissza-visszaforgattam. Családilag ültünk, guggoltunk mellette és szurkoltunk Neki, Dorka pedig hangos "hajrá Bori, ügyes vagy, meg tudod csinálni" biztatásokat kiabált, miközben páros lábon ugrált az ágyon...:) Arany kis baba, pedig milyen fáradt volt már.. Nagyon ügyes, nagyon büszkék vagyunk Rá. 

Így történt hát mindez két nappal az 5. hófordulója előtt, hogy a forgásokat kipipálhatjuk..♡

Hasról hátra és a hóember-ajtó

Borcsika csinálta, a család többi tagjától nem lett volna igazán nagy kunszt... Kétszer is megcsinálta, pár óra leforgása alatt, lehet, hogy többször is megtette volna, ha közben nem alszik kettő órát.

Az is tényvalóság, hogy nem láttam elejétől végig a mozdulatsort a maga valójában, hogy kielemezhessem. Első ízben épp vasaltam, közvetlenül mellettem volt Bori a járókában hason, aztán egyszer csak egy halk koppanásra odanéztem és akkor már a hátán volt, csak a kis kezecskéjét koppintotta bele kicsit a járóka rácsába. Akkor még hihettem volna, hogy véletlen volt, ám később, mikor letettem szoba közepére a játszószőnyeg-plédet, kis evickélés után újra a hátán találta magát, pedig hason tettem le a kis könyvével. Ezesetben pedig mellette ültem és épp Dorkával készítettük a bejárati ajtó belsejére a hóember-alkatrészeket. Igazán csak szemem sarkából láttam, hogy furábban és nagyobbat mozdul a Kisded, mint szokott és mire odapillantottam, már meg is volt fordulva (de szép kifejezés ez). Így már nem gondolom véletlennek, pláne, hogy egyetlen, egy-két hetes korában megtörtént átbillenésen kívül nem történt Vele még ilyesmi.

Így esett hát, hogy kiskorú Szalay Bori öt nappal híján öt hónaposan hanyatt vágta magát. Éljen-éljen! 

Tudom, nem kéne szétoffolni a legkisebb ivadékom mutatványát, de nem akarok új posztba fogni és valahol egy időben történt szinte. Egy-két hete a húgom készített ilyesmit Hannával náluk, ezt koppintottuk le és kis módosítással késő délután meg is valósítottuk, nagyon aranyos lett, igazi csapatmunka eredménye:

:)

Imígyen így Karácsony előtt

Hú, hát megint volt kiborulás, besokallás, de most másmilyen. Olyan letaglózó. Dorka a múlt héten olyan húzásokkal örvendeztetett meg, hogy gyakorlatilag lezsibbadtam, teljes mértékben tehetetlennek éreztem magam és azt gondoltam, elérkeztem hát oda, hogy végérvényesen csődöt mondtam anyaként, nevelőként, emberként. És igen, volt olyan, mikor megkérdeztem magamtól, ki ez a gyerek, kit gondoztam én eddig, hol vannak azok a szavak, kérések, megbeszélt dolgok, intelmek, amikről eddig azt hittem, evidenciák. Hát kéremalássan: sehol. 

Szabályosan érezhető - így visszatekintve méginkább -, milyen nagyon tükrözi vissza a gyerek viselkedése a hozzá tán legközelebb álló felnőttét, jelesül Dorkáé az enyémet. Ahogy újra fogyott napról napra az energiám és lettem egyre türelmetlenebb és feszültebb, úgy lett Ő is fokozatosan egyre böszmébb (újra ez a szó, nem tudok jobbat, mert parasztot mégsem írhatok/mondhatok, az más kérdés, hogy gondolni viszont gondoltam), egyre utálatosabb, akaratosabb és szemtelenebb. Először csak apróságok, majd jött olyan, hogy miután a belvárosi Rossmannban (miután kapott már egy gyümölcspürét és egy csomag pingvines zsepit, tehát nem "üres kézzel" jött volna ki a boltból) fizettem a kasszánál, addig Ő az ott elhelyezett állványon levő Disney-s karácsonyi gömböket nézegette és kívánta volna megvetetni velem. Kértem, hogy jöjjön, nem veszem meg azokat, mert nagyon drágák, nincs annyi pénzem, ámde itt a finom, általa választott gyümölcs, igya meg. Erre Dorka csak egyre emelte és emelte a hangját, hamarosan pedig már szó szerint páros lábbal ugrált és csapkodott a karjaival, miközben szó szerint a következőket üvöltötte: "Vedd már meeeeeeg!!!! Azt mondtam, hogy vedd már meeeeeeeeeg!!!!" Annyira elhűltem, hogy azt sem tudtam, mit mondjak, hogy reagáljak... Odahúztam (rántottam) magamhoz, és szorosan belekérdeztem az arcába, hogy miiiiii??? hogy Te "azt mondtad"? És amúgy elmondod, mit képzelsz magadról, hogy itt üvöltözöl velem?, mire Ő csak még jobban visított. Ekkor közöltem, hogy egy merő szégyen, ahogy viselkedik, lesül a bőr a képemről és maradjon csak nyugodtan, ha vonyítani akar, de én távozom. Ekkor már a komplett Rossmann minket nézett és volt ott a sajnálattól a megvetésig minden az arcokon. Az igazat megvallva cseppet sem érdekelt, ki mit gondol, semmi mást nem éreztem, mint őszinte megdöbbenést és szomorúságot. Nem is dühös voltam, hanem olyan tehetetlennek éreztem magam, mint még soha. Mit csináljak? Képeljem fel itt a boltban, vagy rángassam ki az utcára és ott? Mi értelme van? Hogy süllyedtünk idáig? Hogy tud így viselkedni? Honnan vette ezt a buta stílust és egyáltalán, mi ez a követelőzés? Akkor döntöttem el, hogy vége annak, hogy folyton kap valamit, legyen az akármilyen apróság is, mert egyszerűen tényleg nincs semminek sem értéke számára. Hiába volt ott az általa választott gyümölcs és a szintén általa kért aranyos zsepi, csak az érdekelte, a harmadik, amit NEM kapott meg. Kimentem a fotocellás ajtón Borival, Dorka pedig bent maradt a boltban, az ajtó túloldalán. Ordított, folytak a könnyei. És mit ordított? Neeeeem, nem azt, hogy "Anyaaa, ne hagyj itt!!", hanem azt, hogy "De akkkor is azt mondtam, hogy vedd meeeeeeeeeeeeeeeg!!!!" Kész, kakukk. Belenéztem a babakocsiba, Borcsikám nézett csak nagy, kerek szemekkel és szólni se mert. Az jutott eszembe, édes istenem, mi mindent kell ennek a csöpp kicsinek végighallgatnia, mit gondolhat magában... Ilyen nyomorék anyát, jól rácsesztem vele...Egy ideig álltunk az ajtó két oldalán, aztán Dorka kijött. Nem kiabáltam Vele, nem is szóltam sokáig semmit, csak baktattunk hazafelé, míg Ő persze végig hüppögött és sírt, hogy "denemvettedmeeeeeg", aztán egyszercsak azt mondtam neki: "Dorka, sosem hittem volna, hogy egyszer az életben ezt fogom gondolni, de most szégyelltem, hogy az anyukád vagyok. Nem tudom, ki vagy most és hogy tudsz ilyen csúnyán viselkedni, de olyan mérhetetlenül szomorú vagyok miattad, hogy elmondani se tudom." Többször mondta, hogy ne legyek mérges, mire mondtam, hogy nem vagyok az, már nem bírok az se lenni...

Másnap (mégiscsak a gyerekem és mindig jót akarok Neki) elmentem a csajokkal az Árkádba. Köszönetképpen, hogy hajkurászhattam Őnaccsáágát a céundában és levittem, hogy mehessen egyet a karácsonyi kisvonattal, egy ajándéküzletbe csak úgy berongyolt, nekiállt válogatni, hogy miket is szeretne és mikor közöltem, hogy nenagyon, meg amúgy is majd kap ajándékot Karácsonykor, ha rendesen viseli magát, előadott egy Rossmannoshoz hasonló számot. Akkor már tényleg végképp elkeseredtem, hogy mit és hogyan és mennyire rontottam el. Este szomorúan panaszoltam el Ricsinek az eseteket és igazán Ő az, aki valóban el is hiszi, hogy nem színezek rajta, mert Ő hasonlóan együtt él a gyerekkel. Mondtam neki azt is, hogy segítségre lenne szükségem, mert nagyon sok, hogy egyedül vagyok álló nap a gyerekekkel, nulla perc jut magamra (pláne, hogy mostanában már nem nagyon van együttalvás a lányoknak, sőt, épp mindig melegváltás van), csak úgy nézni vagy legalább mást csinálni, mint mindig. Azt mondta, sajnálja, de nem tud segíteni. Tudom, sok a munka. (Esténként 6-fél7 felé esett haza, szabadság pláne nincs, vaksötétben, fürdetés előtt fél órával hova menjek már) Akkor újra nagyon nekikeseredtem. Másnap reggel elvittem Dorkát bölcsibe, ottléte alatt pedig Borcsival ellátogattunk a Tescoba. A gyógyszertárban vettem magnéziumot (a napokban rengeteget fájt a fejem és Zsu tanácsát megfogadva nagy dózisban nyomattam magamba a terhességből megmaradt citriciit és úgy vettem észre, mintha használna, három nap alatt csak egyetlen Panadolt vettem be. Aztán (miután röviden vázoltam a gyógyszerésznek a bajaimat) szaktanácsra vettem egy, állítólag újfajta multivitamint, ami kifejezetten idegi fáradtságra, kimerültségre jó. Azóta szedem és úgy tűnik használ, mert bár vannak hajmeresztő dolgok, nem megy fel bennem a pumpa úgy, ahogy korábban. A sok vízben oldódó B vitamin (melyeket nagy számban tartalmaz) jól hat az idegekre. Már hétvégén is nyugisabb voltam és szinte azonnal látszódott Dorkán is a változás. Aztán tudom én, hogy ez sokszor csak ideig-óráig van így, most egyenlőre örülök ennek, ami van. És persze van egy csomó olyan is, amikor tök cuki meg aranyos ez a nőszemély és olyankor meg kell zabálni, mert pl. úgy tudja rázni a csípőjét tánc közben, mint senki és képes bárhol dalra fakadni és táncra perdülni mindenféle szégyenérzet nélkül, amivel bárkinek mosolyt bír csalni az arcára, meg olyanokat mond, hogy meg kell tőle veszni, 

csajok, Dorka nem bír normálisan nézni mostanság

Apropó bölcsi: voltunk 11-én és ma is, Anikó néni ezt a két napot tudta mondani még jó szívvel, amikor menni tudott Dorka, amúgy szabadságok, létszámgondok miatt nem tudták fogadni, így úgy döntöttem, had menjen, ha szeretne. És szeretne. Minden alkalommal nagy örömmel készül, ébred korán, hogy menni kell bölcsibe, öltözik csinosba, imádja a szoknyát és a harisnyát. Az úton sincs egy rossz hangja sem és mikor odaérünk, köszön, és miután átöltöztetem, mondja, hogy vigyázzak magamra és majd jöjjek. Szereti nagyon a bölcsit, Anikó nénit, Edina nénit és a gyerekeket, nagyon örülök neki, hogy jól érzi magát. És szuper dolgokat csinálnak, ami külön jó. A múltkor ugye mikuláscsizmát festettek, aztán most csütörtökön karácsonyi csengettyűt színeztek, gyurmáztak, gyurmából mézeskalácsot formáztak és azt meg is sütötték, díszítették. Ma is volt rajzolás, készítettek karácsonyfára díszt és mikor odaértem, épp nagyban szólt a zene, a gyerekek táncoltak, köztük Dorka is és látszott rajta, milyen jól érzi magát. Mikor eljöttünk (külön kérni kellett, hogy jöjjön), Anikó néni még karácsonyi ajándékot is adott útravalóul a bölcsis nagylánynak: egy nagyon szép, angyalkás bögrét két szaloncukorral. Mi is vittünk amúgy ajándékot, Dorka ügyesen boldog karácsonyt kívánva át is adta a két felvigyázójának. Nagyon próbálok ügyelni rá, hogy mehessen folyamatosan, ha már így szereti, nyomatom neki nagy dózisban a c vitamint, kapja a Béres cseppet, naponta kétszer a propoliszos mézet, szerencsére mindent szívesen fogyaszt, ráadásul bevetettünk már homoktövis italt is, illetve most épp ennek lekvár változatát. Hátha ellenállóbb lesz és nem betegszik meg sem Ő, pláne főleg KisBori.

pályamű I.

pályamű II. (zöld karifa a fehér díszekkel) és az ajándék bögre, amiből kávét készül inni a Kisnaccsád

Borcsikánk amúgy maga a tünemény. Bájos, barátságos, mosolygós kis teremtés, aki minden feléje irányuló mozdulatért hálás. A napokban történt győri kisbaba tragédiája nagyon megviselt, nagyon sokat gondolok Rá, a szüleire, annak ellenére, hogy nem is ismerem őket. Mégis, ha az embernek gyereke van, sokkal érzékenyebb az ilyen eseményekre, pláne, ha neki is van egy ilyen kicsike is. Azóta folyton csak nézem Borcsit és olyan hálás vagyok minden Vele töltött percért, mintha még jobban szeretném, mint annak előtte és ki se lehet fejezni, mennyire sajnálom az a kicsi lánykát és a szüleit... Csak folynak a könnyeim sokszor, ha Borira nézek és annyi örömet okoz, azt hiszem, valahol Ő az igazi segítség számomra, hogy átvészeljem a Dorkás rosszabb pillanatokat.

cukorborsó

nyuszilány

"Tesóm a bölcsiben, én meg anyával korzózok és alszom a hidegben"

Készülök (fejben) a karácsonyra. Sokszor csak arra van időm, hogy átgondoljam, mi mindent kéne még csinálni és már az is sok, hát még a megvalósítás. Az ablakpucoláson és a függönyök kimosásán szerencsére már túljutottam, ajtókat is és a szekrény tetejét is lemostam, ajándékok 98%-a itthon van, szívem szerint már holnap nekiállnék csomagolni. Azt szeretem a legjobban... És tényleg fogalmam sincs, mire mentem volna ajándék ügyben, ha nincs internet és pláne nincsenek webáruházak, mert az ajándékok túlnyomó többsége így szerződött hozzánk. Szóval remek dolog, nagyon bejött nekem már eddig is, de most végképp nagy szolgálatot tett.

Már csak kicsivel több, mint egy hét... Együtt, csinosan felöltözve egy akkor már 32 hónapos és egy 5 hónapos kislány, valamint az apukájuk társaságában, immáron négytagú családként kucorodunk le a karácsonyfa mellé és örülünk egymásnak.. Már nagyon várom...

Mottó

"Minden gyerek jó. Jó, ha jól érzi magát a világban, ha biztonságban van. Ha a szülei mosolyognak, ő is mosolygós. Ha feszültek, ő is feszült. Ha barátságosak, ő is barátságos. Ha nem őszinték, ha titkolóznak, ő is így tesz. Szomjazik a jó példára és a szeretetre. És, ha rosszul érzi magát, ha "rosszalkodik", a legtöbb, amit érte tehetsz, hogy még jobban szereted."

Ezt az idézetet most láttam meg véletlenül Évi blogjában és most is beigazolódott, hogy valójában nincsenek véletlenek. Ennél jobban semmi nem nyújt jobb útmutatást számomra az elmúlt napok után. Nem szoktam imádkozni, nem is gyakorlom a vallást, amit kaptam, de kérek "valakitől" segítséget, adjon erőt, hogy magamévá tehessem és megvalósíthassam a fenti idézet mondanivalóját... Túl fáradt és fásult vagyok most leírni, mi minden történt, majd összekapom magam. Muszáj lesz, mindenki érdekében. Pláne a gyerekek miatt, nekik én vagyok a motíváció, a motor és az etalon. Nem süllyedhetek már mélyebbre. Szeretném újra igazán szeretni a gyerekemet és nem csak elviselni. Hiányzik a kislányom, az én Dorkám, ez a kislány, aki velünk lakik, nem tudom, kicsoda, és hogy lett ilyenné...

Dorkaságok

Mert szinte sose jegyzem le, pedig annyideannyi lenne, ami SZÁMUNKRA olyan kedves, mosolyogtató, vicces, megható vagy megdöbbentő. Igen, ezek leginkább számunkra ilyenek, kívülálló valószínűleg a legtöbb esetben közel sem találja se ilyennek, se olyannak, de alapvetően azért ez a blog nekünk, magunknak, főként a gyerekeinknek és gyerekeinkről íródik, úgyhogy lejegyzek egyet-kettőt, ha már most vettem a fáradtságot.

Ma esti párbeszéd (hármasban):

Anya: - Látod, Apa, milyen szép lett Dorka, hogy megmostuk a haját?

Apa: - Hűűűű, de gyönyörűűűű vagy Dorka, tényleg! Micsoda csillogós és selymes a hajad! De hát milyen is lennél, ha anyád és apád is ilyen gyönyörű...(önelégült vigyorral az arcán kivonul a konyhába)

Anya: - Dorka, szerinted Apa tényleg gyönyörű? Vagy? Igazából milyennek látod Apát?

Dorka: - Hááát, őőőőőőő, szerintem bolondnak...(?????!!!!)

Apa visszaért, elmondtam neki, mit mondott a lánya az imént, nem fogadta kitörő örömmel...Ekkor Dorka odafordul hozzá:

Dorka: - Apa, szeretnék egy rózsaszín autót és ííígy (mutatja) szeretnék vele kocsikázni. Meg szeretnék egy rózsaszín vitorlást is és azzal siklanék a vízen!

Apa: - Ja, és én vagyok a bolond...

:D

Múlt héten, a postán:

A postaládából kiszedett csomagküldemény értesítővel Dorka és Bori társaságában elmentem a postára. Az épületbe érve Dorka ügyesen megnyomta a megfelelő gombot, így megkapta a sorszámunkat tartalmazó papírt. Miután végigment az ablakok előtt és fennhangon közölte a mögöttük ülő hölgyekkel, hogy hányas fakkban is csücsülnek, helyet foglaltunk végre. Elmondtam Dorkának, hogy kezében levő papír a mi számunk (felsorolta a rajta levő mind a négyet, csak jobbról balra, pedig mondtam már neki, hogy ellenkezőleg olvasunk, de nem baj) és az a feladat, hogy az elektromos ügyfélhívó táblán figyelni kell a kiírt számokat, amikor pedig ugyanazt látja kiírva, mint ami a kezében van, akkor mi fogunk soron következni és ahhoz az ablakhoz kell mennünk, ami a szám mögé lesz írva. Nyilván nagyon kicsi ehhez még, hogy egy négyszámjegyű számot azonnal felismerjen és összekapcsolja  a miénkkel, de tetszett neki nagyon a dolog és egyfolytában hangosan sorolta a táblán levő számokat. Közben azért többször megkérdezte, hogy "Most mi jövünk?", mire mondtam, hogy nem, még nem, majdcsak akkor, ha a mi számunk következik. Míg Dorka lelkesen elmerült a számokban, én előkotortam a tárcámból az irataimat és csomagértesítőt, hogy kéznél legyen. Ezekkel kezemben ülök Dorka mellett és szintén figyelem a kijelzőt, aztán egyszercsak abbahagyja a számsorolást, ránéz a kezemben levő szintén gép által nyomtatott papírra, nagy kíváncsian kinyújtott nyakkal közelebb hajol a fecnimhez, rámnéz és megkérdezi:

-Anya, te milyen feladatot kaptál?

♥♥♥

Bori első névnapja és a mikulásvárás(ok)

Borcsikánknak tegnap volt az első névnapja. Azon túl, hogy felköszöntöttük és megpuszilgattuk sok minden nem történt, úgy vélem, a legnagyobb ajándék számára, hogy ebben a családban cseperedhet fel, haha... De most tényleg. Nem kapott semmit, valahol röstellem, de nem tudok már mit kitalálni és nem is akarok. Igaz, hogy Dorka kapott anno, de Borinak már most annyi mindene van (Dorka révén igaz), amikre még nincs is szüksége. Ittam sok laktoherbet neki.

Dorka tegnap ment újra bölcsibe, hogy találkozhasson a Mikulással. Nagyon várta, nagyon készült, fel is öltözött csinosan. Odaérve boldogan ment be, szépen elköszöntünk, gondoltam minden oké lesz. Otthagytam, aztán Borival autóba ültünk és elmentünk a Kika melletti mittudoménmilyen bevásárló parkba, ahol sok bolt van. Müller és Aldi kivételével szinte mindenhol voltunk, sikerült Dorkának sima fehér harisnyát vennem, magamnak egy kesztyűt meg még lepedőt is, láttam is ezt-azt, Bori pedig ügyesen végig horpasztott, amikor pedig felébredt, az anyósülésen megszoptattam. Az idő elszaladt mentünk vissza Dorkáért, aki nagy lelkesen vonatozott a csoportszobában, aranyosan mutatta, hogy nézzem meg, mivel játszik és még ezt és ezt kell ide és ide tenni, alig akart hazajönni, nagyon jól érezte magát. Akkor már. Anikó néni elmondta ugyanis, hogy a Mikulás ottléte alatt Dorka végig sírt és bújt őhozzá, nem akart semmi mást, csak hogy a pasi lépjen le. Az ajándékba kapott mikucsomagot (szuper kis csomag, majd meghálálom azért, mert ez igazán nem járna, tudom én..) azért nagy boldogan elhozta és mielőbb ki akarta bontani :) Azért addig sikerült megmentenem, hogy érjünk vele haza és legalább Apának mutassuk meg egyben...

ezt kapta

És most gyorsan még lefotóztam a faliújságon kint fityegő, még múltkor Dorka által készített/festett mikuláscsizmát is :)

halacska :)

Itthon este újabb ünnepség várta a lányokat. Apa nem vállalkozott már arra, hogy beöltözzön, mert Dorka tuti felismerte volna, Bori miatt viszont nagyon szerette volna, ha megmarad még a hagyomány, így megkért egy kedves kollégáját, hogy vállalja be a gúnya magára öltését. Dorka most is nagyon készült, bíztunk benne, hogy most a dupla szülői jelenlét erőt ad neki. Nem így lett... Az ajándékok átvételekor azért abbahagyta a sírást, ám amúgy végig zokogott. Nem értem, miért fél ennyire, nagyon igyekeztem nem erőltetni semmit és Péter bácsi is nagyon ügyesen tette amúgy a dolgát. Nem vitte túlzásba és jól felismerte a helyzetet. Amikor a Mikulás elvonult, Dorka nagy boldogan intett utána (ehh) és vígan méregette már az ajándékait. Bori aranyom szépen tűrt mindent, ahogy mostanában mindig, aranyos volt és csak figyelt annak ellenére, hogy egy alvása kimaradt és nagyon-nagyon fáradt volt már.

csajok Apával és az ajándékokkal

anyjuk is van

a BB-s könyvön levő "Sally"-t egyenesen  Hong Kongból rendelte a Mikulás...(ebay.com)

ŐBorisága a kiskönyvvel

csokis és csókos szájú az új Minnie-s hajcsatokkal

Az ajándékok egyike volt egy Minnie-s hajcsat szett (hat db csattot tartalmaz), ezeket először csak Dorka öltötte fel, aztán már mindenkinek kellett, így miután Kati mama elment, Apa (igen, az övébe is)- és az én hajamba is került kettő-kettő és az volt a feladat, hogy így ölelkezzünk, merthogy - ahogy Dorka szokta mondani, ha valami szépet vesz fel - "és akkor ebben szeretjük egymást". Erről már nem készült kép, mert Bori nem tudja még megnyomni az exponáló gombot..

A Ricsi által készített videót (rajta a bömbölő gyerekkel és a póló nélkül, biztostűkkel a csupasz hasán összefogott kabátban levő Mikulással) még nem mertem megnézni...

Elmúlt

Úgy néz ki, elmúlt mindenkinek minden baja, legalábbis a nagy része biztosan. És a minden alatt mindent értek.

Egyrészt Borinak tegnap már egyáltalán nem tudtam semmit sem szívni az orrából, ámde kapja továbbra is még egy-két napig a Sinupretet, mert ha kicsit döntött állapotban van a pihiszékben, akkor kezd kicsit krákogni vagy hogymondjam, mint akinek ott a torkán egy pici slejm, és csak egy pici köhintéssel fel tudná köhögni, de nem teszi. Mert nem tudja tudatosan ugyebár, Így én szenvedek csak, ha hallgatom Őt és folyton krákogok, mert akaratlanul is megpróbálom felköhögni helyette... Amúgy teljesen orrcseppmentes is, úgyhogy ez egy jó bő kéthetes hepening volt. Dorkának ma reggel még azért kicsit szippantottam az orrából, mert úgy éreztem, valami még be van oda tömörödve, de alig jött valami. A vasárnapra kialakult néha befulladós köhögése teljesen elmúlt egyetlen nap alatt, pedig Apa még mondta is vasárnap délután, hogy hétfőn elvihetném dokihoz a gyermeklányt, mert nagyon nem kóser ez a köhögés. Aztán besétáltunk a városba és az adventi vásár forgatagában egy árus bácsitól vettem propoliszos mézet, mert olvastam, hogy jódolog. A propoliszról amúgy is tudtam, csak mi tinktúrás verziót kaptunk egyszer-kétszer és az tömény alkoholban van oldva, és kis teával vagy gyümilével fogyasztandó, úgyhogy az kiesett gyereknek alkalmazva, de így, mézbe keverve is állítólag csodaszer, akár gyógyuláshoz, akár immunerősítésre, megelőzésre. Így esett, hogy gyógyszer helyett este lefekvéskor már kapott is Dorka egy kiskanállal (szerencsére ízlett neki), aztán másnap délben is, alvás előtt közvetlenül, lényeg volt, hogy ne igyon már rá vizet. Este már teljesen fulladásmentes és köhögésmentes volt. Döbbenet. Azóta is adom neki, mellette kapja a Béres Cseppet és a (most már vettem) rágótablettás 500mg-os C vitamint. Ezt is szereti. Így esett hát, hogy jó három hét után visszakerült a helyére a porszívó. Durva. Mondanám, hogy soha többet, de tartok tőle, hogy ez nem kívánságműsor...

A másik remek dolog Borihoz köthető. Tegnap a legnagyobb esőben sikerült indulnom a kislányokkal a kórházba, ahol 11-re volt időpontunk Borcsika vesekontrolljára. Szép cifra volt az odaérkezés, köszönhetően Dorka legkevésbé sem úrilányhoz méltó viselkedésének, de lassan már megszokom, hogy mi csak így tudunk elintézni mindent. Az is tanulságos volt, mikor a megfelelő recepciós hölgynek odaadtam Bori beutalóját, hogy rögzítsen minket, ahol kell meg tegye a dolgát, mert addig Dorka fel-alá rohangált, közben persze többször kértem szépen, hogy legyenszíves ne tegye. Mikor visszakaptam a papírt és indultunk az egyes ultrahangos vizsgáló felé, szintén rohanva kellett közlekednie, mire utánaszóltam, hogy újfent kérem, ne csinálja, mert elesik. És ebben a pillanatban már el is vágódott a saját lábában. És hogy mi az érdekes ebben? Igazából az, hogy míg pl. egy éve ilyenkor, odasiettem, hogy "jaaaaj kicsibaba, elestél Drágám, Anya nagyon sajnálja, tudom, hogy nagyon fáj, gyere próbálj felállni egyedül...", addig most odatoltam a babakocsit a földön fekvő és síró gyerek mellé, lehajoltam hozzá és közöltem vele, hogy "na, erről beszéltem egész idáig. Kelj fel gyorsan és ne bőgj itt nekem, mert az orvosok nem tudnak dolgozni! Nem tört el semmid? Mutasd. Jól van, kicsit piros a homlokod. Majd elmúlik. Amúgy jobb helyen el se eshettél volna, mint a röntgen előcsarnoka..." Ennyi hát a különbség. Ja, érzem én is, megint nagyon türelmetlen kezdek lenni, megint egyre többet kiabálok, lecsengett sajnos a múltkori "felszívtam magam" érzés, mert azóta sincs semmi időm magamra vagy egyedüllétre, sőt, Apa most már jóideje hat előtt igen ritkán ér haza, annyi a munkájuk, kivagyok na. És mivel egymásból generálódik minden, érzem, hogy Dorka is megint egyre böszmébb, meg is értem, ilyen anyával.. Na de vissza Borihoz. A lényeg, hogy a vizsgálat során kiderült, elmúlt a bal oldali vesetágulata és mindkét veséje tökéletes! Őszintén szólva, a hallottak/olvasottak alapján arra készültem, hogy majd három hónap múlva újra kontrollra kell jönnünk és már gondolkodtam is, hogy mikor is kérjek majd időpontot, meg a dokitól a beutalót el ne felejtsem... Erre elmúlt! Nagyon-nagyon boldog voltam és vagyok is!! :) 

KisBori amúgy (nem tudom, lehet, hogy a betegség múlása okán) többet kezdett enni jó három napja. Bár az igazság inkább az, hogy nem tudom eldönteni, Ő evett volna többet vagy az én tejem lett kevesebb. Mindenesetre pár napja estére odáig jutottunk, hogy kiszippantotta mindkét mellemet és majdnem sírtam is, mert csak pakolgattam jobbra-balra szegényt, Ő meg csak szívott és nyöszörgött közben, hogy kérne még... Borzasztó ez. Én meg cumit dugtam egy idő után a szájába és elringattam, és abban a tudatban fektettem le, hogy éhes még. Mondhatom, hogy ma hajnalra lett jobb a helyzet tejügyileg, mert addig mindkét mellből etettem napjában egy csomószor, éjjel is három-négyszer adtam neki enni, gyakorlatilag minden alkalommal felkeltettem enni, amikor csak megnyikkant egy pillanatra is, hogy fordult és kiesett a cumija és igyekeztem sokatsokat inni, bevetve a Laktoherbet is. Így mostanra úgy érzem, jócskán több tejem lett, most meg mintha nem enne annyit... Tény, hogy most így sokkal nyugodtabb vagyok. Apa azt mondta, azért ne essek kétségbe akkor se, ha tápszeres lenne, mert más is felnőtt úgy is és valóban így van, de azért nagyon elkeserítő tud az lenni, mikor az eddig jól evő gyereket nem tudom magam kiszolgálni és megfeszülve küzdök, hogy legyen több tejem és ne nyúljak tápszerhez, mert onnantól szinte biztosan halálra ítélem a tejemet. Épp ezért (kicsit kegyetlen dolog), de nincs is itthon tápszer, és főként magam miatt, mert így erősebb a motiváció. Úgy tűnik, hogy most én győztem újra, emlékszem (szerencsére emlékeztem), hogy Dorkánál is volt egy-egy hasonló időszak szoptatás alatt, ilyenkor változik valami, akár mindkettőnkben, csak most már tudtam, hogy ha nehéz is, nem szabad feladni és lesz több tej, csak ki kell várni mindkettőnknek. Azért mégiscsak jobb ez így, nekem mindenképpen és szerintem Borcsinak is. Amúgy Ő sokkal szopizósabb, mint anno Dorka volt, valahogy úgy tűnik, jobban szereti a komfortszopizást is, nagy szüksége van rá, Dorka régen simán lefordult rólam, ha jóllakott pár perc után. Bori is sokat forgolódik, mert most már evés közben is minden nagyon érdekli, de mindig visszatér keresődve és nagyon mohó és egyben vicces mozdulatsort produkál ilyenkor, mintha azt mondaná, hogy "hoppá, erről majdnem elfeledkeztem, nemám elviszed!" :)

Dorka elvileg holnap mehet bölcsibe megnézni a Mikulást, aztán asszem egyenlőre ennyi volt a nagyüzemi társas érintkezésből, mert egy durva lázas állapot nagyon nem hiányozna, főként KisBorinak. Most örülök a két egészséges gyerekemnek és értékelem minden egyes tiszta lélegzetvételüket. Nagyon fontos, sosem kéne elfelejteni, mennyi mindenért lehetünk hálásak az életben...

4 hós tanácsadás

Volt vacillálás oltás ügyben, de mint utóbb kiderült, csak részemről. Ma volt aktuális a Kiskisasszony négyhós oltása, ámde a múlt hét eleji náthája azóta is fennáll.

Immáron 10. napja szívom Borcsi orrát. Azt nem mondom, hogy mindhiába, mert folyton jön neki belőle, nem kevés cucc. Négy napja már Sinupretet is kap, Nasivint pedig már az elejétől, azt csak esténként egy-egy cseppet az orrlyukaiba, hogy éjszaka ne legyen gondja. És bár láza egyszer sem volt, nem voltam nyugodt, hogy még mindig itt tartunk, hogy sehol, a gyerek már berzenkedni kezd, ha meghallja a porszívó hangját. Enni tud simán és lehet, hogy egy laikus, ha közel menne hozzá, azt mondaná, semmi baja, de én már az idő múlásával is sejtem, ha nem is hallható, hogy megint teltek az orrjáratai és sosem hibázom el, nem is tudom, honnan jön neki ez a sok fehér cucc.

Vallottam én mindezidáig, hogy beteg gyereket nem oltatunk, így aztán úgy okoskodtam, hogy ma reggel elviszem rendelésre a csajokat (a keddi két órányi bölcsi után Dorka tegnap délutánra újra orrfolyós lett, ehh, szia bölcsi), aztán ott majd elmondja a doktornő, van-e bármi teendő, csináljak-e mást és másként vagy bármi, ami előrébb visz minket. Reggel nyolckor ott voltam a két gyerekkel. Meg rajtunk kívül még 10 másik gyerek is, kettő a fertőzős előtérben. Így úgy döntöttem, hogy a "kis" bajunkkal inkább hazacibálom őket és felhívom a védőnőt, adjon tanácsot. Azt mondta, hogy menjünk tanácsadásra 10 után nyugodtan, mert szerinte nem lesz gond.

Biztonság kedvéért a vége felé, háromnegyed 12-kor vittem a lányokat, nem szerettem volna, ha bárki miattuk betegszik meg, bár Bori tuti nem fertőző. Aztán annyian voltak még akkor is, meg mikor bekerültünk, látszott, hogy a doktornő már nagyon nem az a "most kezdtem a műszakot, friss vagyok" hangulatban van, elhiszem, hogy sok. De nekem meg a két kölkem a legfontosabb, meg persze mindenki másnak is. Szóval megnézte Borit és közölte, hogy ennek a gyereknek szinte semmi baja (az lehet), nem mondott semmit az orrspray-re se, meg az egyebekre se, sőt, mikor közölte, hogy akkor milyen oltásokat ad most, megkérdeztem, hogy így is kaphatja-e, mire azt mondta, hogy simán, mert nem lázas, meg nem is igazán beteg. Persze, mondhatnám, hogy lelke rajta, meg majd számonkérem, ha mégse volt jó döntés, de pont nem az lesz akkor érdekes. A lényeg, hogy most muszáj hinnem neki és mivel valóban jópár (tíz)éve praktizál, bíznom kell abban, hogy felelősen döntött. Megkapta hát a kislány a Rota ismétlőjét, a pneumococcust és a dipertét is, első szurit észre se vette, másodikat már eléggé, de odakint már öltözéskor mosolygott. Nyilván hosszmérés nem volt (időhiány), ámde súlymérés igen, 6580g. 420g gyarapodás egy hónap alatt, épphogy megüti a szintet. Tény, hogy két napja kilenc körül elaludt, majd ébredt fél3 ill. fél4-kor és legközelebb fél 7-kor evett, de napközben eszik szépen majdhogynem háromóránként. Tény, hogy Ő Dorkával ellentétben kakil is rendszeresen, míg a nővére hetente tette csak és minden kortyot hasznosított vagy mittudoménmár. Asszem tán úgy van, hogy illendő a gyermeknek féléves korára megduplázni a születéskori súlyát és ha így van, akkor az még simán lehet, ha ez lesz a továbbiakban is a tendencia, mert havi négyszáz grammokkal még kicsit több is lenne, mint a dupla két hónap múlva. Amúgy olyan kis jó húsban van, nem győzöm puszilgatni a kis hurkáit, szerintem nagyon jól néz ki és most már hiszem, hogy épp annyit gyarapszik, amennyi számára szükséges. Jókedvű, kiegyensúlyozott, ügyesen szopó, nemrossz alvó kislány, bízom Benne meg a természetben.

Amúgy mondtam a doktornőnek, hogy adtam már a napokban 10-10 csepp Cebion cseppet is Borinak, ha már így betegecske, mert az (mármint a nagydózisú C vitamin) engem is helyre szokott rakni és azért a 10 csepp Cebion igencsak nem nagy dózis. Erre azt mondta, hogy az rengeteg... Meg hogy kezdjem el adni neki már a gyümölcsöket ennyi idősen. Mondtam, hogy még csak szopik, nem kapott eddig semmit, erre azt mondta, hogy akkor is, ilyenkor már lehet. Jó. Khmmm.......Ekkor jutott eszembe, hogy Dorka ilyentáji korában voltak kisebb gondjaim, hogy nem feltétlenül egyezett a doktornővel az elképzelésünk táplálkozási területen. Maradjunk annyiban, hogy akkor jobban a lelkemre vettem...

Szóval Bori orrát szívom továbbra is (ebbe a jó buliba Dorka is újra becsatlakozott kicsit ugye..), remélem, már nemsokáig, mert gyanítom, hamarosan be fog figyelni nálunk egy új porszívó is...

(Amúgy nem tudom, mi lett volna, ha bedobom azt az infót, hogy tegnap délután, mikor Dorka úgy kelt, hogy "Anya, megint bacilusok vannak az orromban", eldurrant az agyam, fogtam egy 500mg-os Cetebét, szétkaptam a kapszulát és a benne levő apró szemcséket betoltam Dorkába, amit ma reggel újra megismételtem... Nemtom, lehet-e összefüggés, de eddig kétszer szívtunk orrot az elmúlt 24 órában és mind éjjel, mind a mai délutáni alvás enyhe szuszogással zajlott, orrdugulás, orrfolyás, horkolás, fuldoklás nélkül..Hiszem, hogy Szent-Györgyi Albert a maga napi 8-9ezer mg C vitaminjával tudott valamit. Jómagam három nap alatt teljesen rendbe jöttem, miután napi kettőezer mg-ot szedtem be.Így. Ami nem kell, azt meg kipisiljük, nemde?)

4 és 31

Borcsi ma négy hónapja született. Annyira megy az idő, hogy csak kapkodom a fejem, és szinte átrohan rajtunk az élet... Arany kicsi baba, tényleg napról napra aranyosabb és kommunikatívabb. Most már egyre többször fordul elő, hogy nem arra megyek be a gyerekszobába, hogy nyöszörög vagy sír ébredéskor, hanem arra, hogy beszélget. Gügyög a baglyos párnájának, a zsiráfnak és a mackónak, akik a hálótársai. Gyönyörűen tartja a fejét, sokat, hosszan elvan már hason és olyan más már felemelni Őt, mert nem rogy össze az ember kezében, mint a liszteszsák, hanem tartja, megfeszíti magát. A kicsi Dorkához képest nagyon más, és habár még nem fordul se hasról hátra, se vissza, de nagyon sokat és egyre többet tekergeti magát, ügyesen elfordul az oldalára is, ha akar és emellett rengeteget jár a keze-lába. Ezt korábban csak más gyerekeknél láttam, hogy mennyit bírnak ficánkolni, nos, Bori is ilyen. Leginkább akkor teszi, ha izgatott és ha örül, ezek pedig szerencsére gyakran előfordulnak. RENGETEGET mosolyog, örülnék, ha elmondhatnám, hogy boldog kisbaba. Egyre kevesebbet sír, egyre többet elvan már ügyesen egyedül, miközben figyeli a zenélő forgóját (óóóriási kedvenc, szintén más, mint anno a nővérénél, aki sokat nem bagózott rá) vagy a járókában levő játékhidat. Nagyon sokat gagyog/beszélget, előszeretettel kezdeményez kommunikációt, nagyon barátságos kislány. Emellett folyton a kezeit rágcsálja és literszám dől belőle a nyál. Bízom benne, hogy csak az ínyében van némi mocorgás és nem a fogacskái készülnek már kifelé... 

Továbbra is zömmel 62-es ruhákat és 3-as pelust visel, melyet kétnaponta pakol tele, akkor napjában többször kevesebbet. Még mindig szívom az orrát, a sírás már nem jellemző, hanem leginkább rendesen bepipul, kiabál rám, elkapkodja az orrszívó zsinórját és a cserélhető fejet, mellyel nyilván nem könnyíti meg a dolgomat. Orrszívás végén aztán nagy mosollyal zárja az eseményeket, mintegy köszönetképpen, hogy végre békén hagyom. Ha tehetném, naphosszat nézegetném és játszanék Vele, mutogatnék neki mindenfélét, mint anno Dorkának/Dorkával tettem, de ez most lehetetlen. Ami szerencse, hogy az ének, a mesék és a mondókák olyanok, mint a villanyfény, azaz mindegy, hogy hány ember élvezi a gyümölcsét, így részesül szerencsére mindenféle ilyen típusú ingerben és információban, melyekben a nővérkéje is. Szeretetgombóc, nagyon-nagyon szeretjük, nagyon sok örömet ad a kis lényével, létével... Szép lassan, szinte észrevétlenül kialakult a napirendje is. Reggel nyolc-kilenc körül ébred, nézelődik a kiságyban, míg Dorkát elrendezem, aztán öltözés és reggeli. Ezután még kis ez-az után öltöztetem a csajokat és irány a séta (nyilván ez bölcsikor korábban ment) és jó másfél-két órát kint vagyunk, ez Dorka ébredésétől függ. Ezalatt Borcsi bólint egy keveset a kocsiban. Délben haza, fél egy körül esznek mindketten egyszerre, aztán Dorka megy az ágyba, Bori pedig az ölemben szundikál el többnyire. Ilyenkor alszik egy nagyon, négy előtt nem nagyon szokott kelni. Ezután uzsonna, majd hosszas nézelődés/játék/szabadfoglalkozás kb. 6-fél7-ig, akkorra elfárad és még leteszem egyet, mikoris 20 percet bólogat még fürdés előtt. Fél nyolc körül fürdik, majd vacsora és fél 9 körül teszem le aludni. Éjjel ébred egy körül és fél5-5 felé, ilyenkor minden esetben megszoptatom. Szerencsére még van mivel, bár épp ma délután kezdtem újra inni a Laktoherbet, mert mindkét mellem kiszippantása után sem tűnt a kisasszony maradéktalanul elégedettnek, holott eddig étkezésenként csak az egyik mellből szokott enni. Sebaj, csak legyen utánpótlás, holnap délutánra-estére remélem felveszi már a szervezetem az új fordulatszámot. Súlya egyenlőre amúgy ismeretlen, de tartok tőle, hogy nem hízott túl sokat most sem. A figurája amúgy nagyon kis cuki, hurkajuli továbbra is, ahogy a védőnő szokta mondani: olyan igazi, reklámba vagy plakátokra való kisbaba.

Dorka tegnap lett 31 hónapos és épp egy nappal korábban vettem észre tök véletlenül, hogy épp áttört a jobb felső nagyőrlőjének az egyik sarka, így kezd bújni a 17. fogacskája is. Még mindig pelusos, annyit változott a helyzet, hogy most már le is tagadja, ha kakil a pelusába.. pedig tényleg nem terrorizálom semmivel, most már szóba se hozom neki ezt a wc témát, majd lesz valami alapon, de ez most tényleg új és nem értem, miért csinálja. Óriási színésznő, vannak ripacskodós dolgai is, legújabb pl. hogy úgy megy este aludni, hogy előtte útban az ágy felé a száját a kezével óvatosan megütögeti, ásítást imitálva. Nagyon nagy forma, az biztos és bár vannak meredek húzásai és a hisztik sem állnak tőle távol továbbra sem, azért javult a kapcsolatunk, ha lehet ilyet mondani. Sokat számított nekem a múlkori mélypontom, nagyon sokat gondolkodtam és búsultam magunk miatt, hogy most már másként tudjak mindent látni és igyekszem értékelni minden együtt töltött időt. Nagyon anyás lett amúgy újra az utóbbi időkben, újra nekem kellett még fürdetni is, áttörtést a tegnapi nap hozott és szerencsére ma is megengedte, hogy az apja legyen vele a fürdőszobában, majd fürdesse meg. Amúgy egy roppant intelligens kis terrorista. Sokat nem változott az előző hónaphoz képest, csak lett frufruja, így kevesebb most a frizurázás. Szeretjük nagyon. Én pl. most azért főleg, mert azt mondta tegnap, hogy engem szeret a legjobban a világon. Ez meg azért tök jó. Pedig én óbégattam vele a legtöbbet. Pedig nem is mindig érdemli meg, tudom én...:(

Ezek meg a csajocskák együtt, Dorka épp énekel Borinak:

Levél a Télapónak

Még múlt pénteki történet. Már korábban megbeszéltük, hogy írni kell a Télapónak levelet a kívánságokról annak érdekében, hogy megajándékozzon minket, de főként a gyerekeket. Így esett, hogy napközben Apa bement a munkahelyéhez legközelebb eső postára és képeslapokkal meg bélyeggel tért haza. Délután leültek Dorkával, hogy levelet fogalmazzanak az Öregnek. A körítést Apa írta saját kútfőből, de amikor a kívánságlistát kellett összeállítani, kérdezte Dorkát, hogy akkor mi is kerüljön a strigulák mögé. Így lett, hogy kért egy rózsaszín csillagot egy igazi hatalmas csomagban, autót, pillangós ruhát, társasjátékot, Minnie-s kirakót, Bogyó és Babóca mesekönyvet és egy Minnie-s ruhát. Mikor megkérdeztem, hogy ez-e minden, akkor azt mondta, hogy neem, a KisBorinak is kérjünk és hogy azt így lehet-e. Olyan boldog voltam ettől... Borinak gyakorlatilag mindenből ugyanazt kérte, mint magának, csak kicsiben... Apa befejezte a levelet, Dorka pedig aláírta, aztán szépen feldíszítette a lapot is és a borítékot is matricákkal. Minnie és pillangó is került a lapra, mintegy etalonként a Télapó számára. Címzést és bélyeget is kapott a levél, majd Dorka és Apa elindultak a postára.

Aztán hamar hazajöttek és látom ám, hogy Dorka kezében még mindig ott a boríték. Félig sírva közölte, hogy az nem lesz jó, ha odaadja a postásnéninek a levelet, mert akkor Ő ezt a szép lapot és a borítékot nem fogja többet látni. Magyaráztuk neki, hogy nem baj az, meg anya lefotózta és visszanézheti bármikor, illetve ha nem adja fel a levelet, akkor a Télapó nem fogja tudni, hogy mit szeretne kapni, de hajthatatlan volt, nem akart postára menni. Aztán kitaláltam, hogy éjszakára hagyja szerintem jól látható helyen a levelét, mert tán mégis van esély arra, hogy megoldódjék a keleti kérdés. Vannak ugyanis a Télapónak segítői, a Kismanók, akik éjszaka járnak mindenhová és figyelik a gyerekek viselkedését, bízzunk benne, hátha beleolvasnak a levélbe és elmondják majd a Télapónak, mik Dorka kívánságai és tán az is lehet, hogy megmaradhat a levele is. Hűű, hát ez nagyon izgalmasan hangzott. 

Miután Dorka elaludt, leültem, gyorsan írtam egy levelet a Télapó nevében, majd másnap reggel Ricsi levitte a postaládába mindkét borítékot, amikor leugrott fodrászhoz. Mire hazaért, Dorka már kereste a saját levelét, de mikor mondtam, hogy lehet, hogy a Kismanók ügyeskedtek valamit éjszaka, nem esett kétségbe. Aztán megjött Apa és újságolta, hogy látott valamit a postaládában, de nem volt kulcsa, így megkérte Dorkát, menjen le Ő is segíteni kinyitni a ládát. Micsoda boldogan és izgatottan hozta a Nagylány a leveleket!! Apa hamar fel is olvasta Neki a Télapó válaszlevelét. Ebben az áll, hogy a Kismanók elvitték és megmutatták neki a csodaszép lapját, amiről kijegyzetelte a kívánságokat, a lapot pedig most visszaküldi megőrzésre, mert tényleg kár lenne érte, ha elveszne. Biztosította, hogy mindent elkövet, hogy minél több ajándékot be tudjon szerezni és külön megköszönte, hogy Dorka még a testvérének is kért meglepetéseket. 

Nagyon cuki kis kaland lett belőle, aztán meglátjuk, mi mindent fog a Télapó teljesíteni a listáról... :)

Dorka lapja

A megcímzett és szintén matricázott boríték

A "Télapó" válaszlevele (külön figyelmet érdemel a hiperszuper karácsonyfám, he)

Pesti kirándulás

Nem vagyok telhetetlen, de lehetett volna jobb is. Pl. úgy, ha lett volna agyam ahhoz, hogy óráról órára mindent megtervezzek előre (amit aztán persze a gyerekek hogyléte és alvása-evése jól átírt volna), így viszont csak ad hoc jellegű dolgok lettek. Húgom lakásában voltunk, mivel ők nem töltötték otthon a hétvégét, és felajánlotta, hogy kapcsolódjunk ki egy kicsit. A kosztra, kvártélyra panaszunk nem lehetett és nagyon jó volt, hogy ott volt vasárnap estig az anyukám is. 

Már az indulás se sikerült jól: pénteken éjjel 11-kor hallottam, hogy Dorka rosszul veszi a levegőt... Láza nem volt, tán csak max. egy minimális hőemelkedése, de az orra elkezdett dugulni, így hát nagyon gyorsan rájöttem, csak sikerült összeszedni valami finomságot a bölcsiben. Ennek ellenére indultunk szombat délelőtt, odaérve aztán kis játék, ebéd és szundikálás a lányoknak, délután pedig elmentünk a Köki Terminálba, anyu ment Dorkával a játszóházba, mi pedig Borival és Ricsivel csatangoltunk. Jól telt, Bori többször bebólintott, meglepően jól viselte a babakocsizást, Dorka pedig remekül mulatott a mamával. Az éjszaka a szokásosan telt, legalábbis ahhoz képest, amikor Dorka beteg szokott lenni: kapkodta a levegőt, horkolt, szörcsögött, alig aludt (nyilván így én még annyit sem) és az ágy minden létező szegletében megfordult, egy darabig még rajtam is aludt. Vasárnap délelőtt futóbringázott a mamával a Nagylány, aztán ebéd és nagy alvás után kettecskén elmentünk "metrózni meg villamozni", nagyon tetszett neki. Azért nagyon látszott, hogy nem száz százalékos egészségileg, mert örült-örült, de olyan kis lájtoska volt. Gondoltam, hogy felvidítom kicsit egy kis csajos beüléssel és bementünk a Corvin negyedben levő Cserpes tejivóba egy habos kakaóra, ám Dorkának sem a tejszínhab, sem a kakaó nem ízlett, még meg is borzongott... Bár tejszínhabot evett már és akkor nem volt vele baja, a kakaót most kóstolta először, de finoman elutasította, hogy "ez nem finom, Anya, nem baj?" Megittam én, de meglepődtem mindenesetre, mert azt hittem, hogy ez az, amit alapjában minden gyerek szeret.

Kis beteg, megint nem bírt idenézni, de egyszerse

Vasárnap este a Mama hazautazott, így négyesben maradtunk. Hétfő délelőtt aztán elmentünk újra, akkor már csapatosan villamossal és metrókkal a Gellért térre, onnan átsétáltunk a pesti oldalra a Szabadság hídon és bementünk a Fővám téri piacra, majd vissza. Sok időnk nem volt semmire, mert egy szopizó gyerekkel nagy utakat (pláne szabadtérit) nehéz ilyen zordabb időben tervezni, de azért láttunk egy keveset. Bori a mellkasomon szinte végigaludta a kint töltött két órát, nagyon jól viselkedett, csak szinte végszóra ébredt, akkor viszont már eléggé kellett igyekeznünk, mert igencsak nem volt boldog...

A fél családom a hídon

Csajok a metróhuzatban (miért nem tud rólunk egy normális kép készülni??!!)

Már a hazaút igen nyűgösre sikerült, a metróhoz menet voltak már krokodilkönnyek (fáradtság, betegség), aztán összepakoltunk és az autóút is csodás volt. Dorka bólogatott, de nyilván egy hullafáradt és nem egészséges gyereknek édeskevés egy másfél óra cseppet sem pihentető alvás a kocsiban, ezen kívül Bori pedig indulás után fél órával éktelen sírásba kezdett és újra csak az ölemben kötött ki. Győr előtt két kilométerrel hagyta abba a sírást, felemelő volt. Itthon is ment a nyűgöskedés mindkét gyerek részéről, úgyhogy remek volt a hangulat és én is azt éreztem, hogy óriások ültek a vállaimra, illetve kapar a torkom. Aztán kiderült Borcsi nyűgjének az oka is, illetve legalábbis biztos, hogy halmozottan hátrányos helyzetű lett ez a kicsi Drága... Először is este zöldet kakilt (nem jól sikerült emésztés), de ezután is nehéz volt elaltatni, olyan fáradt volt. Jóval tíz után feküdtem le a lánykák mellé és annyira kapart a torkom, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy ne köhögjem fel őket. Csak forgolódtam, de aludni nem tudtam, fél egykor még láttam az órát... Aztán hajnali egykor hallom, hogy Borcsi furcsán köhécsel, mint akinek valami nyákos izé a torkára ment. Hajnali háromig bírtam, addig többször visszaadtam a cumiját is (földről felkelni, cumi be, vissza le a szivacsra, jó sport, de ennél nagyobb volt a bajom), amit alig bírt már szívni szegénykém, addigra annyira tortyogott már a kis nózija. Háromkor nem bírtam tovább, kivettem az ágyból, és megpróbáltam kiszívni az orrát. Édes Kincsem, annyira nem tudta, hogy most mi a bánat történik,.. és mennyire nem tetszett neki... Valamennyit sikerült szívni, és utána félig döntött pozícióban tartottam a karomban, mert hallatszott, hogy így szépen tudja venni a levegőt. Így üldögéltem vele hajnali fél hatig. Addigra már veszélyesen fáradt voltam, így letettem és szerencsére aludt tovább. Ekkor nagyon gondolkodtam, van-e értelme lefeküdnöm, de muszáj volt. Háromnegyed hétkor persze Dorka nem volt túl kegyes hozzám és nyomatékosan megkért, menjek ki Vele és készítsek neki tejecskét...

Szóval van két beteg gyerek, egy torokkaparó és hullagyenge anya és (telefonos információ szerint) torokkaparós apa. Nohát akkor így, ennyit a bölcsiről egyenlőre. Mi még csak-csak, de Bori... Istenem, milyen kétségbeesetten és segélykérően néz rám, mikor szívom az orrát, a szívem szakad meg érte és úgy érzem, valahol én okoztam ezt neki, hogy a nővérét elvittem a bölcsibe. Nagyon elgondolkodom, ér-e ennyit ez az egész. És igen, ha majd Dorka ovis lesz, akkor is lesz ilyen, de akkor már Bori nem egy ilyen kicsi, magatehetetlen kis Jószág lesz.. Vagy mittudomén.. Elkeseredtem, de most egyenlőre ezt kell megoldani. Láza nincs, remélem nem is lesz, Apa remélem hoz a munkából hazafelé jövet cseppentőkét, amivel tudok egy kis anyatejet juttatni a nózijába, meg azért bébi Nasivint is, igyekszem gyakran mellre tenni, hogy sokat pisiljen és ürüljön mielőbb a kis szervezetéből minden kórokozó. Arany Kisbaba, annyira sajnálom...

Kisbölcsi - negyedik nap

Reggel újra lelkes készülődés, (nagyképűen csak) rutinos indulás a két gyerekkel. Odaérve, leparkolva kiszálltunk és mikor már haladtunk a bölcsi felé, akkor Dorkával a köv. párbeszédet folytattuk le:

- Anya, nekem most az a gondolatom, hogy szerintem ne menjetek most a boltba, hanem gyertek be velem a bölcsibe a Borival!

- Kicsim, ez nagyon jó gondolat, de tudod, hogy Bori nem jöhet be, én vigyázok Rá. Amíg pedig Te bent játszol a gyerekekkel, én újra elmegyek a boltba és hozok Neked olyan fincsi málnás táskát meg kakaós-kókuszos kiflit, amilyet tegnap. Na?

- Oké Anya, ez jó ötlet!

Igy cserélt le a lánykám kettő másodperc alatt egy kiflire. Beérve gyorsan átöltözött, majd megölelt, kaptam egy nagy puszit is, aztán mondta, hogy Szia Anyaaa!!. Azért utána szóltam még, hogy "ugye tudod, mit nem szabad elfelejtened?" Erre azt válaszolta: " Anya mindig jön értem!"

Így is lett, két óra múlva mentem érte, Anikó néni szerint minden rendben volt megint, egyszer szólított újra mindhármunkat, de mikor meghallotta, hogy boltba mentünk, vette az adást és ennyi. Kedden megyünk újra. Jó kedvű, szeretett bent lenni megint és újra biztosította nagy hanggal a csoporttársait, hogy újra találkoznak, immáron kedden. Ez. Örülök nagyon, hogy ilyen jól érzi magát és olyan aranyos mostanában, hogy csuda. Nincsenek illúzióim, hogy örökre így marad, de olyan jó ilyen napokat megélni Vele...

Kisbölcsi - harmadik nap, a mélyvizes

Ki kellett azt is tapasztalni, hogy hogyan és mikor kell kilépni a lakásból ahhoz két gyerekkel, hogy odaérjünk időben, mert ugye mostantól már Bori is utitársunk a jóban, amúgy hordozóstól, babakocsistól, őt is vastagba kell öltöztetni, mindent és mindenkit autóba kötni, szóval aranyos feladat ez, de szépen belejövünk majd.

Minden jól ment, időben érkeztünk, Dorka büszkén feszített a ruhácskájában és harisnyájában, mikor levetkőztettem. Kijött Anikó, Dorottya pedig már szaladt is be a csoportba. Szó szerint arra sem volt lehetőségem, hogy bármit mondjak neki. Anikó még utánaszólt, hogy mindjárt jön Ő is, csak vált velem pár szót. Nagyon bántott, hogy nem tudtam neki elmagyarázni, mi történik most, hogy én most elmegyek Borival, de visszajövök érte, bár már itthon mondtam neki sokszor a napokban, hogy azt soha ne felejtse el, ha bánkódna és egyedül érezné magát valahol, hogy mondogassa szépen magában: ANYA MINDIG JÖN ÉRTEM. Ám közben meg teljesen egyetértettünk Anikó nénivel abban, hogy nem kéne most utánafutnom és magyarázkodnom, megzavarni a kis lelkesedését. A biztonság kedvéért leírtam a telefonszámomat egy papírra és kértem, hogy ha nagyon-nagyon sírna egy idő után, akkor szóljanak és jövök érte. Kiballagtam Borival, aztán Zizi is csörgött, hogy beadta Ádámot a másik csoportba, így együtt sétáltunk innentől. Voltunk boltban, keringtünk a lakótelepen, aztán én visszamentem egy idő után már az autóhoz, mert Bori méltatlankodott. Amúgy is rühelli a babakocsit, nemhogy a hordozót és valóban, indulás előtt sem zabálta halálra magát, így megszoptattam a hátsó ülésen. Nyilván ennek nem ez lesz a rendszeres módja, most így jött ki, bár aztán engem igazán nem érdekel. Kukucskáltunk is később, akkor már mindkettőnk gyerekei az udvaron voltak és örömmel láttuk, hogy szemlátomást remekül érzik magukat a kis társaik körében. Dorka is jókat futkosott, egyszer csúszdázni is láttam, meg valami mászó alkalmatosságra is ment felfelé, segítségért nyújtva kis kezét Anikónak. 11 előtt pár perccel visszamentem a csoporthoz, Dorka nagy lelkesen integetett az udvarról. Anikó néni elmondta, hogy az égegyadta világon semmi gond nem volt, egyszer elkiabálta magát, hogy "Anya, Apa, Bori, merre vagytooook?", mire Anikó elmondta, hogy Borival elmentem a boltba, de majd jövök, tudja jól, erre a lányom annyit mondott, hogy "oké, rendben" és ennyi. Ügyesen evett gyümölcsöt, ivott is teát és minden rendben volt Vele. Nagyon-nagyon boldog voltam. Aztán mikor eljöttünk, odament még a kerítéshez, a túloldalon pedig ott álltak a kis csoporttársai egymás mellett és bámulták a frissen szabadult lányomat, aki elkezdte őket hangosan megszámolni, majd bekiáltott: "Sziasztok sráááácok, hamarosan újra találkozunk, holnap megint jövöööööööök!!" A beszélni tudók pedig kiabálták vissza, hogy "Szia Dorka!!" Anikó néni is nagyon-nagyon nevetett odabent az udvaron, hogy a lányom micsoda mókamester. 

Az autóban gyakorlatilag hiába kérdeztem, hogy mit csinált, csak annyit mondott, hogy játszott, de semmi konkrét. Nincs is ezzel baj, nem is várok tök részletes beszámolót egy ekkora gyerektől, a lényeg, hogy nagyon jól érezte magát és már alig várja, hogy holnap újra mehessen! Olyan büszke vagyok Rá!! :)

Bölcsi előtt (folyton csak a huncutkodás, ide nem nézett volna)

Kisbölcsi - második nap

A reggel kicsit cifrán indult, közel sem a gyerekek miatt, jól fel is toltam az agyamat, meg fogadalmat is tettem, de ezt inkább nem írom le ide, mert nem Dorkáról szól. A lényeg, hogy nagyon örült ismét, hogy mehetünk a bölcsibe, készült és időben odaértünk. 

Most már jó volt, hogy tudtuk, hova megyünk (megnéztem most: Picimackó csoportos) , azonnal vetkőzni kezdett, mondta, hogy felveszi a "szandibandit", aztán menjünk gyorsan a csoportba. Míg én is kezdtem levetni a csukámat, kijött Anikó néni és kezdte mondani, hogy akkor ma így meg úgy, erre Dorka elkezdett nyafogni meg feszengeni az öltöztető asztalon, mondom, gyerek, kicsit finomabban, mert leesel, meg nincs semmi baj. Gondoltam, Anikó néni zavarja. Aztán Anikó megkérdezte: No, Dorka, ennyire szeretnél már menni a csoportba? Erre az én lányom nagy bőszen igenelt. Letettem és már rohant be. Gyakorlatilag nem érdekelte a rizsa. El akartam még mondani neki, hogy azonnal megyek utána, meg lehet, hogy később kicsit elmegyek a boltba, de nem volt lehetőségem. Anikó néni azt mondta, ha már így berongyolt a gyerek, várjuk meg, amíg esetleg jelzi a hiányomat, addig maradjak kint. Én meg csak vártam, vagyis nemvártam, de kint voltam. Kint ültem az "átadó"-ban háromnegyed órát, a gyermekem meg szépen eljátszott odabent. Mint később kiderült, kislibákat ragasztottak falevelekre, pötyivel játszott és megivott (megint csak ő egyedül) egy egész pohár gyümölcslevet tízóraira. Aztán jött ki a többiekkel és kicsit meg is lepődött, hogy ott talál... :D A legnagyobb hanggal közölte, hogy képzeljem, ivott teát (szerinte az volt), meg játszott odabent, most meg megy ki az udvarra. Oké - mondom -, akkor öltözzünk. Gyorsan ráadtam a farmerét és Anikó úgy szólt rá, hogy várjon egy kicsit, mert Bogikát még öltözteti. Én nem szóltam semmire direkt, mert úgy gondoltam, sokkal jobb, ha egy hazai pályás felnőtt terelgeti a gyereket és szokja meg, hogy Anikó szava ott szent, jobban, mint az enyém. Szépen megállt az ajtóban, majd mikor engedélyt kapott, már ment is ki. Előtte mondtam neki, hogy én is követem hamarosan, csak elmegyek kifizetni az ittlétét a vezetőnéninek. Odakiabált a válla fölött, hogy Okééééanyaaa!!!, aztán már ott se volt. Vettem bérletet, tízalkalmasat... Mikor kiértem az udvarra, nagy vihácolások közt találtam és fel-alá rongyolt kismotorral, három gyerek meg utána. Nagyon jó volt látni, hogy ilyen jól érzi magát :) 

A játék végéig mi nem maradhattunk, mert az jóval több lett volna, mint egy óra, de ízelítőt kapott az udvari életből is legalább. Persze, mikor mondtam, hogy most már indulnunk kellene, csak kiabálta, hogy neeeeem, neeeem, meg hogy "kövesd a motoromat Anya!!"(?? :) ). Hiába kértem szépen, nem akart jönni. Aztán megkértem Anikó nénit, hogy intézkedjen. Ő odament Dorkához, elmondta neki, hogy most mit kell csinálnia és mi lesz a későbbiekben, és ahogy sejtettem, Dorka szépen leszállt a mociról és szófogadó kislányként odajött hozzám, majd elindult kifelé a kapu irányába, aztán visszafordult, integetett és hangosan kiabálta a többieknek: "Sziasztooook, hamarosan újra találkozuuuuunk, csütörtökön jövöööök!" Majd odafordult hozzám és azt mondta: "Megbeszéltük Anikó nénivel, amit kellett." Nadejó, mondom, akkor minden kerek. :) 

Olyan büszke voltam rá és úgy örülök, hogy jól érezte magát!! Csütörtökön már Bori is jön velünk és akkor tényleg csak "beadjuk" Dorkát, akkor már másfél órára. Gyümölcsöt is kell vinni, akkor lesz az ún. gyümölcsnap, ilyenkor a gyerekek által hozott gyümölcsöket közösen (nyilván nem a gyerekek) meghámozzák/szétbontják, együtt falatozik mindenki mindenből és közben Anikó nénivel beszélgetnek az ottlevő finomságokról. Nagyon jó dolog ez szerintem :) De örülnék, ha minden így maradna...

Bölcsis beszoktatásos meg a mejtájos

Első nap a gyerekmegőrzős bölcsiben, reggel 9-10. Hűű, de várta már Dorka, nagy izgatottan készült reggel, Apa jött haza Borira vigyázni. Mivel messze van, autóba ültünk és mentünk nagylányosan. A bölcsi előtt akartam képet lőni, hogy nahát, bölcsibe megy a nagyobbik lányom, ezt bírtam csak:

"Menjünk máááár be Anyaaaaaa!!"

Szekrényt egyenlőre nem kaptunk, mert nem jutott eddig, de jelet választhatott. Anikó néni és Edina néni (a csoport gondozónői) mondták, hogy szabad még a halacska és a falevél. Kérdezték, mit szeretne Dorka. Erre Ő: "Micimackót és Malackát". Na, miután ezt megbeszéltük, a halacskát választotta :)

Játszott sokmindennel, a gyerekekkel kevésbé, mondjuk olyanok voltak azok a gyerekek, mint a kicsi felnőttek, igencsak látszott rajtuk, hogy hétfő reggel van, mert tovább lehetett volna őket rúgni, mint küldeni, ahogy mondani szokás... Tény, hogy kettő fincsin hurutosan köhögött is, nem kicsit, szóval nagyon boldog voltam, de hát így van ez, ha az ember kommunába viszi a kölkét. Míg Dorka játszott, addig Anikó nénivel beszéltük át a teendőket (kis füzetbe adatok, jellemzés), váltóruha, pelus, stb., szokások, jövőbeni programok a bölcsiben, gyümölcsnap, ilyesmi. Dorka közben többször odajött hozzám ujjat szopni és könyöközni (saját ujját és az én könyökömet). Mielőtt eljöttünk, volt még tízórai és Dorka is kapott belőle, nagyon örültem, hogy együtt megterítettek, szépen leültek az asztalhoz és mindenki vehetett egy nagy gerezd almát a tányérról. Bóbickának nem kellett kétszer mondani, nagy almás. Mikor megette, a többiek még az evés felénél sem jártak, így Anikó néni megkérdezte, kér-e még és persze, hogy kért. Annak is úgy vert a valagára, hogy a többiek még az előzőt se nyámmogták el. Aztán kaptak teát, ügyesen ivott pohárból (sose ivott még teát, ízlett neki). Még almaevés közben kétszer is meg kellett kérni, hogy üljön vissza az asztalhoz, mert nem mászkálunk el, míg mindenki be nem fejezte. Ez nagyon tetszett, örülök, ha ezt így szépen megtanulja, hogy türelmesnek kell lenni és hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. Fizettünk és ügyesen el tudtam most hozni haza, mert mondtam, hogy holnap is jövünk. Megemlítettem neki, hogy lehet, hogy holnap kicsit kimegyek a boltba, míg Ő játszik és hozok majd neki kiflit, de nem örült, azt mondta, inkább ne menjek sehova, maradjak majd megint vele. Gyorsan eltereltem a témát, mert nem akartam, hogy ezen rugózzon, aztán meg már holnap úgy menjünk, hogy be se akar menni, nehogy elmenjek. Kicsit félek, hogy nem lesz sétagalopp, de majd meglátjuk. A lényeg, hogy "Anya, szerintem Anikó néni szeret engem és téged is szeret, úgy gondolom!". Ezt mondta. Szóval holnap újra megyünk.

Bori addig elvolt itthon Apával, majd csak a hét második felében viszem már Őt is. Amikor megjöttünk, kicsit nyűgösködött, aztán evett és persze jött volna az ölbenlét, mondom jó, akkor kendőzzünk, de aztán eszembe jutott, hogy hiszen van nekünk egy Gremesénk is, belepróbálom a háromésfélhóst, mert eddig nem akartam. És valóban, minden viszonyítás kérdése, mert most láttam meg, hogy valójában milyen marha egyszerű felkötni egy mei tai-t... Aztán kis leskelődés után hatos perc alatt szundikált Bori. Ez is bejött. Lehet, hogy úgy döntök, ebben nyomom most majd kicsit az utcán, mert tény, hogy a karikásra nem egyszerű kabátot felvenni, ez most ahhoz képest olyan könnyű volt, mint az álom, pedig nagyon szeretem a karikást is, meg az azért ergonomiában jobban ott van, terpeszileg meg pláne, de azzal nyugtatom magam, hogy ez azért közel nem olyan szarvashiba, mintha kenguruban hurcolnám pl. a gyereket kifelé fordítva. Szóval hosszú sétákra a takaróval is jobb lesz ez most szerintem, meg főként majd meglátjuk, hogy Őborisága mit szól hozzá, bár ahogy néztem, nem lesz ellenvetése, különös tekintettel arra, hogy ebből is lehet remekül kémlelődni, nem mint a számára gyűlöletes babakocsiból. Nagyon nem szereti, ha már nem alszik. Hát így. Nagylány már.

Hellósztok, anyám megint kitalált Nekem valami frankót :)

"Hééééhéééé, muticsak!! Én is hadd nézzem!!" (itt már fent van az alvócsukja is)

Sok

Valahogy ma délelőttre fogyott el minden erőm. Nyilván ez a hirtelen jött meleg is rátesz, amit alapon jó lenne, mert kellemes meg minden, csak fáj a fejem is az állandó talpalás és a rengeteg alvás mellé. Nem panaszkodásnak szánom, mert én vállaltam két gyereket, én vállaltam, hogy Győrben éljek. Tényleg elért engem is a gyesbetegség mostanra. Írom a Boldogblogot négy másik sorstárs-kartársnővel együtt, eddig tán segített is, de most valahogy nem tudom, tudok-e ma írni egyetlen jó dolgot is. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elgondolkodjam azon, hogy mi a jó. Persze, kéne, meg mindig hálásnak kéne lenni sokmindenért és vagyok is az esetek többségében, de olyan mértékű fáradtság van rajtam, hogy nem hiszem, hogy ki tudom bármilyen módon is fejezni. Most úgy vagyok, hogy azért nem lépek ki az ajtón egyedül és csukom be magam mögött, mert ennél több bennem még mindig a felelősségtudat és nem lenne szívem magára hagyni a két kislányt egyedül a lakásban. És hogy megfordult-e a fejemben? Meg. Vagy ha még mindig itt vagyok, akkor nem is vagyok annyira fáradt?

Elegem van, hogy be vagyok zárva a városba, Ricsi szinte soha nem tud eljönni szabadságra, mert mindig van valami, ami miatt épp nem lehet és igen, jó dolog, ha sok munkája van egy kisvállalkozásnak épp, de az elmúlt két és fél évben, amióta itthon vagyok, 2 azaz kettő hetet jött el szabadságra (egy-egy hét bontásban), amit ő választott és nem küldték őket (de neki sokszor akkor is be kellett menni hébe-hóba), illetve egyik gyereke születésekor sem sikerült két hetet itthon lenni, de akár csak egyet is, amit csak és csak velünk tölthetett volna. Valóban egy-egy órára el tud jönni, ha szükséges (lásd bölcsis megbeszélés vagy komolyabb dokis dolgok), nem mondhatom, hogy nem. Ha azt mondom, hogy lecuccolok MOST egy hétre Kanizsára vagy akárhova, akkor az nem jó, mert majd ő elvisz minket, mert ne menjek a két gyerekkel egyedül, mert mi lesz az úton, ha bármi... Igaza van, tudom, de ezáltal kiszolgálatott leszek újra, pedig van jogsim, tán még vezetni is tudok kicsit a minimum egymillió km-el a hátam mögött és mégsem mehetek. Türelmetlen vagyok? Lehet. Sok lett, hogy minden nap csak úgy elmegy, hogy én megszüntem létezni. Reggel (jó esetben) héttől már két gyerekért talpalok folyamatosan egész nap, egészen este fél 10-ig. Aztán éjjel általában kétszer etetés, valamint Dorka 11 körül már megjelenik mellettem a szivacson és nyolcvan centin osztozom egy örökmozgó gyerekkel, roppant pihentető. Nappal általában kétszer megyünk sétálni, ha már nincs udvar meg kert, kaja, bevásárlás, mosás (nyilván nem kézzel, úgyhogy ne panaszkodjak), néhanapján takarítás és vasalás, napjában minimum háromszor komplett rendrakás, de még így is az van, hogy itthon mindig kupi van. Dorka csomót hisztizik, akaratoskodik, Bori leginkább nézelődne folyton, úgyhogy csomót nyüsszög, ha vízszintbe kerül esetleg kiságyba/járókába, úgyhogy folyton ölben, kézben lenne. Ezek mellett már nincs erőm viccesnek, tip-top-nak és szexinek sem lenni, sajnos. Ez megy szinte minden év minden hónapjának minden egyes napján. Nincs szabadság, nincs vasárnap, nincs pihenőnap, de nekem még pihenőórák is csak igen elvétve. Jó, hogy lehet viccet csinálni abból, mekkora élmény egy Dm-es bevásárlás, de egyedül nekem már az se megy, mert valamelyik gyerek velem van. Jövő héten végre elmegyÜNK fodrászhoz, azt is Dorkával, mert nagyon ráfér a frufrujára, így nyilvánvaló, hogy viszem őt is és még abban a másfél órában sem leszek egyedül. Valóban, nem is tudom, mi lenne, ha Ricsi nem lenne, mert akkor már még jobban begolyóztam volna nyilván, mert amikor hazajön, azért elvagyunk, de akkor is én is kellek. Nincs olyan segítségem, aki azt mondaná, hogy felügyel, neagyisten elviszi mindkét gyereket valahová, hogy CSAK ÚGY nézhessek ki a fejemből egy kicsit. Nem minden nap, néha. Hogy kicsit feltöltsem a lemerült akksijaimat. Biztosan határozottabbnak kéne lennem és mondanom, hogy most márpedig elmegyek ide vagy oda, itt a két gyerek, aztán mindenki oldja meg, ahogy akarja, de nem ez a típus vagyok sajnos, pedig lehet, hogy könnyebb lenne. Egy pedikűr, egy jó hátmasszázs, nem is tudom... Igazából sokat adnék két-három óra TELJES CSENDért, amiben SOHA nincs részem mostanság. Szeretnék felnőtt emberekkel értelmes dolgokról beszélgetni, de sokszor kapom azon magam, hogy a kétésfél éves gyerekemmel lelkizek. Nem tudok egy normális telefonbeszélgetés lebonyolítani az anyámmal, kivéve, ha mindenki alszik, amúgy Dorka pl. nem bírja, ha telefonálok, mert akkor sem vele foglalkozom. Ja, a boldog anyának van a boldog gyereke? Igen. Szegény kis Bori meg szegény kis Dorka... Mikor Dorottya született, akkor az elején még "csak" majdnemhogy depressziós voltam, most viszont már kicsit ideggyenge is. Folyton ugrok mindenért, a legkisebb piszlicsáré szaron is elborul az agyam és kiabálok, ráadásképpen pedig a kezem is egyre hamarabb eljár Dorka felé. Ő pedig nagyon szereti feszegetni a határokat. Mára ott tartunk, hogy elfogytam. Borit sikerült letennem aludni, Dorka viszont most is itt mászkál a szobában (délután kettőkor) és nem ment lefeküdni, de már nem is érdekel. Mondtam neki, hogy nem mehet bölcsibe így és nem találkozhat az unokatesójával se a hétvégén, de vállat rántott és azt mondta, nem baj. Hát így. Épp csak szembe nem röhögött. A kétésféléves. Annyira fásult és béna vagyok, hogy arra se veszem a fáradtságot, hogy szájon üssem. A migrénem gyógyszer ellenére szakadatlan és már kétszer sírtam is. Sajnálom a gyerekeimet, sajnálom magamat, meg hogy hagyom így eluralkodni magamon ezt az egészet, de úgy érzem, nincs segítségem. Tudom, másnak meg más a baja, még ennyi rokona sincs abban a városban, ahol lakik, bár nem mintha én bárkivel is ki lennék itt segítve nagyban, bár az is tény, hogy nem hiszem, hogy bárkit is érdekel az ittlevők közül a lelkiállapotom (tán Ricsi azért kivétel). Akit tudom, hogy érdekel, az kétszázhúsz kilométerre lakik és csak jószóval tud segíteni, de hát ugye az nem túl sok. 

Nem is tudom, minek írtam ezt, mert tényleg nem akarok panaszkodni és értelme sincs, még csak azt sem tudom elmondani, hogy könnyebb lenne ezáltal. Meg az is igaz, hogy az én problémám hol van másokéhoz képest, csak akkor is. Nagyon elkészültem az erőmmel mostanra és azt érzem, hogy addig tényleg nem lesz változás, míg valami baj nem történik. Persze, nem készülök semmi csúnyaságra, de néha már azt érzem, nem tudok úgy uralkodni magamon, ahogy kellene és ijesztő vagyok magam számára is. Nem voltam még úgy, hogy munka mellett neveltem gyereket, de egy biztos. Aki dolgozni is eljár, az már kicsit visszaáll a felnőtt társadalomba, tud kommunikálni másokkal, felnőttes dolgokról és egy teljesen más világban mozog, szinte van egy másik élete ahhoz képest, mint ami aztán délután/este otthon várja. Mártíromság? Nagyképűség? Nem gondolom. Hiszem, hogy tény: az anyaságnál, a huszonnégyórás gyereknevelésnél nincs, egyszerűen nincs nagyobb és keményebb meló a világon. Hálás vagyok a gyerekeimért, nem akarok munkanélküli lenni, de egy fél nap fizetetlen szabinak is nagyon tudnék örülni...